|
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
[252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
 Más körülmények között még talán bosszantott is volna, hogy ennyire semmibe veszik a jelenlétem, most viszont kész áldás volt, hogy észrevétlen tudtam átsurranni a nálam jóval magasabb katonák között, akik még mindig hangosan kiabálták egymásnak az utasításokat feletteseiktől, de többnyire az álltaluk szökevényeknek nevezett Hayato és Hidetoshi hollétéről ordítoztak. Ennek köszönhetően még úgyis, hogy nem ismertem ki magam az udvarban viszonylag hamar elértem az istállókat, ám hátra is hőköltem, amikor a férfi, aki Mishima-dono-val küzdött kiugratott lovával, s mit sem törődve a gyülekező harcosokkal csak hátra felé tekintett.. Hayato felé? A férfit ő követte egyből szintén lovon, s bár a szamurájok gyalogszerrel nem érhették már utol őket, néhányan felhúzták íjjaikat, s azzal lőttek utánuk, sikertelen.
- A kapuk..
Suttogtam magam elé dermedten. Hogyan akarnak átjutni a kapukon, amiket biztosan lezártak már? És Shin? Még mindig ruhámat szorongattam pihegve, úgy tekintettem körbe a férfit kutatva, s amint megpillantottam, gondolkodás nélkül szaladni kezdtem felé.
|
 Bármikor máskor értékeltem volna Hayato aggodalmát, azonban most tudtam, minden másodpercnyi késlekedéssel az Ő életét veszélyeztetem. Az én életem nem jelent semmit, ha őt nem tudhatom biztonságban. Csak akkor szusszantam egy nagyobbat, amikor már végre lóra ült, de nem hagyhattam, hogy elöntsön a teljes megkönnyebbülés, mert abban a pillanatban szállna ki minden erő a tagjaimból.
- Nem, Harada. Neked itt kell maradnod feltartani őket.
Lefogtam a férfi kezét, aki folytatta volna saját lova felszerszámozását, de csak egy percre tekintettem rá komolyan, aztán visszafordultam, hogy meghúzzam a nyeregszíjat, de szavaira elhúztam a szám, amolyan mosolygás féleképpen. Na igen, nem túlzottan koncentráltam a párviadalra, de hogy még Harada is leszóljon, akkor tényleg elég csapnivaló lehettem.
- Nem olyan könnyű engem eltenni lábalól.
Dörmögtem felszállva lovamra, de határozott kézzel húztam meg a toporzékoló ló kantárát. Bizonyára az állat is épp oly ideges, mint én, s az egyre közeledő kiáltások sem nyugtatták meg, ennek ellenére kinyúltam szabad karommal, hogy megragadjam Hayato kezét, s magam felé húzzam amennyire csak lehetséges volt anélkül, hogy leessen.
- Gyorsnak kell lenned, akármi történik, nem állhatsz meg.
Néztem mélyen a szemébe, bár a kép lassan elmosódott, majd újra kiélesedett szemeim előtt, de Hayato aggodalommal telt arca jobban fájt, mint saját sebeim. Nem tudtam mit tegyek, nem is volt másra időnk, mégis közelebb hajoltam hozzá, hogy egy csókot lopjak ajkairól nem foglalkozva Harada-val. Bizonyára sejtette már rég, hogyan is érezhetek Hayato iránt, ráadásul ha valaki, akkor ő megérdemli, hogy tudja az igazat. Nehezen, de elengedtem Hayato-t, hogy kiegyenesedhessek a nyeregben, majd még utoljára oldalra pillantottam helyettesemre.
- Számítok rád, barátom.
Életemben először hívtam valaki így, bár még mindig nem tudom miért és hogyan alakult ki ez a kötelék, de éreztem, hogy ott van, és sosem fogom elfelejteni. Mielőtt még több időt vesztegettünk volna megsarkantyúztam lovam, s azzal a lendülettel vágtatni kezdtem hátratekintve vállam felett, hogy Hayato biztosan követ-e.
|
Ciccegtem Hidetoshira. Ez az őrült... körbenéztem, majd vissza.
- Veletek tartok.
Jelentettem ki és beszálltam a segédkezésbe is, azaz a lovak felszerszámozásában. Közben mondjuk végiggondoltam a dolgokat. A hercegnő is eszembe jutott, így hamar elbizonytalanodtam. Bár... miért lenne szüksége rám annak a lánynak? Megráztam a fejem és folytattam a pakolást, de közben megszólaltam.
