|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
Hogy miért nem vágyok többre? Fogalmam sincs. Nekem jó így minden, ahogy van. Legalábbis, amíg Hidetoshi a közelemben van, nincs bajom és nem is lesz, tudom. Bízok ebben a férfiban. Szinte csak benne. Merengésemből a válasza rántott ki, így rápillantottam, de szavait csak alig fogtam fel; teljesen belemerültem az arca, a szemei figyelésébe. A végére eszméltem fel, egy halk morranással pillantottam félre. A fejemet is elfordítottam.
- Igen, tudok róla, hogy sokat járnak ki. Rám meg már... nem figyel. De nem vagyok olyan helyzetben, hogy panaszkodhassak erről. Csak... elfogadom, hogy ez a valóság.
Vállat is vontam, úgy pillantottam félre. Nem tetszett, hogy elrontja a kedvem ilyesmivel. Tudtam, hogy édesanyám sokat foglalkozik Yuzuyuval és Ayumuval. Nem voltam féltékeny. De amióta anyám újra férjhez ment, ráadásul az édesapám testvéréhez... minden megváltozott. Eléggé eltávolodtunk egymástól. Én sem kerestem többé az ő társaságát és ő sem az enyémet. A férfit kezdtem figyelni, majd egy sóhajjal a földre pillantottam. Hirtelen nem tudtam mit mondani, annyira elvette a kedvem az előbbi téma.
|
 Csak sóhajtva mutattam a párna felé, hogy szabad. Tudom, hogy mennyire feleslegesnek tartja az Öreg óráit, csak azt nem voltam képes megérteni soha, hogy Ő miért nem vágyik többre? Elvégre ez az egész az ő birodalma lehetne. Talán a felelősség ijeszti meg.. De a dolgok változnak. Remélem tisztában van vele, hogy az élete nem folytatódhat tovább úgy, ahogy eddig. Utolsó kérdését hallva felé tekintettem, s mosolyát látva egyből megenyhültem. Kiegyenesedtem és kezem, amivel eddig könyököltem, most az előttel heverő papírokra tettem.
- Elkészítettem a beosztást, hogy kik vigyázzanak édesanyádra és Mishima-dono-ra. Tudod, édesanyád sokat jár ki a faluba a testvéreiddel.
Csak szemeimmel tekintettem oldalra Hayato-ra. Nem sokat láttam őt mostohatestvérével vagy akár édesanyjával, pedig kiskorában nagyon szerette őt.
|
 Nem tehettem róla, hogy félénk voltam. Valóban féltem attól, hogy mi van, ha Hidetoshi újra ellök magától. Én... nem bírnám ki nélküle. Valószínűleg a tudtára is adnám, hogy nem akarok távolságot kettőnk közé. A szavaira, azaz kérdésére nyekkentem egyet, hisz éreztem benne a keménységet. Miért kell elrontania a hangulatot? Azért igyekesztem választ is adni.
- Tanultam, efelől ne aggódj, de... nem beszélhetnénk másról?
Léptem közelebb, majd lepillantottam egy másik párnára.
- Leülhetek?
Kérdeztem halkabban, újra a férfira pillantva. Ha engedélyt adott, leültem és úgy fordultam felé, miközben igazítottam a hosszú tincseimen.
- Te mit csináltál, amíg én tanultam?
Érdeklődtem egy halvány mosollyal az arcomon.
|
 Az apró kopogást hallva testem egyből megfesztült. Éppen munkám végén jártam már, de örömmel dőltem hátra engedélyt adva a kint ácsorgónak a belépésre.Oda se kellett néznem, hogy tudjam ki az, hisz nem sokan mernének zavarni saját szobámban ilyen tájt.
- Hidetoshi… nem zavarlak, ugye? - Még mindig olyan félénken szólít meg, de annak viszont örülök, hogy elég neki pár perc és egyből bátrabb lesz a közelemben. Talán még mindig attól tart, hogy meggondolom magam és újra ellököm magamtól.. Felé tekintek még mindig az alacsony asztalnál ülve párnámon, s félig az asztalra könyökölve figyelem őt egy halvány mosollyal. Nem tudnám újra távolról figyelni őt, miután annyira tisztán érzésemre adta az érzéseit, amiket… nem szabad félreértenem. Egyszerűen csak velem akar lenni, mert… miért is? Aprón összeráncoltam homlokom az értetlenség jeleként, de gyorsan megszólaltam.
