Frissítés

2015.12.20. 00:22 Chinatsu Aida

Kissé ostobán jött ki, hogy Shin azt hiszi félek, de talán jobb, ha meghagyom ebben a hitében, mint hogy az orrára kössem mi lapul a csomagjaim között. Mondatának másik felével viszont nem tudtam vitába szállni. Bár nekem természetes volt, hogy szamurájok tartózkodnak a szobámban, tudtam, hogy az illem ilyen téren mindenhol más. Édesapám például jobb szerette, ha mindig állnak őrök az ajtóm előtt. - Aludjon jól, Hime-sama... Tehetetlen tördeltem magam előtt ujjaimat, s bár még fogalmam sem volt hogyan akarom visszatartani, felé léptem. - Shin. Nem igazán tudnék a történtek után aludni. Addig nem, amíg nem tudom Mishima-dono mire készül most. Igen, ez valóban így van és ha már nem akar a szobában maradni, akkor én sem fogok. Mellé léptem én is, hogy kimehessek a szobából, s úgy tekintettem fel rá kérdőn felvont szemöldökkel. - Nos akkor merre is találhatjuk meg Mishima-donot?

2015.12.20. 00:09 Hidetoshi Ovazaki

- Nincs különösebb oka. Válaszoltam halkan, talán két három perccel Hayato kérdése után, mivel éppen a távolban fel-feltűnő fényekre próbáltam fókuszálni. Nem terveztem, de muszáj lesz megállnunk legalább addig, amíg bekötem a sebet. Felelőtlenség lenne így továbbhaladni, miközben üldöznek minket. Attól, hogy most nem hallottam, biztos voltam benne, hogy a nyomunkban vannak. Mishima nem az a fajta, aki csak úgy elenged, főleg nem az örököst, aki bármikor visszatérhet majd egy sereggel. Nem szándékoztam bekéreckedni valamelyik parasztviskóba, így inkább leszálltam a lóról, amint elértük az első istálló félét, ami egyszerre funkcionált ólként is. Második próbálkozásra sikerült kinyitni a rozoga ajtót, de meg kellett támaszkodnom. - Pár percre megállunk itt, vezesd be a lovakat. - beléptem a sötét istállóba, ahol mindenféle állat pislogott vissza rám kíváncsian. Nem éppen Hayato-nak való hely, de most megteszi. Hátamat a falnak vetettem, ahogy letéptem egy jókora csíkot ruhám aljából, majd vetkőzni kezdtem felülről, hogy megnézhessem a vágást oldalamon, de közben arcomba hulló tincseim alól vetettem egy futó pillantást Hayato felé is. Gyűlöltem magam, hogy egy ilyen mocskos, büdös helyre hoztam őt, s mindez a saját önzőségemből, mert nem voltam képes lemondani róla és megadni neki a trónt.

2015.12.19. 23:54 Harada Shinichi

Megmosolyogtam a szavait, de az ajtóig nem álltam meg. Onnan néztem el felé, mikor folytatta a monológját. Eh? - Hime-sama... önt nem fogja senki bántani, e felől nyugodt lehet. Nekem viszont máshol van a helyem, nem egy hercegnő lakosztályán. Tettem hozzá merengve, majd ajtót nyitottam. Persze, volt egy halvány sejtésem arról, miért akarta, hogy maradjak. Engem akar megvédeni Mishima-donotól, igaz? De nem keverhetem bele ennél jobban. Ő nem tartozik ide. Ez nem az ő ügye. Ez a Honshű birodalom dolga. Kiléptem az ajtón. - Aludjon jól, Hime-sama... Azzal becsuktam magam mögött az ajtót. Feltéve, ha nem állított meg valahogyan.