- Mi volt ez az egész? Mintha nem is te lettél volna. Elfelejtettél koncentrálni?
Morogtam a barátomra, majd elnéztem felé.
- Meg is halhattál volna. Amit kijutunk innen, el kell látnunk a sérülésed.
Ebben Hayatonak igaza volt. Elég veszélyes Toshi ezekkel a sérülésekkel...
|
- Ez nem semmiség!
Morogtam rá aggódva. Shinichi hangját hallva hátranéztem, majd Toshira. Figyeltem, mit csinál, de segítettem is neki, ahogyan tudtam.
- Toshi... ha így elmegyünk... te... a sérüléseid...
Félek, hogy nem tudjuk időben ellátni. A további szavaira félrenéztem, majd vissza rá. Persze, el kell mennünk. Azt mondtam, ha Mishima legyőzi őt, akkor feladom. Ez így is van. Feladom az uralkodást és elszököm vele, de... de ha a sérüléseibe belehal...? Nem tudtam, mit kellene tennem, bár... maradásunk nem volt. Mishima megölné Toshit, ő maga mondta. Ha végzett a lovakkal, akkor felmásztam az egyikre.
|
 - Uram, kérem! Jogom van tudni, mi történik.
Bár Mishima-donot éppen három férfi vette körül, ha jól sejtem magas beosztású harcosok lehetnek, egyáltalán nem törődtem vele. Az udvarban ha lehet még nagyobb lett a nyüzsgés, mint előtte, csak hogy most a szolgák helyett mindenhol szamurájok szaladtak egyik pontból a másikba.
- Uram, a nyugati istállóknál vannak!
Kiáltott oda az egyik férfi, aki aztán már nyomában pár szamurájjal el is tűnt. Nem a harci készültség látványa rémített meg, sokkal inkább az, hogy mit fognak tenni Hayatoékkal, ha elkapják őket. Amennyire lebecsültem és láthatatlanban ellenszenvedt viseltettem Hayato iránt, most ugyan annyira szimpatizálok vele miután megismerhettem őt, mégha ilyen rövid időre is. Ráadásul a férfi, aki harcolt Shin barátja. Ha elkapják őket, ki tudja Shin mit tenne.. már a harc alatt is iszonyatosan feszült volt. Egyből felrévedtem gondolataimból, amikor Mishima-dono sietve tovább indult főbb harcosaival körülzárva. Mégcsak tudomást sem vett rólam, de nem is indulhattam utána, mert egy férfi megragadta a karomat.
- Úrnőm, az én tisztem, hogy biztonságos helyre kísérjem.
Tudtam, hogy jelenleg semmit sem tehetek. Nem avatkozhatom bele ennél jobban egy másik ország belső ügyeibe ráadásul ezek után az én jövőm is épp elég bizonytalan, de nem voltam képes higgadtan gondolkodni, amint eszembe jutott, hogy Shin is Hayatoékkal van, így ő is bajba kerülhet. Erősen rántottam ki kezem két oldalt megfogva ruhámat emeltem fel, hogy hasra ne essek miközben szaladni kezdtem Mishima-dono és a szamurájok után.
|
 - Semmiség.
Préseltem ki magamból, de nem a testi fájdalom forrasztotta torkomra a szavakat, sokkal inkább a nyers düh saját magam iránt, a saját esztelen önzőségem, ami miatt Hayato elveszít mindent, mi kedves volt neki, mégis a bűntudat volt az az érzés, mely a legtávolabb állt tőlem jelen pillanatban. Sokkal inkább éreztem megkönnyebbülést, mérhetetlen megkönnyebbülést, hogy nem veszítem el őt, nem fogok lemondani róla. Inkább szenvedjen mellettem, mint, hogy nélkülem legyen boldog.
- Várjatok meg!
Hallottam Harada hangját, de nem álltam meg. Sajnos a sérüléseim miatt ígyis-úgyis utolér, bár fogalmam sincs mit akar. Talán jól beolvasni és behúzni egyet, de nem tartana fel, nem állná utamat, legalábbis reméltem, hogy valóban így tenne, ha már barátomnak nevezi magát.
- Nincs sok időnk, el kell vinnem innen Hayatot.