- Remélem nem csak elütötted az időt az Öreg óráján, mielőtt ide jöttél volna, hanem rendesen meg is tanultad a dolgokat.
Lehet kissé keményebb lett a hangom, mint indokolt lett volna, de ha eljön az ideje, azt szeretném, ha Hayato készen állna a rá váró dolgokra.
|
Az órán nem igazán tudtam figyelni, mert folyton Hidetoshi járt a fejemben és az, hogy óra után találkozhatok vele. Így amint befejezte az öreg az oktatást, felkeltem a helyemről, illedelmesen elköszöntem és sietős léptekkel indultam Hidetoshi szállása felé. Az udvaron lelassítottam és elgondolkodtam. Miért örülök ennyire annak, hogy találkozhatok Vele? Nem értettem annyira, csak azt tudtam, hogy a szívem hevesen ver már a gondolattól is, hogy vele lehetek megint. Az utolsó pár métert lassú léptekkel tettem meg, majd igyekeztem kopogni, mielőtt beléptem volna. Persze az engedélyét megvártam… ha nem adott, akkor kint álltam tovább. Ha pedig beengedett, akkor egy visszafogott mosollyal az arcomon mentem be hozzá.
- Hidetoshi… nem zavarlak, ugye?
Kezdtem bele elhaló hangon, a földre pillantva.
|
 Kezeim még akkor is ökölbe szorítva voltak, mikor elértem szobámhoz. Már rég beletörődtem, hogy a férfiak vonzanak, de Hayato más. Egyetlen nyikhaj illata, mosolya sem keltett még ilyen érzéseket bennem. Ezek.. olyan érzések, melyek gonddal járnak.. sok gonddal. Mélyet sóhajtottam letelepedve asztalomhoz, de még mindig éreztem Hayato illatát. Kiengedtem összefogott hajam, mit csakis edzés vagy harc közben fogok össze, hogy ne zavarjon. Papírjaim üresen hevertek előttem arra várva, hogy végre teleírjam őket, végezve a rám kiszabott adminisztációs munkát. Sajnos, ha én nem csinálom meg, más se fogja. Egy ilyen feladatot nem bízhatok rá Harada-ra. Ő az egyetlen talán, aki sejti irányultságomat, bár eddig se állt szándékomban titkolni, most mégis egyre inkább csak arra tudok gondolni, hogy vajon Hayato mit szólna hozzá, ha megtudná? Vajon másként nézne rám, máshogy viselkedne velem, netán teljesen el is kerülne? A szívem tompán dobban erre a gondolatra, amit nem értek.. hiszen eddig is csak távolról figyeltem őt, miért fájna most jobban, ha újra eltávolodna tőlem? Ez a pár óra, amit vele töltöttem, csak vele.. függővé tett. Már nem bírnám ki, ha nem érinthetem, ha nem láthatom a mosolyát, nem hallgatom az édes kis hangját. Fusztráltan sóhajtva túrtam tincseim közé erőszakkal kényszerítve magam a munkára, de gondolataim csakis a körül forogtak, mikor fog végre kinyílni az az ajtó és lép be rajta Hayato mosolyogva, édesen elpirulva.
|
 Nyekkentem a szavaira, de tovább mosolyogtam. Biztos voltam benne, hogy örülni fogok továbbra is. Nem várom el tőle, hogy kesztyűs kézzel bánjon velem majd az edzéseken. Sőt. Kicsit elgonolkodtam, majd körbepillantottam. Mire visszanéztem a férfira, már egészen közel volt hozzám. Nem bántam, a szívem viszont sokkal szaporábban kezdett verni, mint általában. A halk szavai mosolyt csaltak az arcomra, majd egy zavart köhintéssel bólintottam neki.