2015.12.19. 23:47 Aguri Hayato

Miért nem válaszol? Idegesít ez a viselkedése. Mondana valamit... bármit. Fáj a sebe, segítsek neki, vagy kiabálja le a fejem, hogy én fogjam be... akármi! Miért csinálja ezt? Pár pillanatig nem figyeltem a lovam irányítására, így az majdnem elment másik irányba. De időben meghúztam a kantárt, aztán mérgesen újra Toshira néztem. - Elárulnád, miért nem beszélsz velem? Morogtam. Épp most közöltem vele, hogy mostantól közös életünk lesz, olyan Igazi, de ennyire nem érdekli? Szeret, nem? Akkor miért ilyen közömbös az irányomba?

2015.12.19. 23:46 Chinatsu Aida

Reméltem, hogy valóban ilyen egyszerűen hazaenged Mishima-dono, de sajnos elképzelhetőnek tartottam, hogy marasztal, amíg Hayato-san után kereső csapatot indít. Nem hiszem, hogy egy ilyen ember ennyire könnyen lemondana a terve megvalósításáról, de őszintén csak rosszabbat tesz, ha találgatok mi járhat más fejében, így inkább igyekszem leszokni erről. A Shin elpusztíthatatlanságáról szóló monológra csak viszonoztam mosolyát, kivételesen megállva, hogy végigmérjem őt. Illetlen és már megtettem, nem is egyszer... Úgyhogy inkább érdeklődve figyeltem arcát, bár mikor közelebb lépett eléggé fel kellett rá tekintenem, de nem akartam megszakítani a szemkontaktust. Shin-chan szemei igen kifejezőek voltak. Ha itt marad, igenis bajba fog kerülni.. mielőtt belegondolhattam volna mit teszek, kinyúltam felé, de ujjaim mellkasom előtt félúton megálltak a levegőben, amint megéreztem a férfi érintését karomon. Még a ruhán keresztül is éreztem nagy tenyerét és a melegséget, mi felőle áradt, s melytől olyan kellemesen végigborzongtam. Közeledtek már felém férfiak, de ebben az érintésben több volt, többet éreztem, és ez.. megdöbbentett. Talán megrémültem volna, ha tovább tart, mint pár pillanat, de Shin elhúzta a kezét, mint akit tűz égetett meg, s én is hátraléptem aprón oldalra pillantva. A félelem akkor is a saját érzéseim miatt tört volna rám, mert talán szembesülnöm kellett volna azzal, mennyire is kellemes a férfi érintése és talán többre is vágynék tőle, ami persze lehetetlen. - Elnézést, Hime-sama. Mennem kell. - Mih? Nem. Mármint.. Döbbenten kaptam felé a tekintetem végig se gondolva szavaim, de nem voltam az a megbánós fajta. Inkább éreztem haragot, hogy Shin képes lenne csak úgy itthagyni. Ez is azt bizonyítja Aida, hogy csak te képzeltél bele többet abba az érintésbe, csak benned váltott ki ilyen buta érzéseket... - Nyugodtabb lennék, ha ma éjszaka a közelemben tudhatnálak. Nem hozhattam magammal az udvarból édesapám szamurájait, így... Persze társalkodónőim valahol a közelben lehetnek, de mégis csak jobb, ha Shin a közelemben van, s nem magam miatt. Őt akartam megvédeni. Ha ott vagyok, amikor Mishima-dono vagy bárki kérdőre vonja, nem fogom hagyni, hogy bántódása essen, mert a helyében, én is így cselekedtem volna.