Szólaltam meg, amint utolért minket, bár nem tekintettem rá, mert éppen a lovak felszerszámozásával foglalkoztam, de oldalamon a vágás érezhetően tágult, ahogy a nyerget emeltem fel az állatra, de úgy éreztem semmi sem állíthat meg. Döntöttem és most semmi sem volt fontosabb annál, mint hogy Hayatot biztonságba helyezzem. Utána.. majd utána kiabálhat, dühönghet velem kedvére.
|
Elhűlve néztem a párbajt. Néhányszor vissza kellett fognom magam, hogy ne kiabáljak be valami olyasmit, hogy: "Szedd már össze magad Hidetoshi!! Te ennél többre vagy képes! Koncentrálj, az isten szerelmére!" De végül befogtam. Mindenki csendben, lélegzet visszafolytva figyelt, szinte tapintani lehetett a levegőben a feszültséget. Aztán megtörtént, aminek nem lett volna szabad... azaz, csak majdnem. Mély levegőt vettem, majd figyeltem a felpörgő eseményeket. Toshi és Hayato után néztem, majd mozdultam is. Ekkor hallottam a hercegnőt. Gondolkodás nélkül bólintottam és a páros után eredtem. Ezek ketten... most el akarnak szökni? Igaz, Hidetoshi mindig is bökte a csőrét Mishima-dononak. Ha maradna, nem lenne benne köszönet. Na de Hayato?
- Várjatok meg!
Inkább gyorsítottam, hogy beérjem őket. Ha kell, velük megyek én is. Úgysincs maradásom nélkülük.
|
Elhűlt az ereimben a vér és kicsit remegtem is, ahogy az események felpörögtek. Néhányszor halkan magam elé suttohtam Toshi nevét és egy-egy kardcsapásnál összerezzentem. Annyira féltem Toshit...! Nem szabadott volna ezt kérnem tőle! Bárcsak én lennék most a helyében! Ilyen gondolatok jártak a fejemben. Aztán egy pillanatra kihagyott a szívem, ahogy Mishima majdnem rámérte a végső csapást Toshira, de a férfi felém ugrott. Odasiettem hozzá, felnéztem rá, majd indultam is vele. Tudtam, hogy nem maradhatunk itt...
- Toshi, vérzel...! El kell látnunk...!
Remegett a hangom. Szabad kezemmel megfogtam az övét, ami a karomat fogta. Megszorítottam és futottam vele kifelé. Egyszer még hátranéztem, hogy mi a helyzet, de csak azt láttam, hogy Aida lefoglalja Mishimát egy kicsit. Meglepett. Miért segít nekünk? Nem agyaltam rajta, előrenéztem. Arra tudtam csak gondolni, hogy el kell menekülnünk... de csak így, minden nélkül?
|
 - Ő lenne Hidetoshi? Mégis miért küzdenek?
Mivel láthatólag Hayato tudomást sem vett az érkezésünkről, nem hogy még válaszoljon is, így Shin-chanhoz léptem közelebb, aki már előző kérdéseimet is varázslatos módon megfelelte. Jólesett, hogy végül egyetértett velem, de most úgy látszik ő is épp olyan értetlen állt az események előtt, mint én. Hayato valóban ilyen messzire elmegy, csak, hogy egyedül uralkodhasson? Ha így van, sokkal tiszteletreméltóbb, mint azt elsőre gondoltam volna. Ahogy teltek a percek a küzdelem zajaira egyre több szamuráj érkezett meg, de senki sem avatkozott volna közbe, még a mellettem álló Shin is merev tekintettel szemlélte az eseményeket. Nyugtalan voltam, hogyne lettem volna az. Teljeséggel belecsöppentem egy saját háztáji örökösödési vitába. Nem gondoltam volna, hogy Shin barátja, ez a Hidetoshi olyan gyenge lett volna, de szemmel láthatóan nem a párviadalra koncentrált. Nem rémített meg a vér látványa, mégis összerezzent testem, ahányszor a férfi újabb sebet kapott. Mielőtt észrevehettem volna ismét megfogtam Shin karját, s mikor Mishima-dono a végzetes csapást készült volna bevinni, kész voltam rá, hogy ne fordítsam el tekintetem, hanem végignézzem, ám.. Hidetoshi félreugrott, s egyenesen Hayato felé vette az irányt. Az események onnantól fogva még inkább felgyorsultak, s mielőtt bárki felfoghatta volna, hogy tulajdonképpen mi is történik, Hayato és Hidetoshi már szökésben voltak.