- Rendben, Hidetoshi…
Mondtam volna még valamit neki, de mire feleszméltem vagy alkalmam nyílhatott volna rá, a férfi faképnél hagyott. Nem értettem, miért rohan így el. Legszívesebben utána mentem volna máris, fel a szobájába, de az Öreg már várt rám. Elhúztam kicsit a szám, majd a könyvtár bejárata felé fordultam és beléptem. Tekintetemmel egyből az Öreget kerestem és oda is mentem hozzá, hogy kezdhesse a tanítást.
|
 Meglepett Hayato nevetése. Annak ellenére, hogy sokat mosolyog a közelemben, nevetni ritkábban szoktam őt hallani. Még akkor is őt figyeltem szemem sarkából, mikor már egymás mellett mentünk. Hamar elértük uticélunkat, de Hayato nem lépett be, helyette megállt, várakozásteljesen nézve engem. Nem mintha titkolni akartam volna előtte, csak épp megvan az oka, hogy miért nem fogadtam eddig tanítványomnak senkit. Másrészt kissé meglepett, hogy az öreg ilyen pletykás.
- Majd az után örülj, hogy túl vagy az első órámon.
A kardforgatás az életem, s mindig is szigorú voltam még magammal is ezen a téren, így Hayato-val sem tervezem, hogy kesztyűs kézzel fogok bánni, mégha meg is utál majd érte… Keményen tekintettem rá, de megint csak figyelmeztetnem kellett magam, hogy lazítsak arcvonásaimon. Miután ezt a pár órát Hayato-val töltöttem, most még nehezebb elengednem őt. Jól esett, hogy mellettem van, hogy szemmel tarthatom, hogy mindenféléről csacsog nekem mosolyogva. A lopott lágy érintések pedig bearanyozták munkával teli borús napomat. Csak még egy kicsit, mielőtt útjára engedem...
- Ha végeztél, a szobámban megtalálsz.
Lehajoltam hozzá, fülébe súgva a szavakat, legalábbis akartam volna, de illata, az a finom illat, mit mindig felém fúj a szél mikor közeledik... fülénél jóval lejjebb, egészen nyakába súgtam a szavakat, egy másodpercre lecsukva szemeim, ahogy ajkaim nyakának hamvas bőrét súrolták beszéd közben. Mélyet lélegeztem illatából, s ökölbe szorítva ujjaim kényszerítettem magam, hogy kiegyenesedjek és faképnél hagyjam. Ha most ránéztem volna... a tűrőképességem határát feszegetik ezek a lopott érintések, mégsem vagyok hajlandó lemondani róluk. Kínzom magam, de míj’ édes kínok ezek.
|
Ahogy megéreztem a kezét a fejemen, majd az ujjait a tincsem között, elmosolyodtam. A borzolásra kicsit fel is nevettem, majd oldalra döntöttem a fejem még mindig mosolyogva.
- Ezt bóknak veszem.
Vetettem oda a “makacs kölyök” jelzőt hallva, majd elgondolkodtam. Tetszett, hogy Hidetoshi végre közvetlen velem… hivatalosság nélkül beszél velem és hozzám ér. Sietősen felzárkóztam a férfi mellé és úgy haladtam a könyvtár felé.
- Heihachi-santól hallottam, hogy még sosem volt tanítványod. Ezek szerint én vagyok az első?
Néztem rá a szemem sarkából, majd lassan előre. A könyvtárhoz is hamar elértünk, így az épület előtt megálltam. Innentől boldogulni fogok, azt hiszem. A férfira nézve vártam még a választ, ami elég egyértelmű volt, de hallani akartam. Időhúzásnak tökéletes volt.
- Ha ez így van, akkor örülök..
Kapok tőle valamit, amit más még sosem. És ez nagy szó.