2015.12.19. 23:31 Hidetoshi Ovazaki

Nem válaszoltam, de nem azért, mert ne tudtam volna mit mondani, hanem egyszerűen csak nem volt kedvem tovább ragozni ezt témát. A fájdalom kezdett beszivárogni tudatomba, s ez nem segített hangulatomon se, már pedig a legkevésbé durva akartam most lenni Hayato-val szemben, azok után, hogy tönkre tettem az életét. Hiszen milyen élete is lehetne ezek után? Ő az udvar kényelméhez, védelméhez van szokva, soha nem dolgozott még.. - Nem, Toshi. Ennek vége. Azt mondtam, ha Mishima legyőz téged, feladom. És legyőzött. Mától... csak te meg én vagyunk. Rendben? Felemeltem fejem, ami már ígyis kezdett eléggé leesni a nyakamról a vérveszteség okozta ájulás közelsége miatt. De ezen szavak hallatára még akkor is feltekintettem volna, ha éppen haldokolnék. Engedélyeztem magamnak egy pillantást oldalra Hayato felé, de a mosolya olyan volt számomra, mint egy pofon. Annyira bízik bennem, bennünk, ahelyett, hogy haragudna rám, vagy legalább hibáztatna. Túl idegen volt ez nekem, így talán a kelleténél mogorvább arccal fordultam újra előre, bár teljesen feleslegesen, mivel hátasom ösztönösen kerülte ki az útjában tornyosuló fatörzseket, így nem kellett különösebb figyelmet fordítanom a ló irányítására. Tudom, hogy nem harcoltam teljes erőmből, ezért a bűntudat mélyen égette a lelkemet, még jobban, mint az oldalamba nyilaló fájdalom. Úgy gondolom Hayato is tisztában vele, nem gondolhatja, hogy ez a teljesítmény az, amire képes vagyok, mégsem teszi szóvá. Korábban álmodni sem mertem volna róla, hogy ez a fiú elfogadja az érzésimet, az pedig, hogy még viszonozza is, elképzelhetetlen, mégis így van. Így kell lennie, ez az egyetlen magyarázat, de elhinni, hogy az, akit szívedből szeretsz, hasonlóképpen érezzen irántad, talán örökké egy hihetetlen dolog marad majd. Legalábbis számomra. A lovam már láthatta az erdő szélét, míg én csak apró pislákoló fényeket vettem ki a homályból, amik valószínűleg egy falu felől érkeztek, vagy pedig valóban nem bírom már olyan sokáig a fájdalmat, mint hittem volna.

2015.12.19. 22:56 Harada Shinichi

- Akkor csak ígérje meg, hogy amint lehet, elmegy. Aggódva fürkésztem, mégis komoly arckifejezéssel a hercegnőt. A kérdése váratlanul ért. Mit mondjak? Nem akarom megijeszteni őt. Nem néztem félre, álltam a tekintetét. - Ne aggódjon semmi miatt. Elpusztíthatatlan vagyok. Még Mishima-dono sem tud nekem ártani. Halványan rámosolyogtam, bár tudtam, hogy ez a lány sokkal éretebb és több mindennel van tisztában, mint kellene. Biztosan átlát rajtam majd, de ez ebben a pillanatban nem érdekelt. Valahogy meg akartam nyugtatni... ösztönösen közelebb léptem hozzá, a karjára simítottam. Meg akartam ölelni. Ekkor egy piros vészjelző a fejemben működésbe lépett és bejelzett: nem szabad. Vissza is húztam a kezem, majd köhintve hátrébb léptem. - Elnézést, Hime-sama. Mennem kell. Jobb, ha önként mondok le mindenről, ami a hercegnővel kapcsolatos. Az ajtóhoz léptem.

2015.12.19. 22:51 Aguri Hayato

Felkaptam a fejem a szavaira, kissé mérgesen. - Már hogy ne kéne aggódnom? Nézd már meg magad! Miattam vagy ilyen állapotban...! Sziszegtem a fogaim közt és néztem egy ideig, majd előrepillantottam. - Még csak... rám sem nézel. Halk voltam olyannyira, hogy talán meg sem hallotta. A további szavaira viszont nem néztem vissza. - Nem, Toshi. Ennek vége. Azt mondtam, ha Mishima legyőz téged, feladom. És legyőzött. Mától... csak te meg én vagyunk. Rendben? Néztem rá, immár megenyhült arcvonásokkal és egy szelídebb mosollyal az arcomon. Igen, kicsit bántam, hogy nem úgy alakultak a terveim, ahogyan szerettem volna, de... ez valaminek a végét jelentette és ami fontosabb, valaminek a kezdete is volt ez. Egy közös élet Hidetoshival. Talán ez mindennél többet ér számomra.