- Utánuk kell menned, Shin!
Tekintettem fel a férfira aggódva, de meg sem vártam válaszát, gyorsan az indulni készülő Mishima-dono elé léptem, hogy elálljam az útját.
- Uram, Chinatsu Aida vagyok. Kérem, szánna rá egy percet, hogy..
- Fogadja bocsánatkérésem Aida-sama, ne aggódjon egyik emberem biztonságba helyezi. - szakított félbe ezzel a mondattal, majd nemes egyszerűséggel kikerült és otthagyott. Nem tudom sikerült e elég időt nyernem Hayato számára, valamint egyáltalán nem állt szándékomban csak így félreállni válaszok nélkül így Mishima-dono után indultam.
|
 Láttam Mishima arcán, hogy lenne még mit reagálnia Hayato szavaira, de végül csak lecsukta szemeit, s mély levegőt véve fordult felém. Nem gondoltam soha, hogy Mishima csakis azért sietett Aguri-dono segítségére, mert a birtokaira fájt volna a foga. Abban is biztos vagyok, hogy ha ő nem érkezett volna, Hayato édesanyjának érdekházasságot kellett volna kötnie menedékért cserébe, hogy megvédjék őt, s akkor még kisgyermekkorú fiát. Mishima sosem bánt rosszul Aguri-dono özvegyével, vagy Hayato-val, de tény volt, hogy nem tartotta alkalmasnak Hayato-t az uralkodásra, és ez volt az, amit soha nem értettem. Soha nem vette a fáradtságot, hogy megismerje ezt a fiút, akit természetesen elborított a gyász és ellenszenv újdonsült nevelőapja iránt, de Mishima sosem a türelméről volt híres, így hamar lemondott Hayato-ról és saját fiát kényeztette. Valahol érthető, de nem tudtam elfogadni, mert Hayato annyival többet érdemelt volna. És most itt a lehetőség, hogy Én megadjam neki, mégha ez a bukásomat is jelentheti. Határozottan tekintettem a belépő Harada-ra, próbáltam tekintetemmel üzenni, hogy vigyázzon Hayato-ra, ha velem bármi is történne, bár tudtam, nem volt jogom ilyet kérni tőle, mégis most döbbentem rá, hogy ő volt az egyetlen, akihez fordulhattam.
A harc megkezdődött, egy másodperc műve volt csupán, a fémek éles csendülése mégis úgy érzem életem végéig elkísér, ami talán nincs is már olyan messze. Nem tudtam teljesen a harcra, mozdulatokra összpontosítani, mivel elmém folyamatosan máshol járt. Mit kellene tennem? Veszítenem, vagy győznöm? Megfogadtam, hogy azt teszem, ami Hayato-nak a legjobb, mégis, ahogy oldalra pillantgattam teljesen sápadt arcára, nem tudtam elképzelni, hogy valóban az lenne a helyes, ha lemondanék róla. Persze osztott figyelmemnek is meglett az eredménye, pár perces küzdelem után már több sebből véreztem, mint kellett volna. Ugyan csak karomon és oldalamon volt egy-egy vágás, ha továbbra is így folytatom, én leszek az, aki előbb elgyengül. Ha veszítek, Hayato teljesen magára marad.. ha győzök, Hayato uralkodni fog, de el kell őt hagynom. Mishima következő csapásától megremegett a kard kezemben, de erősen szorítottam megvetve lábam, hogy ellentámadhassak ösztönösen is, de az ököl, mely lendült felém pontosan gyomorszájon talált. Kétségkívül pont olyan nehéz ellenfélnek bizonyult az öreg, mint számítottam rá, így mikor percekkel később levegő után kapkodva álltunk egymással szemben, még mindig nem kezdeményeztem én. Akaratlan is Hayato felé tekintettem ismét, de elszorult a torkom a látványra. Annyi aggódás, törődés, féltés, mely a szemeiben izzott, egyszerűen ... A következő másodpercben túl későn hárítottam Mishima csapását, s a kard kiesett vérző kezemből, mit oldalamra szorítottam, ahonnan dőlt a vér. Egy fanyar mosollyal tekintettem fel a férfira. Bár Hayato-ért küzdök, mégsem tudom neki megadni azt, amire vágyik. Mielőtt Mishima lesújthatott volna félreugrottam, s zihálva álltam fel Hayato felé lépve.