|
 Nem válaszoltam semmit méltatlankodására, hogy neki a gyakorlásképpen együtt töltött idő nem elég, csak elgondolkodtam, hogy miért akarna Ő több időt velem tölteni annál, mint ami szükséges? De.. érdeklődve várom mivel hozakodik majd elő ez ügyben, így csak ráhagytam, viszont, azt, hogy mennyire nem szeret az öreghez járni, már nem bírtam megállni egy félmosoly nélkül. Magam sem voltam oda érte, mikor engem okítottak a világ dolgaira, de azért akadtak egyes dolgok, amik érdekeltek. Kíváncsi vagyok, hogy Hayato-t ezek szerint semmi sem érdekli? Felé fordultam érdeklődve, mikor arra kért várjak még, de meglepődve bambultam magam elé még az után is, hogy elengedte a szirmot. Igazság szerint a saját külsőm nem érdekelt sosem, így csak egy válrándítással intéztem el a dolgot és inkább mosolyában gyönyörködtem, majd bólintottam. Számomra nem is volt kérdéses, hogy elmegy hozzá, ha már én azt mondtam. Nem tűrtem, ha ellenszegülnek, még Hayato-val szemben sem szerettem, ha ellenkezik, de szerencsére ez nem is történt meg sokszor. Viszont mikor közli, hogy csak akkor, ha elkísérem, sóhajtottam és tenyerem fejére téve borzoltam össze tincseit.
- Makacs kölyök.
De azért egy félmosollyal arcomon indultam meg a könyvtár felé. Így legalább személyesen kérhetem meg rá az Öreget, hogy ugyan engedje már meg, hogy Hayato is belenézhessen egy pár a birtokkal kapcsolatos tekercsbe, s magyarázzon meg neki egy két fontosabb dolgot.
|
 Kicsikét meglepődtem a szavaira. Sosem akartam kétértelműen fogalamzni, de ha már így alakult, talán azt sem bánom. Csak elmosolyodtam. Válaszoltam volna, de nem hagyott elég időt rá. Úgy éreztem, máris terelni akarja a szót, vagy ilyesmi. Elgondolkodtam.
- A reggeli gyakorlás nem elég. Ha engeded, majd kitalálok valamit, hogy ketten lehessünk…
Vontam vállat egy apró mosollyal. Nem tudtam, mi jár a fejében. Lehet, én kezdem összezavarni a viselkedésemmel, de ez öszötönösen jön, nem tehetek róla. Ahogy lehajolt hozzám, kíváncsian fürkészni kezdtem a szemeit. Közelről még szebbnek látszott, szinte megbabonázott a tekintete. Ahogy az arcomhoz ért, egy pillanatra lehunytam a szemeim és elmosolyodtam, majd felnéztem rá. A sakura sziromra néztem, megcsóváltam a fejem. Az ő hajában is megpillantottam egy szirmot, de amíg beszélt hozzám, addig nem tettem semmit.
- Ah, Hidetoshi… ráér az még, jó? Ne rontsd el a pillanatot.
Duzzogtam, majd elgondolkodtam. Miféle pillanatról is beszélek? A továbbiakra bólintottam azért, de nem akartam még, hogy elmenjen.
- Várj…
Kicsit felhajoltam hozzá, de csak azért, hogy jobban elérjem, egy magasságba kerüljek vele. A hajából szedtem ki egy sakura szirmot, amit még az előbb vettem észre.
- Azt javaslom, kicsit szedd rendbe magad, mielőtt bárminek nekiállsz még a mai napon…
Mosolyogtam rá, miközben az ujjaim közül kiengedtem a szirmot. A szél pillanatok alatt elfújta, messzire. A férfit figyeltem, majd egy sóhajjal elszakítottam róla a tekintetem.
- Nincs kedvem Heihachi-sanhoz, de ha te kéred, akkor elmegyek hozzá.
Néztem félre, majd vissza rá. De még mielőtt azt gondolta volna, egyedül elmegyek…
- De csak ha elkírész hozzá.
Fejeztem be végül a gondolatmenetet és a fejemmel arra böktem, amerre Heihachi-san tartózkodhatott.
|
 Olyannyira meglepődtem Hayato viselkedésén, hogy hagytam magam elhúzni, másrészt nem értettem mi késztethette ekkora illetlenségre. Sose volt neveletlen vagy illetlen senkivel szemben sem, mégha néha volt egy olyan érzésem is, hogy szeretett volna az lenni. Mikor megállt és bocsánatot kérve elkezdett sétálgatni a kertben én csak csöndben követtem őt hátát figyelve. Tudtam, hogyha türelmesen várok megnyílik előttem kérdezés nélkül is. Kérdését hallva lágyan elmosolyodok. Ez volt hát az oka. Üres, sötét szívemnek apró fénysugarak ezek a szavak,de..
- Néha elég kétértelműen fejezed ki magad Hayato, ha nem vigyázol még a végén félre is értem.
