Üdvözlet gyermekeim ~

Nem mentegetőzöm, ilyen ügyben nem kenyerem, régebbi olvasóim bőven ismernek már, s tudják, szokásom elszublimálni csak úgy rejtélyes ködben. A balladai homály most elpárolog, hisz élesen kettészelem billentyűzetem ékes kopogásával. Magyarul végre hírt adok magamról. Oldal ügyben azért szólanék pár szót; várható frissítés nem feledkeztem ám meg én semmiről sem. Sport is érdekelt még, akár csak írásaim. A szerepjátékok viszont aktívan folynak továbbra is, köszönjük szépen Lorie-val a nagy látogatottságot. :3

Az igazság az, hogy már három design is elkészült, csak kódolni kellene nekiülnöm, de időm s kedvem sincs hozzá. Elvégre az ember lánya mindig úgy osztja be élete homokszemeit, hogy kedvenc és éppen kedvelt tevékenységeit elvégezhesse, s mivel a kódolás nálam most eléggé hátul lohol, értelemszerűen nem ezzel fogom tölteni szabad másodperceim. Mint tudjátok minden nap szorgalmasan járok angol nyelvet tanulni, most pénteken ültük meg kereken a 100. óránkat! Más miatt is különleges lett kissé, vagyis inkább feledhetetlen, hiszen az egész napom maga volt a tökély. Nem hiszitek, én sem hittem, de léteznek ilyen napok felnőtt életünkben is, nem csak zsenge zeller korunkban tapasztalhattuk őket. Felhőtlen jókedv uralkodik az órákon, mint tudjátok, ám a mai nap már muszáj volt elkéreckednem cincogó hangon ama bizonyos mellékes helyiségbe, hogy arcot mossak, máskülönben képtelen lettem volna abbahagyni a zokogva nevetést. Ez az az állapot nálam, mikor elég ha ránézek a kisujjamra és még percekig fulldoklok kétrét görnyedve a hahotától. Feledhetetlen nap volt, köszönöm az osztálynak és legjobbamnak, akivel utána találkozván nyakunkba kaptuk a plázát. Fizetéssel zsebünkben nagymenőn róttuk a sorokat, ám sas szemünk csupán csak az akciókra és leértékelésekre pályázott. Hiába van pííz no, azt nem szabad ész nélkül költeni! Le is csaptunk egy csodálatos hármat fizet ötöt vihet akcióra egy ékszerboltban. Na ná tipikus bigék vagyunk persze, hogy felmarkoltunk három gyűrűt és két körömlakkot, ám ilyet még vidéki pipi lévén nem pipáltam; illatosak. "Mi a kend tyúkanyó?!" kiáltottam vala, azonnal zsebrenyúlva őket. Bejártunk még pár boltot, megsírattam pár könyvet, mit ott kellett hagynom, de könnyes ígéretet tettem terminátor módra; még visszatérek! Miért nem vágtam gerincre azokat is, kérdezhetnétek hisz még nem tudjátok amit én tudok! Jövőhét kedden végre eljön A NAGY NAP, aminek mindenképp el kell jönnie egy gamer életében: hazahozom végre a saját gamer gépemet! Természetesen pengetek érte jó sokat, bár meglepően kevesebbet, mint azt előre gondoltam volna. Kimondhatatlanul várom már, elvégre két hossszúú kínkeserves éve szenvedek súlyos mmorpg és rpg game elvonó tünetekben, amiket többnyire picike time rush és management játékokkal csillapítottam. De mosstt!! Legjobbam ajánlotta a helyet, nem annyira ismert, mint kellene, így valószínűleg soha a szennyvízcsatornás szmöttyben nem leltem volna rá és még kapargathatnám a mánim magamban szmöttyögve nyomoromon.