- Vesztettél Hidetoshi!
Zengett Mishima hangja a hátam mögött, én azonban a vérveszteségtől dülöngélve is Hayato felé léptem, míg el nem értem őt. Amint megéreztem finom bőrét, ahogy ujjaim karjára szorulnak magamhoz rántottam felhördülve.
- Nem, nem vesztettem semmit.
Hörögtem mély hangon a fájdalomtól, de nem vettem le tekintetem Hayato rémült arcáról. Akkor vesztettem volna, ha feladom őt, de nem voltam rá képes. Gyűlöljön meg, vessen meg, de akkor is mellettem lesz. Mielőtt Mishima hátulról leszúrhatott volna egyetlen szó nélkül futni kezdtem ki az udvarból az istállók felé Hayato karját szorongatva húzva magam után, míg Mishima az őrökért kiáltott.
|
Megráztam a fejem a szavaira.
- Semmi gond. Nem vettem magamra...
Meg amúgy is, ő egy hercegnő, úgy bánik velem, ahogyan csak akar. Belém is rúghatna, egy szavam nem lehetne... és nem is tehetnék ellene semmit. A továbbiakat végighallgattam, majd elhúztam a szám.
- Igaza lehet.
Jegyeztem meg halkan, aztán megjelent az egyik szolgáló. Meglepődtem, hogy engem is hivatnak, de gondolkodás nélkül mentem. De ami fogadott... megcsapott az a feszült légkör. Mishima-dono és Hidetoshi... kicsit odébb meg Hayato, aki minden pillanatban összeeshetett... legalábbis ezt éreztem, amikor ránéztem. A hercegnő kérdései ráztak fel.
- Igen, Mishima-dono... és Hidetoshi, az egyik társam. Mégis mi...? Ugye nem...?
Meg akarnak küzdeni? Miért? Toshi, te őrült vagy! A férfira néztem, ha figyelt, akkor a szemeibe. Ha összecsap Mishimával, abba belehalhat! Miért teszi?
- Ebből baj lesz.
Jelentettem ki olyan halkan, hogy csak a hercegnő hallja. Fogalmam sem volt, mi lesz most. Hol Hayatot, hol Toshit, hol pedig Mishima-donot néztem.
|
Tudhatta volna? Igen. Hisz elégszer elmondtam már neki, hogy nem fogom elvenni Aidát. Nem azért, mert bajom lenne azzal a lánnyal, hanem azért, mert mást szeretek. Mishima további szavaira picit megütköztem. Tényleg megölné... ahogy gondoltam. A szívem hevesebben kezdett verni, aggódva léptem egyet Toshi felé, de akkorra már odébb ment. Mishima további szavait illetően... ha Toshi tényleg meghalna... én... a saját életemnek is véget vetnék. Ebben biztos voltam. A földre néztem, majd vissza.
- Biztonságot? Nem. Te csak át akartad mindvégig venni apám helyét... hogy aztán a fiad kerüljön a trónra. Az sosem érdekelt, hogy velem mi van.
Érdekes, hogy én megfelelően ki sem lettem tanítva az uralkodásra. Semmit nem tudok jóformán a rendszerről, amiben élünk... talán nem is tudnék uralkodni. Összehúztam kicsit a szemeim, majd összefontam magam előtt a karjaim. Most éreztem azt, hogy el kéne mennünk Toshival... az érkezőkre fel sem néztem, de érzékeltem, hogy megjöttek.
|
 Igazán megdöbbentett, hogy ezek után még elkapta a csuklómat, amit szívem szerint el is húztam volna tőle, de túlságosan jólesett érintése ahhoz, hogy eltávolodjam, ugyan akkor igenis megsértve éreztem magam véleménye álltal, mert nem ezt vártam volna tőle. De hiszen alig ismerem pár órája, teljesen nonszensz, hogy máris elvárásaim legyenek vele szemben..
- Hime-sama... nem úgy értettem. Azt akartam az előbb mondani, hogy manapság egy férfinak is elég nehéz az uralkodás. Azt hiszem, ez... hm... két emberes dolog. Ha két ember cipeli a birodalom sorsát, már sokkal egyszerűbb lehet. De egyedül egyik fél sem tudja megállni teljesen a helyét... sőt. Egy nőt még mindig nehezen fogadna el a nép... még... nem érett meg rá ez a kor.