2015.12.06. 18:09 Chinatsu Aida

Amikor megerősített benne, hogy Mishima-dono felelősségre fogja vonni, csak lecsuktam szemeim mélyet sóhajtva. Ilyenek a férfiak, olyan meggondolatlanok és felelőtlenek! Azt mondja, nem bánja, ezek szerint biztosan nincs olyan személy az életében, aki aggódna érte, máskülönben nem így állna a dolgokhoz, legalábbis remélem. Én magam pusztán, mint ember aggódtam, nem akartam látni, ahogy megsérül vagy esetleg mégrosszabb. Mint leendő uralkodó, el kellene viselnem az ilyen jeleneteket, mégsem tudtam csak úgy rezzenéstelen arccal végignézni egy ember szenvedését. - Azért, mert... együtt szeretnének lenni. Itt... nem lehetnének együtt. Meglepetten pillantottam fel rá, egy percre nem is értettem a szavak valódi jelentését, de mikor rádöbbentem, éreztem, hogy enyhe pír lepi el az arcomat, s muszáj volt köhintenem. Ez... elég megdöbbentő. Sosem találkoztam még olyan férfiakkal, akik ezt így felvállalják, de őszintén, ha a szobalányaim nem lennének olyan pletykásak nem is tudnék róla, hogy ilyen kapcsolat létezhet két férfi között. Ráadásul Hayato uralkodni akart, úgy, hogy közben mást szeret, egy.. férfit? ... Ilyenkor jön rá az ember lánya, hogy van, akinek még az övénél is nehezebb az élete. - Nem távozhatok egyetlen szó nélkül sajnos. Sóhajtottam oldalam a falnak döntve az ablak mellett, így könnyedén tarthattam szemmel a kinti tájat és tekinthettem a velem szemben álló férfira is, aki szintén a falat támasztotta. - Mond, Shin.. Mishima-dono.. hogyan fog téged.. felelősségre vonni? Kérdeztem halkan, ösztönösen is átkarolva magam, amint bevillant szemeim előtt a sebesült, vérző Shin-chan képe. Nem, valahogy nem tudom elképzelni őt olyan állapotban, ahogy a barátját láttam.

2015.12.06. 17:53 Hidetoshi Ovazaki

Nem válaszoltam, főként, mert ez nem volt vita tárgya, de tudtam, hogy Hayato sosem azért szólal fel, mert ellenszegülne nekem. Az aggodalma nem volt újkeletű, de mindig megdöbbentett, hisz soha nem volt senkim, aki féltett volna. Édesanyám hamar elveszítettem, apám pedig épp oly hűvös, szótlan szamuráj volt, mint amilyennek engem is nevelt, amíg aztán el nem szegődtem Aguri-dono-hoz én magam is. Akkoriban még sokkal több háború dúlt a szomszédos Uesugi damjo és Aguri-dono között, aki megpróbált gátat szabni az ellenség további terjeszkedésének. Az egyik ütközetben vesztettem el utolsó családtagomat is, de sosem gyászoltam apám halálát, mert akkora már tisztában voltam vele, mit jelent egy szamuráj számára, ha urát védelmezve, szolgálva áldozhatja életét egy csatában. Sokszor gondoltam rá, hogy jobb lett volna, ha meghalhatok azon a bizonyos napon Aguri-dono helyett, ám a sors gúnyt űzve belőlem az uram vette el, s még egy esküt is tettem neki, hogy megvédem fiát, Hayatot, de én.. újra csak elbuktam. Ahelyett, hogy száműzetésbe viszem, a trónra kellett volna emelnem őt, de úgy látszik nem vagyok olyan erős, mint hiszem. Nem tudok lemondani a vágyaimról, az érzéseimről mik már régen többek Hayato iránt, mint puszta lojalitás szamuráj és hűbérura közt. - Nem kell aggódnod, Hayato. Hangom elég szárazra, s halkra sikeredett, de inkább szólaltam meg, mintsem hogy további perceket töltsek sötét gondolataim között, mik egyre inkább sodortak a mélységes bűntudat felé. A lovaknak szüksége volt rá, hogy csökkentsük a tempót, valamint veszélyes lett volna továbbra is ilyen sebesen haladni a sötét erdőben, s üldözők hangját sem hallottam, hogy indokolt legyen a vágta. Egyik kezem vérző oldalamra szorítottam erősen, de tekintetemmel Hayatot kerestem. Egészen eddig nem néztem rá, talán mert tartottam attól, amit az arcán fogok látni. Megbánás, düh, keserűség? Hisz uralkodni akart.. - Vissza fogom szerezni az örökséged. Boldognak akartam látni őt, de vajon tényleg képes lennék erre? Nem a harcok, háborúk jelentettek gondot, amik ezzel jártak volna, sokkal inkább az, hogy le kell mondanom róla, az aggodalmáról, törődéséről.. szerelméről.