Már egymás mellett álltunk és úgy tekintettem le rá immár mosolytalanul, mert tudtam, hogy ő soha semmiképpen sem gondolkodna úgy rólam, mint én Ő róla. De nem bántam, mindaddig, amíg mellettem marad, amíg engem követ és elmondhatom, hogy csak is az enyém.
- Egyébként pedig a reggeli gyakorlásainkkor csak veled fogok foglalkozni.
Tettem hozzá sietve, mert nem vártam, hogy bármit is reagáljon szavaimra. Amíg Mishima-dono-t szolgálom az időm meglehetősen kötött, pedig mennyivel szívesebben tölteném az időmet Hayato társaságában most, hogy tudom mennyire szüksége van rám és.. egyáltalán nem büntet engem a múltért, nem vet meg. Kettőnk közül talán mindvégig én voltam az, aki büntetni akarta saját magát. Ezekkel a gondolatokkal hajoltam le a fiúhoz és lassan arca felé nyújtva kezem simítottam végig arcán elsöpörve onnan egy sejmes tincset füle mögé, s kiszedtem az ott lévő szakura szirmot hajából, majd ürügyként felé is mutattam, mikor kiegyenesedtem. Legalább ennyit megérdemlek belőle, hogy legalább ennyire érinthessem őt.
- Most viszont ideje lenne indulnod Heihachi-sanhoz. Sokat kell tanulnod a birtok dolgaival kapcsolatban. Megfog rá tanítani, ha elég kitartóan kéred.
Tudom, hogy az öreg kedveli Hayato-t, ezért is kért meg rá, hogy tanítsam őt önvédelemre, de én még mindig úgy gondolom jobb, ha ilyen téren is fejleszti Hayato az ismereteit, még akkor is, ha valóban nem áll szándékában átvenni az örökségét.
- Nekem is rengeteg dolgom van még,de.. bármikor felkereshetsz, ha végeztél.
Tettem hozzá. Nem akartam, hogy megint úgy érezze kerülöm a társaságát, mindössze a figyelmet se lenne jó felhívni magunkra. Elvégre soha nem töltöttünk ennyi időt azelőtt egymás társaságában.
|
Tetszett, hogy közvetlenül beszél velem és hogy elhagyta a hivatalos stílust. Első körben ez mosolyogtatott meg, másod körben pedig az, hogy velem foglalkozik, az én véleményemmel és nem máséval. Önző mód örültem ennek. Kicsit elmosolyodtam és úgy pillantottam rá. Látni akartam az arcát.
- Senki másra nem hallgatok, csakis rád, Hidetoshi.
Jegyeztem meg a kijelentését hallva. A továbbiak kicsit megleptek, a mosolyom is eltűnt egy időre. De mire reagálhattam volna, a férfi felállt és mással kezdett foglalkozni, nem pedig velem. Magam elé néztem, majd fel rá, miközben Yashima tábornokkal beszélget. Felálltam, majd megfogtam Hidetoshi karját.
- Gyere velem…
Azt akartam, hogy továbbra is velem foglalkozzon és velem beszélgessen. Az elmúlt években meghagytam másoknak a lehetőséget, hogy Hidetoshival beszéljenek, most az én időm jött el. Önző, buta kölyök vagyok, mi? Lehet. Nem vártam meg a férfi válaszát, kifelé kezdtem húzni a dojo-ból, hogy végre ketten lehessünk. Ha nem akadékoskodott és velem tartott, kint elengedtem a karját. A földet néztem, nem őt.
- Sajnálom.
Hogy kirángattam. Kicsit csendben lépkedtem, nem is figyeltem, merre.
- Szeretném, ha néha csak kettesben lennénk. Szerinted ez megoldható, Hidetoshi?