Eddig csak kezét figyeltem, amivel elkapta csuklómat, de most teljesen megfeledkezve róla pillantottam fel arcára. Ezek.. azt hiszem, még nekem se jutottak eszembe eddig, s most teljesen elképzelhetetlen volt, hogy erre nem gondoltam ennyi idő alatt. Két emberes dolog. Valóban, ha két ember osztozik a terheken, ha ketten összefogva fejlesztik a birodalmat.. ez mind túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Lágyan elhúztam a kezem, hogy magam előtt foghassam össze illendően, s úgy szólaltam meg.
- Nem kell sajnálnod, inkább én kérek elnézést a viselkedésem miatt. Ez a téma.. kényesen érint, így mindig hevesebben reagálok, mint kellene.
Mosolyodtam el gondterhelten, de Shin szavai nem hagytak nyugodni. Kislánykori önmagamra emlékeztettek, amikor még én is hittem benne, hogy egy férfi mellett is lehet akkora hatalmam, mint önállóan, de.. rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van.
- A férfiak elnyomják a női uralkodókat, mintha ők kevesebbek lennének. El sem hiszed mennyire vágyom arra, hogy valóság lehessen, amiket mondtál, hogy egyenlő felekként uralkodhassanak egymás mellett, de amíg a férfi uralkodók ennyire elnyomják feleségeiket, nem is fog megváltozni semmi.
Én pedig eltökéltem, hogy változtatni fogok rajta, ha kell, akkor egyedül. Elég ideig álltunk egymással szemben ahhoz, hogy válaszolhasson, mielőtt egy szolgáló sietve feltűnt volna, hogy Mishima-dono elé vezessen minket. Megkönnyebbültem, hogy végül Hayato tartotta a szavát, s én is jelen lehetek, ám amint egy dojo-hoz érkeztünk, döbbenten szemléltem az ismeretlen férfiakat, kik egymással szemben álltak igazi fegyvert fogva. Teljesen értetlen siettem Hayato mellé halkan odasúgva neki;
- Mi folyik itt? Az Mishima-dono lenne? De ki a másik férfi?
|
Illet volna hátrébb lépnem, mégis Hayato előtt álltam, nem volt értelme tovább leplezni kinek a pártján is állok. Azonban Mishima nagyon téved, ha azt hiszi rámkenheti az egész pucs kísérletet, amiről már hónapok óta susmognak az uradalom falai között. Még nekem sem sikerült kitalálni ki lehet ennek az egésznek a vezetője, de pontosan ezért lett gyanús az egész, s akadt egy megérzésem. Egyedül Harada volt olyan képzett, hogy kijátszon még engem is, de harag helyett, csak még nagyobb lojalitást éreztem a férfi iránt, aki már több éve hűséges barátként állt mellettem. Ugyan nem tudtam, hogy kezeljem ezt, de nem rángathattam bele abba, ami most itt folyik, s ha elmegyek, egyedül ő lenne képes összetartani a hadsereget. Mert elfogok menni. Akárhogy is alakul a küzdelem, nem lesz többet maradásom ezen a helyen.
- Tudhattam volna, hogy végül ez lesz belőle.
Szólalt meg Mishima, arcán a meglepődés egyetlen szikrája sem volt felfedezhető. Nem tudhattam mi jár a fejében, de egy ilyen férfinak bizonyosan volt valamilyen terve azzal, hogy most beleegyezően lépett előre.
- Elfogadom a kihívást, ám ha győzök, Hidetoshi meghal, és te, Hayato.. - tekintetét itt most a fiúra fordította, de én kihúzva magam léptem mégjobban Hayato elé, hogy a lehető legjobban eltakarjam őt Mishima elől. Nyugtalanított a tekintete, a hangsúlya és egész lénye. - ... feleségül veszed Aida-sant és végre megtanulod mi az; engedelmesség.