2015.12.06. 17:09 Harada Shinichi

A visszakérdezésre nem feleltem, csak a továbbiakra. - Valószínűleg igen. De nem bánom. A szobába érve körbepillantottam, majd rá. Ott álltam az ajtóban, ennél tovább nem mentem. Nem szabadna itt lennem, csak ez járt a fejemben. A kérdésre félrepillantottam. Nem tudtam, szabad-e elmondanom neki. De végtére is... segített, igaz? Toshiék mellett tette le ő is a voksát. - Azért, mert... együtt szeretnének lenni. Itt... nem lehetnének együtt. Fogtam rövidre a dolgot. Halk is voltam. Nem akartam, hogy más is tudjon Toshiékról. A falnak dőltem, majd a földre néztem. - Hime-sama... nem tartom jó ötletnek, hogy belekeveredett ebbe az ügybe. Jobban tenné, ha még ma hazamenne. Ahogy a végére értem, felnéztem rá. A tekintetem komoly volt.

2015.12.06. 17:04 Aguri Hayato

- Reggel?! De az már késő... Fakadtam ki magamból, de aztán be is csuktam a számat. Nem akartam az agyára menni vagy valami, én csak... aggódtam. A lovam egy idő után fáradni kezdett, így lassult is a mozgása. Én az út további részét csendben tettem meg, mert nem volt mit mondanom. A gondolataimba voltam merülve... sokszor eszembe jutottak azok, akiket magam mögött hagytam.

2015.12.06. 00:52 Chinatsu Aida

- Szerinted mégis mit? Dünnyögtem orrom alatt tovább húzva őt azon az útvonalon, amit már bizonyosan megjegyeztem: a szállásom felé. A szívem úgyéreztem majd kiugrik, de nem voltam biztos benne, hogy ez pusztán csak az előbbi események miatt lenne, vagy köze van hozzá annak is, hogy Shin kezét fogom. - Mit gondolsz, Mishima-dono kérdőre fog vonni téged? Úgy sejtem az uralkodó el lesz foglalva még egy ideig azzal, hogy megszervezze a kereső csapatokat, akiket azon nyomban útnak is indít, aztán pedig a nemeseket kell megnyugtatnia, kik a ma esti eljegyzésre voltak hivatalosak, majd pedig a komolyabb kutatást kell megszerveznie, feltéve, ha szándékában áll egyáltalán. Ki tudja, mit forgat a fejében? Az viszont biztos, hogy nem szerettem volna megvárni, amíg eljut Shin-hez, vagy akár hozzám. Ha szerencsém van, csak egy szolgát fog küldeni azzal az üzenettel, hogy végre hazamehetek. Nagyon reménykedtem benne, hogy nem szándékozik még ezek után is itt tartani, most, hogy már az eljegyzés nyílvánvalóan nem köttetik meg. - Oh istenem, mond, miért tett ilyet a barátod és Hayato? Fordultam Shin felé, amint elértük végre a szállásomat és becsuktam az ajtót magunk mögött. Óvatosan az ablakokhoz léptem, hogy szemmel tarthassam az udvart, de félig Shin-re pillantgattam. El se hiszem, hogy azt mondtam az ÉN harcosom. Hiába voltam hercegnő, még mindig nem volt egyetlen egy saját harcosom sem, mind apámnak fogadott hűséget, nem nekem.