A szemem sarkából néztem rá egy fél pillanatra, majd egy kis zavarral fel az égre. A sakura virágzott, a szél pedig néhány szirmoz felkapva felénk hozta. A szél körbetáncolt minket, így kicsit elmosolyodtam. A kedvem valamiért sokkal jobb lett a férfi közelében.
|
 Mikor megemlítettem neki, hogy álarcot visel olyannira elfordult tőlem, hogy azt hittem még a nyakát is kitekeri, csakhogy ne láthassam az arcát, így inkább az előttünk gyakorlókat figyeltem, miközben hallgattam, hogy milyen kétségek is gyötrik. Igazából kérnem sem kell és megnyílik felém, nem tudom másokkal is ilyen közvetlen e a viszonya, vagy csak velem? Az öreg elmondása szerint nincs egyetlen barátja sem, így arra következtetek, hogy csak velem viselkedik így és önző módon úgy gondolom ez ígyis van rendjén. Nem tudom mit éreznék, ha egyszer csak egy másik férfi társaságában látnám Hayato-t, hogy másra mosolyog és mással beszélget el kedélyesen.
- Én nem mások véleményével foglalkozom Hayato, hanem egyedül a te akaratoddal. Ha uralkodni akarsz, én hozzásegítelek.
Egy percre elhallgattam, amint eszembe jutott, hogy mások nagyon is erővel szeretnék Hayato-t füldesúri posztra lökdösni.
- Ne hallgass senki másra, ne engedd befolyásolni magad.
Ha még nem keresték meg személyesen felesleges ennél többet mondanom, nem akarom, hogy még e miatt is aggódnia kelljen.
- De ha valóban itt akarod hagyni édesapád örökségét és édesanyád, veled tartok.
Csak szemeimmel tekintettem felé, úgyérzem szüksége van rá, hogy biztosítsam róla mellette állok, akárhogyan is döntsön. Hirtelen hatalmas robajjal ütődött a fiatal tanonc gyerek a falnak, s kifulladva csúszott le a fal mentén, kezéből kiejtvén a bambuszkardot is. Yasima tábornokra emeltem sötét szemeim, ahogy előre görnyedve markolta két kezével kettétört bambuszkardját. Felálltam és aprón előre is léptem, hogy Hayato elé állhassak, s úgy figyeltem, amint Yasima tábornok kihúzva magát győzelemittas mosollyal lépdel felénk. Nem nagy dolog egy ilyen bakfist legyőzni, de illendően fejet hajtottam Yasima előtt.
- Ne csak nézze Hidetoshi-dono, mit szólna egy kis párbajhoz?
- Nem lenne esélyem Ön ellen Yasima tábornok.
- Ugyan ne szerénykedj! Egyszer azért találkozhatnának pengéink egy barátságos erőpróbára.
- Mindenképp.
Válaszoltam tömören, aprón biccentve. Persze, hogy szerénykedtem, de csak mert az illem úgy kívánja. Valójában nem egyszer legyőztem volna Yasima tábornokot egy-egy ilyen erőpróbán, de természetesen nem tettem, mert hát az illem..
|
Yashima biccentésére kicsit lefagytam, de aztán követtem a férfit és letelepedtem mellé. Figyeltem a gyakorlást, a mozdulatokat és elkönyveltem magamban, hogy semmi esély rá, hogy úgy mozogjak, akár egy év gyakorlás után sem. Talán, ha évekkel ezelőtt elkezdem ezt az egészet, van esélyem, de így… esélytelen. Sok évembe kerülne, hogy olyanná váljak, mint Yashima tábornok vagy Hidetoshi. A férfi szavaira összerezzentem és a szemem sarkából pillantottam rá.
- Tessék? Én nem is viselek álarcot…
Félrenéztem, a fejemet is elfordítottam. Átlátott rajtam? Mikor és hol? És miért figyelt? A továbbiakat már így hallgattam, odanézés nélkül.
- És mi van, ha nem akarom megvédeni magam? Ha szeretném feladni és itt hagyni ezt az egészet. Nem nekem való ez és más sem akarja, hogy én legyek az uralkodó. Te nem vetted még észre?