Keményen tekintettem Mishimára és egy szó nélkül követtem ki a helyiségből a legközelebbi dojo felé, ám útközben odaintett magához egy szolgát, hogy kerítse elő Aida-t, valamint helyettesemet Haradát. Számítottam erre, bár azt hittem több embert fog maga köré hívatni, hogy minél többen legyenek szemtanui a küzdelemnek, melyben hite szerint bizonyosan fölémkerekedik. Tapasztalt, harcedzett férfi volt szó se róla, de még mindig úgy gondoltam gyorsaságom, s erőm bőven vetekszik övével. Mégis, ahogy egyre közelebb értünk, erősebben szorítottam oldalamon lógó fegyveremet, de nem a félelemtől. Ha az is lett volna, csupán csak egyetlen dologtól rettegtem; hogy cserben hagyom az én drága Hayatom. Amint megnyerem számára az összecsapást, elmegyek. Ahhoz, hogy uralkodhasson, szüksége lesz majd egy napon örökösre, én pedig nem tudnám végignézni, ahogy elveszik tőlem, valószínűbb, hogy nem is hagynám, s ezzel én magam hoznám rá a bukását. Tudtam, hogy még most, amíg képes vagyok rá, addig kell lemondanom róla. Viszont, amint harci állásba helyezkedtünk Mishima-val egymásszal szemben a dojo-ban, míg az érkezők a helyiség széléről figyeltek egymás közt suttogva, hogy pontosan mi is történik, már nem voltam olyan biztos benne, hogy eltudnám őt engedni. Minden azon múlik, hogy a döntő pillanatban miként cselekszik majd a testem.
- Biztonságot adtam neked, s ez a hála cserébe. Hát itt az ideje, hogy megtanuld a leckét egyszer s mindenkorra.
Intézte szavait Mishima Hayato felé, bár már semmi jelentősége nem volt. Nem bizonytalaníthatta el, mert elérkezett a végjáték és én készen álltam, hogy megtegyem, amit kell ahhoz, hogy Hayato boldog legyen.
|
Egyedül, hm? Hát rendben. Nekem igazából nem volt ellene kifogásom, de a szavaimat eléggé félreértette. A továbbiakra elhúztam a számat és a lány után léptem. Elkaptam a kezét is, de csak finoman, hogyha szabadulni akarna, el tudjon lépni tőlem.
- Hime-sama... nem úgy értettem. Azt akartam az előbb mondani, hogy manapság egy férfinak is elég nehéz az uralkodás. Azt hiszem, ez... hm... két emberes dolog. Ha két ember cipeli a birodalom sorsát, már sokkal egyszerűbb lehet. De egyedül egyik fél sem tudja megállni teljesen a helyét... sőt. Egy nőt még mindig nehezen fogadna el a nép... még... nem érett meg rá ez a kor.
Vagy valami ilyesmi. Magyaráztam neki, amit gondoltam, majd elengedtem a kezét. Hátrébb léptem és lehajtottam a fejem.
- Sajnálom, ez a véleményem...
Tettem hozzá halkabban.
|
Kicsit, de sikerült megnyugtatnia annak a szónak, mégis nehezen engedtem el. Felnéztem rá, majd követtem. Néha mondani akartam valamit, de a szavak egyszerűen a torkomra forrtak. Aztán megjelent Mishima, így esélyem sem volt többet szólni. Toshi félmosolya most nem nyugtatott meg. Féltettem, méghozzá nagyon. Aztán elnéztem Mishimára. Én is követtem őket, hisz úgy voltam vele, ez rám is tartozik. Elvégre helyettem Toshi az, aki megküzd majd... beléptem a terembe, körbenéztem, majd egy nagyobb sóhajjal Mishimára. Gondoltam, illene nekem kezdenem ezt az egészet... közelebb léptem a férfihoz és felnéztem rá.
- Arról lenne szó, amit már korábban elmondtam. Nem akarom ezt a házasságot és úgy döntöttem, kihívlak téged. Illetve... nem én, hanem Hidetoshi fog veled megküzdeni az Én nevemben.
Mert én még túl gyenge vagyok ehhez. Nem is tudom, hogy akartam ezt véghez vinni. Toshira néztem, majd vissza. Ez az egyetlen lehetőség, hogy ne Mishima akarata érvényesüljön...
|
 Magamon éreztem pillantását, így én is feltekintettem rá, s félmosolya láttán valamiért megugrott a szívem. Határozottan nagyon jól állt neki a mosolyg-.. mi?
- Csakugyan?