2015.12.06. 00:44 Hidetoshi Ovazaki

Egészen addig, amíg kiabálást és patkódobogást nem hallok a hátunk mögül, szükségtelen visszapillantgatnom, másrészt beletellik egy fél órába, hogy kiküldjék utánunk az első lovasokat. Addigra reményeim szerint már messze járunk, s a sötétben a nyomainkat sem fogják tudni követni. Igazság szerint most látom Hayatot először lovagolni. Persze láttam már, ahogy épp indul vagy visszatér az istállóba, de így igazán, mindenféle popma és légiesség nélkül, igazán vadan és hevesen, csak most. És gyönyörű volt. - És mikor fogunk ellátni? El kéne jutni egy faluba... A szavai tompán jutottak el hozzám, ez persze betudható a sérüléseimnek is, de tény, hogy figyelmem inkább kötette le valamiért tincseinek tánca, s kipirult arca. Lenyűgöző. És az enyém. Én pedig megvédem azt, ami az enyém. - Majd reggel. Préseltem ki magamból. Nem okozott fájdalmat a beszéd, de a torkom eléggé száraz volt, s a legkevésbé sem akartam tovább erről a témáról beszélni. Jobb, ha megfeledkezem arról, hogy egyáltalán megsebesültem, mint hogy ez kattogjon a fejemben és átérezzem a fájdalmat. Most mindenekelőtt Hayatot kell biztonságba helyeznem, ehhez pedig az kell, hogy napkeltére elég messzire érjünk. Addig pedig kitalálom hogyan tovább. Annyi bizonyos volt, hogy nem maradhatunk a birodalomban, muszáj lesz átlépnünk a határt, már csak az volt a kérdés mely másik birodalomban találhatnánk menedéket.

2015.12.06. 00:32 Harada Shinichi

Lelki szemeim előtt már lesújtottam volna az egyik emberre, mikor meghallottam a hercegnőt. Ne? Mert? Hátrébb léptem, hogy akire kardot rántottam volna, ne érjen el, aztán Aida újra meglepett. Döbbenten ült ki az arcomra egy formális: "Mi van?" Mióta vagyok az ő harcosra? Miért mutogat rám? Értetlenül bámultam, majd a többiekre. Fogadok, hogy ezt még ők sem hitték el. De elnéztem a kapu felé és nyugtáztam, hogy kijutottak. Ennek szívből örültem. Mishima-dono hangjára viszont felkaptam a fejem. Aida megfogta a csuklómat, így ügyetlenül utána botlottam. Mi ez az egész? A hercegnő... a kezére néztem, amivel fogott. Miért ilyen velem? - Hime-sama... mit csinál? Kérdeztem halkan, de nem ellenkeztem, hanem mentem vele. Kezdtem úgy érezni magam a közelében, mint egy kisfiú... a harctéren levő szamuráj pedig, mintha mélyen aludna bennem.