Hidetoshira pillantottam és figyelni kezdtem. Biztos neki is feltűnt már ez az egész. Főleg apám testvérének a viselkedése. Soha, semmibe nem enged beleszólni, még csak belenézni sem. Így aztán nehéz lenne átvennem az uralkodást, nem? Mintha az utamba akarna állni. Hát, hogy őszinte legyek, sikerül is neki. El kellene szöknöm… ez fogalmazódott meg bennem, miközben a semmibe meredtem, ahelyett, hogy Toshit figyeltem volna.
|
 Nem tudom szándékosan dőlt e nekem testével, vagy csak tényleg ennyire elfáradt, de biccentettem és belépve a dojo-ba az ajtó melletti falhoz ültem le, várva, hogy Hayato mellém üljön. Itt nem fogjuk zavarni a bentebb gyakorlókat. Yashima tábornok csak egy oldal biccentéssel nyugtázta jelenlétünk, majd tovább csapdosott szerencsétlen ellenfelé felé.
- Holnap majd megbizonyosodhatsz tudásom felől.
Nem állt szándékomban most bemutatót tartani, másrészt jobban aggasztott Hayato hozzáállása. Amennyiben mellém ült úgy letekintettem rá, hisz még ígyis magasabb voltam nála. Térdeimen ültem, kezeim combjaimon nyugtatva.
- Előttem nem kell, hogy álarcot viselj, Hayato.
Halkan beszéltem, hogy csak ő hallja, nem lenne szerencsés, ha másvalaki is meghallaná közvetlen beszélgetésünket, másrészt senkinek mégcsak eszébe sem jutott mindenféle jelző nélkül keresztnevén hívni az úrfit. Nekem viszont sokkal jobban tetszett így a neve, mindenféle odaaggatott jelzők nélkül.
- Való igaz, hogy nem hasonlítasz édesapádra és te inkább az eszeddel jeleskedsz, de meg kell tanulnod megvédeni magad.
Hiszen még mindig Mishima-dono-t szolgálom, így az Ő biztonságára kell ügyelnem legfőképp. Addig is amíg el nem jön a megfelelő idő, hogy Hayato-nak ajánlhassam szolgálataim, mindenre fel kell készítenem őt, mégha az aggodalmai borítják is el arcát eltakarva előlem mosolyát.
|
A szavaira összerezzentem, majd ránéztem, végül vissza a gyakorlókra. Csak biccentettem Toshi szavaira, jelezvén, hogy felfogtam és megértettem, amit mond. A nyugtatása viszont jól esett, kicsit nekidőltem a karjának. Csak pár pillanatig tartott, utána elszakadtam tőle.
- Nem tudom… nem hiszem, hogy nekem való ez. Én…
Elharaptam a mondat végét, inkább nem akartam butaságokkal fárasztani. Rápillantottam.
- Nem ülhetünk le valahova, hogy onnan nézzük? Kíváncsi lennék arra is, hogy te mit tudsz. Apám folyton dicsért annak idején, ideje lenne látnom is.
Halványan rámosolyogtam, oldalra billentve a fejem. Úgy éreztem, többet lehetek vele ezek után és ez teljesen felvillanyozott. Boldog voltam a gondolattól, de nem tudtam, miként fejezhetném ezt ki. Talán neki nem jelentek annyit, mint ő nekem. Szívesen beleláttam volna Toshi szívébe. Szerettem volna tudni róla mindent, az érzéseiről, a múltjáról, a jelenéről és arról is, mit szeretne a jövőben. Úgy éreztem magam, mint egy szerelmes kiskutya, holott erről szó sem volt. Azt hiszem…
|
 Nekem ütközött teste, de jobban meglepett, hogy megfogta karomat, s mégha csak ruhán keresztül is, de újra érezhettem ujjainak szorítását, s bár hangja halk volt, mint mindig, idegesen figyeltem az előttünk küzdőket, de nem úgy tűnt, mintha meghallották volna Hayato mondatait. Ha kettesben lettünk volna, még el is mosolyodtam volna szavaira, most viszont csak közelebb léptem hozzá, mikor elengedte karomat,s letekintettem rá, ahogy a dojo-ban gyakorló párost figyeli elhúzva száját. Valóban nem illik hozzá a kardforgatás, de meg kell tanulnia az alapvetőbb fogásokat, hogy megvédhesse magát, ha én nem lennék mellette.
- Sok mindent kell még megtanulnod a kardforgatás művészetén kívül, ezért szeretném, ha gyakorlásaink után Heihachi-san tanításait hallgatnád figyelmesen.