Elkalandoztam. Gyakorta megesik, de legalább időben észrevettem úgy hiszem. Legjobbammal kétségbeesetten kutattunk hőn áhított kókusz ízesítésű 3 in 1 kávémért, amit a galád boltos személyzet ócska szimplák mögé rejtett, de hah! Rajtam nem fogtak ki és vonalkódon csíptem a hőn áhítottat. Plázában még az idő is ott rohan melletted utat törve magának, szóval mire felocsudtunk gyomrunk korgott jelezve enyhén vacsora idő, illene vájúhoz ülni. Közös megeggyezéssel egyszerre jelentettük ki: Big Mac. Bevégeztetett. Elüldögélve az összegyűrt csomagolópapírok romjai felett könnyed csevegést imitálva fogott vallatóra férfiúi ügyben legjobbam, s én Mido félő emberként kénytelen voltam gyónni. Viccet félretéve egyébiránt is alig vártam, hogy beszélhessek vele erről, hisz az ember lánya ki mással vitathatná meg ilyetén ügyeit, ha nem a legjobbjával és a plüssével?  Akarva tartottunk szünetet, szánk szorosan csukva, pihentetve. Nem csak a locsi-fecsi mi kifárasztott, de a folytonos mosolygás, na meg a nevetés ellen is tiltakozott jóllakot pocakunk. Ám a női nyelv fékezhetetlen, este tizenegyig be nem állt a szánk és otthon is rengeteg ajándékkal leptük meg egymást. Ami mégis megkoronázta a napot az az a puszta tény volt, hogy szívem s mellkasom úgy döntött másfél hét után ma végre nem imitál szívrohamot, szívritmus zavart. Bizakodok, ám eldöntöttem jobb lenne ha látna orvos, s feltárhatnám neki szívem rejtett kis kamráit, hogy lecsekkolhassa minden rendben-e?! Családomban sajnos jelen van a szívbetegség, s azért mégsem lehet természetes ama jelenség, mely másfél hete minden nap stressz helyzettől független gyötör percekig. Az érzés leírhatatlan, meg sem próbálkozom vele, amíg nem tudok doktor biztosat.

Az igazság az, csöppnyit félek. Túl sokszor tapasztaltam mire képes az élet, amikor én szerencsétlen flótás végre boldognak érzem magam .. lőn és lábat tör, állást veszejt. A láb gipszelős mizériát nagyon szeretheti, többször is eljátszotta már velem életem folyamán, a jövőben pedig komoly műtét vár még rám. Éppen hogy csak álldogálok, nem tudnék elviselni még egy egészségügyi csapást. Őszintét megvallva egy hétig némát játszottam, titkolóztam, nem szóltam. Aztán már úrrá lett rajtam a félsz, gyónnom kellett. Egyedül családom és legjobbam tudja mi a helyzet, de most úgy döntöttem elétek tárom egyetlen céllal: Ha bármi rendellenest észleltek huzamosabb ideig a szervezetetekben, irány az orvos. Ne tartson vissza a félsz, hogy mi lesz ha elmész, inkább rettegj attól mi lesz ha nem mész. Jobb félni, mint megijedni. Ez alatt a másfél hét alatt belegondoltam mennyi ember van úgy, hogy egyszer csak súlyos betegséget diagnosztizálnak nála, holott makk egészségesnek érzi magát. Ha ez előfordulhat, akkor ... rég ideje elhúznom ilyen tünetekkel doki után, de sűrgősen mint a vadliba. Már csak azért is, hogy hallhassam ama fehérköpenyes szájából: "Maga legfeljebb görnyedt és lökött. Húzza ki magát és húzzon innen." Milyen jó is lenne!

- Természetesen alig hogy elküldtem a bejegyzést szívem úgy döntött ideje fájdalmat imitálnia .. odakaptam, meggörnyedtem, fohászkodtam: legyen már hétfő .. -

Üdvözlet gyermekeim ~

Először is szeretném megköszönni a támogatásotokat, amiket akár itt az oldalon, akár privátban kaptam. Kellett két hét, de lassan úgy érzem valóban kimásztam a papírzsepi halmokkal körülbástyázott ágyikómból és szó szerint újra építettem önmagam.