2015.12.06. 00:26 Aguri Hayato

Shinichi és a hercegnő... most nekik köszönhetjük, hogy szabadok lehetünk. Kis bűntudatom támadt, hogy édesanyámat és a kishúgomat magára hagytam de tudtam, hogy nem érné meg csak ezért visszamennem. Ha maradtam volna, nem lehetnék többé az, aki vagyok. Azt hiszem, az uralkodással is csak azt értem volna el, hogy teljesen megváltozom. Toshi is távolabb került volna tőlem, igaz? Gondolataimból pont ő rántott ki. Ránéztem és bólintottam neki, majd szájhúzva a sérüléseire vetettem egy pillantást. - És mikor fogunk ellátni? El kéne jutni egy faluba... Nagyon féltettem őt.

2015.12.06. 00:07 Chinatsu Aida

Szinte majd felbuktan a saját lábamban, soha életemben nem szaladtam még ilyen gyorsan, mégis attól féltem, nem érem utol idejében. Ha kardot ránt, biztos, hogy rosszabb helyzetbe sodorja magát, mégha a barátját is védi. - Shin, ne! Túl messze voltam, de reméltem, hogy legalább a kiáltásom meglepi annyira, hogy mégse súlytson le a kardjával. Akármi is történt, tovább rohantam, amíg elég közel nem értem, de szinte levegővétel nélkül kiáltottam a következőket is. - Aida-dono nevében megparancsolom,hogy azonnal álljatok félre! Mishima-dono sem kívánhat egy háborút legfőbb szövetségesével! Bár tudtam, hogy apám sohasem indítana háborút csupán azért, mert valaki nem engedelmeskedett a lányának, de ez épp elég volt arra, hogy a harcosok meglepődve felém pillantsanak, s jelenleg minden másodperc számított. A lovak patája, mint a szika lavina hangja, úgy mennydörögtek el mellettünk iszonyú vágtában. - Tegyétek le a fegyvert, vagy nevemre esküszöm harcosom a pokolra küld titeket! Még mindig ziháltam a futástól, de töretlen határozottsággal és elszántsággal álltam kihúzva magam mutatva Shin-re. Persze nem lehetett a harcosom egészen addig, míg Mishima-dono-nak esküdött hűséget, s nem nekem, de ez jelenleg csak részletkérdés volt. Pontosan elég időt hagyva a két menekülőnek arra, hogy a kapuk ne előttük, hanem utánuk záruljanak be. Sikeres megmenekülésük láttán, mintha egy kőtömb esett volna le a vállaimról, de abban a percben meghallottam a távolban Mishima-dono hangját, mire az a bizonyos kőtömb mintha el se tűnt volna. Remek.. - Kitenni egy ilyen veszélynek egy hercegnőt! Pihenésre van szükségem. Közöltem a harcosoknak, s habozás nélkül ragadtam meg Shin csuklóját, hogy magam után húzzam. Szerencsére volt akkora fejetlenség, hogy ne próbáljanak megállítani egy hercegnőt, így még az előtt kellett elmennünk, hogy Mishima-dono ideérne és rendet tenne.