Gondolatban azonban még mindig Hayato szavain járt az eszem. Ez a fiú sokkal jobban megbízik bennem, sokkal jobban rámtámaszkodik, mint hittem, de ahogy letekintek rá és végigmérem őt lecsukom szemeim le is zárva a gondolatmenetem annyival, hogy jól van ez így. Ennyi gondot még magamra vehetek és különben sem lenne képes elbírni egyedül azt, ami rá vár. Ezért kell beszélnem az öreggel is, hogy amennyire lehet, avassa be Hayato-t a birodalomban folyó dolgokba. Igaz, ha kiderül, hogy Mishima-dono engedélye nélkül szerveszkedünk, annak beláthatatlan következményei lesznek, de az Úr jelenleg túlságosan el van foglalva az ünnepséggel.
- Ne aggódj, meg fogunk tanítani mindenre.
Tekintettem rá magabiztosan, hiszen tekintete olyan elveszett. Nem tudom Hayato akar-e egyáltalán majd uralkodni, de biztos vagyok benne,hogy Mishima-dono-nak is vannak tervei vele most, hogy nagykorúvá válik.
|
A gyengéd hangja szinte simogatott, ugyan úgy, mint a válasza. De… hm. Kicsit gondolkodtam a szavaim. Ahogy megállt, nekiütköztem a karjának, mert nem figyeltem. Meglepve felnéztem rá, majd rendesen megfogtam a karját, ahol eddig az anyagot szorongattam.
- Ha tehettem volna, attól a naptól kezdve nem engedtelek volna el.
“Attól a naptól”. Attól az éjszakától kezdve… kicsit még figyeltem, majd elengedtem és úgy néztem félre.
- Mindig úgy gondoltam, hogy amíg te a közelemben vagy, nem számít semmi. Nem tudom, miért gondolom így, ez csak… így van… már nagyon régóta.
Elgondolkodva fürkésztem a földet, majd bepillantottam a dojoba. Megpillantottam Yashima tábornokot is. Nem sokat beszéltem még vele, mondhatni, semennyit. De ahogy elnézegettem azzal a tanonccal… hm. Én is így fogok gyakorolni majd Toshival? De én nem értek ehhez egyáltalán. Aggódva húztam el a szám, majd sóhajtottam. Biztos kell ez nekem? Alapjáraton az uralkodással sem tudok majd mit kezdeni, ha tényleg megkapom azt a pozíciót. Tudatlan gyerek vagyok… pedig lassan a felnőttkorba lépek. Elég rosszul áll a helyzetem.
|
 Nem álltam meg, csak aprón oldalra tekintettem, ahogy megfogta hakamám, amibe akaratlan is beleborzongtam. Ez a fiú..fogalma sincs róla, miket ébreszt bennem szavaival, tetteivel. Lecsuktam a szemeim, de halványan elmosolyodtam. Kedvemre való a mostani helyzet, főleg, hogy végre kinyögte, hogy én tanítsam. Azóta az éjszaka óta, hogy ölelő karjait éreztem testemen, azóta nem volt ilyen közel hozzám. Következő kérdésére aprón letekintettem rá oldalra, majd újra magam elé néztem. Talán azért, mert végre ilyen közel van hozzám, kedélyállapotom is nyugodtabbnak mondható, ezért lehet, hogy hangom gyengédebben csengett a szokásosnál, mikor megszólaltam.
- Az egyedüli, akinek bocsánatot kéne kérnie, az én vagyok. Hosszú évekig hagytam, hogy kételyek között élj és azt hidd nem állok melletted. Kerültelek, mert úgy véltem ezzel teszem a legjobbat, de mostmár belátom, hogy tévedtem.
Utolsó szavaimnál letekintettem rá, s ahogy a dojo elé érünk megállok. A dojo hatalmas elhúzhatós ajtói nappal mindig el vannak húzva, így teljesen belátni és a levegő is mindig friss. Kissé Hayato előtt állok meg, annak ellenére, hogy az illem szerint egy alacsonyabb rangú sosem állhat egy nálánál magasabb rangú személy előtt. Nem nagyon érdekelt. Odabent éppen Yashima tábornok gyakorolt bambusz kardjával. Ellenfele valamelyik kis tanonc kölök lehetett, nem ismertem.
|
[252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Képre vár:
Frissítés