Ha valaki emlékszik, pár bejegyzéssel ezelőtt írtam a jövőbeli terveimről, csak hát akkor még nem is sejtettem, hogy azokat ennyire a közel jövőben fogom tudni megvalósítani. Amint megszűnt a munkaviszonyom másnap már intézkedtem, bár lelkem és szívem elzárkózott, testem üres burokként cselekedett a _muszáj_ból kifolyólag. Egy hetes durva ügyintézés és huzavona után sikerült bekerülnöm egy ingyenes fél éves B2 angol nyelvtanfolyamra, aminek végén a nyelvvizsga vár rám karddal és pajzzsal az arénában, ahova 14 másik társammal fogunk belépni jövő januárban. Addig is együtt harcolunk az angol nyelvtannal, ami egyelőre még csak kis fogpiszkálóval esik nekünk, de bölcs tanáraink előre figyelmeztettek, hogy bizony lesznek még itt jedi szintű nyelvtani ellenfelek is. Szóbeli kifejezésben hátrányban vagyunk, az angol a pajzsával ver szájba minket, de kitartóan makogunk, próbálkozunk! Ha fejlesztjük a szókincsünket verhetetlenek leszünk. Tehát ez van most, intenzíven járok minden nap a kiképző intézménybe és természetesen itthon is gyúrok rá mindig egy órát legalább. A végső cél nem változott, kijutni külföldre cukorborsó babucikra vigyázni. Még mindig nem tudom valóban jobb-e, hogy így történt, azt viszont tisztán érzem, hogy nem bántam meg, hogy ott dolgoztam még ha csak ilyen rövid időt is. Ez pont elég volt ahhoz, hogy rájöjjek; ez az, amit én tényleg  szeretnék csinálni, ez az a munka mely számomra nem munka. Élvezem minden egyes percét, repül az idő, s a gyerekek mindig képesek jó kedvre deríteni, még ha huncutok is, szófogadatlanok, akkor sem tudsz rájuk haragudni, nem bosszantanak fel igazán. Tudom, hogy ez személyiség függő ki hogyan viszonyul a gyerkőcökhöz, de én ilyen vagyok és boldogság önti el a szívemet, hogy végre megtaláltam azt a hivatást, irányt, amelyben biztos vagyok, hogy hozzám illik.

Ezen pozitív fejlemények ellenére is csak most érzem úgy, hogy; igen, túlléptem a munkám elvesztésén. Ezt részben a csodálatos angolos bajtársaimnak köszönhetem közvetetten, közvetlenül pedig legjobb barátnőm tett érte, értem sokat. A folytonos talik, beszélgetések, sms-ek, üzenetek lassan kirángattak a depresszióból, s egy alkalommal amikor elszakadt minden és kisírtam neki összes bántamom Ő örült neki. Meglepődtem, azt vártam megkapom, hogy szedjem össze magam és ne önsajnáltassak, helyette azt mondta teljesen természetes, hogy fáj még az egész és örül neki, hogy végre kisírtam magamból, hozzá annyiszor jöhetek még sírni amennyiszer csak szeretnék, újra és újra átölel majd. Már el is felejtettem milyen érzés az, amikor az ember lányának nem kell egyedül megbírkózni mindennel attól tartva, hogy ha gyengének látják akkor csak belerúgnak támasz helyett. Ő itt van nekem, sokat változtunk mindketten és megtanultuk becsülni az egyébként felbecsülhetetlen értékű barátságunkat. Érezni, hogy fontos vagyok (az a sok sms, üzenet és a találkozók te drága Minyo :3) és a dolgok pozitív alakulása lassan, de biztosan végleg kihúzott a sötét kis sarkomból és most ..

.. egyszerűen csak boldog vagyok.

Bevallom pár napja még féltem ezt akárcsak hangosan kimondani, attól rettegve, hogy ismét történni fog valami, valami rossz és újra elveszítek mindet, de .. jöttek a barátok. Imádom, hogy Ti mindig itt vagytok nekem plurkon. Bár megértették félelmeim ösztönöztek, hogy éljem meg a boldogságot, ne rettegjek. És igazuk van, habár egy ilyen nyakas után amit az Élettől kaptam még mindig borzongok kicsit, ha túl boldognak érzem magam; hogy hú valami történni fog, de aztán csak hetykén vállat vonok és tárt karokkal ölelem mellkasomra a boldogság érzését. Az elmúlt héten nem telt el úgy nap, hogy ne potyogtak volna a könnyeim a nevetéstől! És most nem túlzok gyerekek. Olyan klassz angolos csapat jött össze, a tanárainkról nem is beszélve, hogy nem csak én, de a többiek is pöckölgetik ki szemük sarkából a nevetőkönnycseppeket, ráadásul egyetlen legjobbammal is görnyedezünk egymást támogatva visító nevetés közepette. Nehéz elhinni, annál is inkább mert én magam is vagy hm nem is tudom, általános iskola óta nem voltam ilyen boldog. Akkoriban még könnyebb és egyszerűbb volt az élet, felhőtlenebbül lehetett élvezni, természetesebb volt a mindennapos hahota és vidámság. Most viszont felnőtt fejjel megtanultam értékelni, mennyire nagy dolog ha az embernek így telnek el a napjai. Vétek lenne a rossztól való félelem miatt nem kiélvezni.