2015.12.05. 23:49 Hidetoshi Ovazaki

Nem akartam több időt és energiát a beszédre pazarolni, hisz attól, hogy nem éreztem, voltak sérüléseim, mikből a vér folyamatosan szivárgott, ezzel egyszer s mind elhomályosítva látásom bizonyos időközönként, de amíg maga a konkrét fájdalom nem szűrődött be tudatomba, nem zavart semmi sem annyira, hogy megállíthasson. Tudtam, hogy gyorsnak kell lennünk, de abban csak reménykedhettem, hogy a kapuk még nyitva lesznek, mire odaérünk, s az, hogy éppen most csukják be őket, éppen elég volt ahhoz, hogy biztos legyek a dolgunkban. Így még sikerülhet. A lovak gyorsak, a vastag kapukat pedig nehéz mozdítani, de mindenképpen több időt nyert nekünk Harada és egy nő felbukkanása. Csak is azért pillantottam rá oldalra, mert Harada oldalán láttam, s elég harcias volt a fellépése, ruhája mégis nemesi. Erősen szorítottam kardom, hogy amint átlovagolunk a kapukon távol tarthassam a harcosokat Hayato-tól, de nem volt rá szükség, mivel azok a kapukat próbálták minél előbb bezárni, így viszont még éppen ki tudtunk jutni. Mivel Hayato lovagolt előttem biztonságban, így semmi nem idokolta azt, hogy visszanézzek, mégis megtettem. Örökre adósa maradtam Harada-nak és annak a nőnek, de nem gondolhattam bele az ő sorsukba, mikor még a miénk is veszélyben forgott. Annyire messze kell jutnunk amennyire csak lehetséges, így átvettem a vezetést, hogy mutathassam az utat, melyet jobban ismertem, mint Hayato, ki oly kevésszer járt csak az udvaron kívül. A város helyett az erőd felé vettem az irányt. - Éjszaka is haladnunk kell, ne maradj le, az én nyomomban lovagolj. Veszélyes sötétben az erdő, főleg lóháton, de nem lassíthattunk.

2015.12.05. 23:12 Harada Shinichi

Megtorpantam, ahogy lefogta a kezem. A szavai is. Értetlenül néztem rá. - Mert? De... ...ha itt hagynak és rájönnek, hogy én segítettem nekik kijutni? Valószínűleg árulónak titulálnak és lefejeznek. Morranva fordítottam félre a fejem. Hagyna meghalni vagy mi? A dörmögésére ugyan visszanéztem, de még mindig értetlenül álltam a helyzet előtt. Aztán... Hidetoshi odahúzta magához Hayatot. A csók láttán meglágyultak arcvonásaim. Megdöbbentem. Sejtettem, hogy van köztük valami, na de... pont ez? Toshi kikezdett a trónörökössel? Ez abszurd. De Hayato... boldognak tűnik. És látszik, hogy tényleg szerelmes Hidetoshiba. Hm. Toshi megérdemli, hogy boldog legyen... és ha ehhez az kell, hogy most elszökjenek... hát rendben! Ekkor nézett rám újra. A szavaira halványan elmosolyodtam. Először hívott a barátjának... talán soha többet nem hallom majd tőle. - Bízd rám. Menjetek! Ha az életem múlik rajta, akkor is segítek. Ezt eldöntöttem magamban, aztán kardot rántottam. A kapuk... valószínűleg most zárhatják be, vagy már be is zárták? Mindenesetre, arrafelé vettem az irányt, amerről a kapukat irányítják.

2015.12.05. 23:05 Aguri Hayato

Lepillantottam rá a lóról és figyeltem, ahogy ő is felszáll. Azt kívántam magamban, Shinichi is jöjjön velünk és akkor lesz valaki, aki szaksezrűen ellátja majd Toshit, de... a dolgok másképp kezdtek alakulni. Még ijedtebben fürkésztem a szeretett férfit, aki ekkor magához rántott. A csókja meglepett, bár pillanatok töredéke alatt viszonoztam neki. Nem zavarja, hogy más is megláthat minket így? Shin...? Elszakadtam tőle és felpislogtam rá, kissé ködös, mámoros tekintettel. Késve, de bólintottam a szavaira is. - Nem hagyom, hogy egyedül menj el! Vágtam vissza egy kisebb mosollyal, majd elnéztem a másik férfira. A barátja, igaz? Szóval ezért... nem félt megcsókolni előtte. A számhoz érintettem a kezem, aztán Toshira néztem. Amint megindult, fogtam a kantárt és megsarkantyúztam a lovat. Útnak indultunk, kicsit előredőltem. Hamar beértem Toshit, mellette vágtáztunk. Azon kattogtam végig, ki fogunk-e jutni így. A kapuk... éppen ekkortájt kezdtek bezáródni. A szemem sarkából a férfira néztem, majd előre. Nem hagyhattuk, hogy itt megfogjanak minket.

[252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]