Belegondoltam mi lett volna ha hagyom, hogy a testemet is legyűrje a munkám elvesztése, a térdemmel történt baleset és nem intézkedem egyből, hogy megragadhassam az angol lehetőségét. Brr. Itthon ülnék céltalan, szomorúan, még mindig depressziósan. És itt rávágtam a Mi lett volna ha ajtót a képzelgésekre, mert már csak rágondolni is borzalmas.
Hatalmas köszönet, ölelés, virág és csókozon nektek, drága Barátaim, akik lökdöstetek, amikor visszafordultam volna, megtartottatok, amikor megtántorodtam, és Neked egyetlen legjobbam, mert úgy bánsz velem, mint egy igazán fontos és különleges személlyel, s ettől én is annak érzem magam.

Rátok!

- Mert muszáj volt, haha. ♥ -

Üdvözlet gyermekeim .. ~

Kirúgtak. - Igen, a térdsérülésem miatt. - Aki keresne az ágy végében megtalál. Összegömbölyödve. A papírzsepi halmoktól jobbra.

Bővebben lesz e róla szó? Nem tudom. Még túlságosan fáj a szívem. Még túlságosan sok a könnyem. Még túlságosan is a padlón vagyok. Hogyan tovább? Ide azzal a papírzsepivel és takaróval.

Üdvözlet gyermekeim ~

Nem terveztem írni, részint mert nincs nagyon miről, amiről meg lehetne, arról meg nem szeretnék. Hihihi, bizoony sikerül kis csöpnyi magánéleti titkaim még a birodalmi intrikák és pletykák fészkében itt a Trónteremben is megőriznem. De nem létező koronámra esküszöm, ha valami tanulságra bukkanok, avagy elcsámcsogni való gondolatra ezen titkokban rögvest színetek elé tárom. Egyelőre csak .. élvezem a levelezést a lentebb említett személlyel. Igen, megdöbbentő mód válaszolt még megdöbbentőbb sorokat én pedig őt és önnön magam is megdöbbentve jól visszaválaszoltam, mire Ő ismételten egy válasz levéllel nyomott homlokon és így tovább. Nem tudom meddig tart légbőlkapott levelezésünk, de rájöttem, amíg jólesik, miért ne válaszolhatnék? (Főleg, ha olyanokat ír, amiket megdöbbentőségük miatt nem hagyhatok válasz nélkül.) Na szóval póstagalambok loholnak ide oda a levegőben, mi megjegyzem eléggé kellemes, sehol egy felhő szerencsére. Ezt a hőmérsékletet még élvezem, de ha ennél melegebb lesz felkeresem helyi időjárásmesterem és jól elbeszélgetek vele.

Most pedig következzék a kihívás! Igen, engem Hiyonot, a birodalom királynőjét kihívás érte nem is akárki, Lorie által. Sérelemnek helye nincs, dicsőség és büszkeség feszíti mellkasom, így tehát széles mosollyal vettem fel azt a bizonyos kesztyűt. Lássuk hát miről is van szó kérem szépen:

A kihívás lényege, hogy összeszedd a telefonodon, számítógépeden található összes zenédet, és véletlenszerű lejátszásra kapcsolva felelj a 27 kérdésre. Ami épp a lejátszódon jön, az lesz a válasz a kérdésre. Léptetni, ugrani nem ér, akármi jön is ki.

Móka és kacagás, nem kell véresen komolyan venni, mégha van is benne néha igazság, jót mosolygunk rajta. Barátosném kihívását >>ITT<< megnézheted, ajánlom. Annál is inkább, mert ezen kihívás alkalmával még több zeneszámot ismerhetünk meg, s mint tudjuk zenéből sosem lehet elég.

Nem kötelező, de akikre gondoltam, s akik válaszait szívesen olvasnám, párdón: hallgatnám, az Layla és Vampy. :3

Kihívásra fel! >>

Üdvözlet gyermekeim ~

Mivel a balesetem az elejétől fogva közvetítettem nektek úgy gondoltam most a végkifejletet is lepötyögöm azért. A gipsz, mellyel három hét alatt igen csak összenőttem végre lekerült lábikómról, ami ennek annyira nem örült, így a szilárd támaszték nélkül csukklott - nyekklett össze vissza. Fiatal kis orvoskám beközölte; három hét gyógytorna. Nyökögtem és pislogtam; párdon? És dolgozni mellette ugye mehetek? (Még egy ilyen túlbuzgó munkavállalót mint én amúgy..) De hát természetesen ápszolúte lehetetlen, feleli ő. Kisujjad, közlöm én magamban, miközben próbáltam ropivá minősült bal csülkömet előre fele rakosgatni lépést imitálva. Kelletlen, de beláttam, hogy hétfőn még ha belepusztulok se fogok tudni rendesen járni ezzel.

Így hát utunk a helyi egészségházhoz vezetett, ahol is sikerült kifognunk egy olyan roppantul öntudatos, kitudjajobabbanhaénnem típusú gyógytornászt, hogy ihaj csuhaj. Heti háromszor kell megjelennem, hogy jól megdolgozhassuk ropivá avanzsált lábam, de én már most úgy érzem, hogy teljesen szükségtelen még további két hétig itthon leledzenem. Nem csak a makacsság szól belőlem, valóban használnak a gyakorlatok, amiket természetesen itthon is űzök, s amiket majd munka mellett is ugyan úgy el tudok végezni. Persze sejtem, hogy megeröltető lesz újra a napi feladatokat elvégezni az oviban a szokásos közlekedés mellett, de ismerem a testem.  Spártai hozzáállással épültem fel eddig is, most sem lesz ez másképp. Ami nem öl meg, az megerősít.

A műtétről: most már egyre inkább biztos vagyok benne, hogy átcsúszik jövőre. Idén már semmiképp sem tudom hova beiktatni, nem szeretnék többet hiányozni a munkából, hiszen vagy 2,5 hónap lenne a felépülési idő, és azért egy olyan komoly műtét után hiába akarnám elővenni a spártai edzéstervemet.. Még vár rám egy utolsó pénteki gyógytorna, ahol közölnöm kell az elhivatott gyógytornásszal, hogy én bizony köszöntem szépen jövőhéten megyek dolgozni. Szép kis menet lesz .. nagyon ellenzi a szakember, csak hát azt nem veszi figyelembe, hogy valójában milyen ütemben is gyógyulok ..

Más. A szomszédos birodalmakból megérkezett a jelentés, hogy mik is fejlődtek, milyen ínycsiklandó újdonságok születtek. Haladjunk is sorban kezdve a Lorie-val közösen irányított birodalommal, ahol egy új szerepjáték látott napvilágot Utópia névvel, valamint egy szavazás is kikerült. >>Megnézem<<

A The Witcher oldalon, ahol társszerkesztőként tevékenykedek rengeteg frissel bővült, melyeket Dorothy és jómagam töltögettünk felfelé. Érkeztek például The Witcher 2 - Assassins of kings küldetések, The Witcher könyvek, The Witcher küldetések, érdekességek; fizetőeszközök a witcher világában ect. A hírdetőtáblánál lehet szemezgetni egészen nyugodtan. Az új külső is elkészült végre, bár ez a második verzió, de legalább a többieknek is épp annyira tetszik, mint nekem. Remélem Ti is örömötöket lelitek benne. ♥ >>Megnézem<<

Alsóhangon lábjegyzetbe megjegyezném még, mennnnnyire is lett tele a hócipőm az itthon való üldögéléstől; hát nagyon. Egy hónapig voltam itthon, de azt hittem lassan megőrülök, megőszülök bele. Nyűglődtem, vergődtem és rájöttem: meghalnék ha elveszíteném az állásom és ismét munkanélküli lennék. Mivel barátaim nagyon messze laknak, egyikük pedig még külföldi levegőt is szív ráadásul így baráti találkozók híján csak a munka maradt nekem, legalábbis egy darabig. Lorie augusztust itthon tölti kis hazánkban, s illő lenne már találkozni a kis Nyünyükével, de Fumiko szeptemberi Budapestre való felköltözését is várom már. :3 Egyéb iránt húgomat ráncigálom el ilyen-olyan rendezvényekre, helyekre, de azért mégis más, és hiányoznak a barátokkal való császkálások. Fene nagy depressziómban pedig voltam oly önző és pofátlan, hogy költöttem egy levelet régvolt legjobb barátnőmnek, kivel már halott a kapcsolat, de úgy éreztem azokat a gondolatokat ki kell adnom magamból, megérdemli, hogy tudja; nem gyűlölöm, sőt. Az idő lehet, hogy megszépít pár emléket, de az is biztos, hogy utólag tisztábban látom mi volt az én hibám, s mi az övé. Így hát tiszta szívvel írhattam neki azt; igaz barátnőm volt, nem feledem soha. Egyik részem bánja, hogy megtettem, mert nem akarok én ezzel semmit sem elindítani, másik részem viszont megkönnyebbült, pontosan azért, hogy végre kiadhattam magamból. Remélem, hogy kis levelem melegséggel töltötte el, s boldogan éli tovább az életét. Itt a vége fuss el véle.

- This is my story, not yours. You must let me finish telling it. -