Volt a válaszom kissé ridegebben, mint kellett volna, meg úgy egyébként is jobb lett volna szó nélkül hagyni, mégis kicsúszott. Talán még erősebben is szorítottam karját, de mereven magam elé tekintettem. Feszült voltam ez tény, de most egész más gondolatok jártak a fejemben, mint például Shin egy másik nő karjaiban, meztelenül. Már a gondolattól is kedvem támadt volna kikaparni annak a nőnek a szemét.
- Nem fogadnák el. Nehéz lenne és borzalmasan nagy teher. A mai világ még nem kész egy női uralkodóra.
Újra megtorpantam, most azonban határozottan erősen rántottam meg karját és el is engedtem azzal a lendülettel. Nem fogadnának el? Miért fájt ez a tétovázás nélküli elutasítás? Miért volt olyan biztos benne?
- Ezek szerint Ön se fogadná el? - tértem vissza a hivatalosabb formához, mert most képtelen lettem volna oly könnyed hangot megütni vele szemben. - Egy férfinak ugyan nem szintén oly borzalmas teher egyedül uralkodni?
Dühített, hogy ez a férfi sem gondolkodik másképpen, pedig én többre tartottam ennél.
- Igen, egyedül kívánok uralkodni.
Jelentettem ki határozottan, büszkén húzva ki magam, mert Én tudtam, hogy képes vagyok rá! Ugyan miért ne lettem volna? Mivel édesapám egyetlen örököse én vagyok, ugyan olyan oktatásban részesültem, mintha fia született volna, így nem csak a politikai, udvari és gazdasági, kereskedelmi ügyekben lettem járatos, hanem számos hadviselés és haditechnika fortélyát is kitanulhattam. Megvolt a kellő tudásom, mint bármely hercegecskében.
- Mélyen elkeserít, hogy Ön is ilyen maradi nézeteket vall, de figyelje csak meg.. egy napon megváltoztatom a véleményét!
Azzal fogtam magam és faképnél hagytam. Nem is értem, hogy lehettem egy percig is féltékeny, mikor nyílvánvaló volt, hogy érdeklődésem alaptalan ez iránt a férfi iránt. Mégis.. azt hiszem tényleg csalódott voltam. Tisztában voltam vele milyen lehetetlen fába vágtam a fejszém, s ha hagytam volna, hogy minden ilyen vélemény eltántorítson már régen valami kis uralkodó felesége lennék jellemtelen és üres lélekkel ácsorogva mellette, mint valami kirakati baba. Mély levegőt vettem újra kihúzva magam, s határozottan indultam el, pedig fogalmam sem volt merre megyek éppen, de azt tudtam, hogy kit kerestem. Meg kell találnom Hayatot és beszélni Mishima-donoval.
|
 Hagytam, hogy eltávolodjanak finom ajkai, mert szavait is épp úgy ittam magamba, mint édes ízét, mégsem fejezte be mondatát. Végigsimítottam kézfejemmel arcán, de nem mosolyogtam. Szemeim határozott fénnyel izzotak, nem volt szükség szavakra. Bármikor az életemet adnám érte, elhagyni képtelen lennék azóta, hogy meghoztam saját döntésem, melyben őt választottam, s elfogadtam minden nehézséget, ami ezzel jár. Önként hajolt közelebb hozzám újra, s én ezúttal sem tétováztam, hogy megízlelhessem őt, mégsem merült bele olyannyira a csókba, mint szerettem volna. Talán, ha rajtam múlna, most kapnám fel, hogy az ágyamba vigyem, de nem csak én voltam határozott kettőnk közül.
- Esküszöm.
Kimondtam, mert sejtettem, hogy szüksége lesz e szavakra ahhoz, hogy elég erős maradjon, mégha most ily elszántan is tekintett rám. Nem tudom mit hoz a jövő, de az bizonyos, hogy nem fogok veszíteni. A kísértés mégis, hogy megtegyem csakis azért nem kerekedett felül, mert tudtam, nem sétálhatnék el élve abból a küzdelemből, mely rám vár. Mishima egy ilyen lázadás után fejemet venné, főleg, hogy már így is azt hiszi közöm van a birodalomban folyó puccs megszervezéséhez. Mikor felálltam még mindig Hayatot fogtam mélyen szemeibe tekintve, de kihúztam magam és elengedtem, hogy meginduljak arra, amerre Mishima holétét sejtettem. Az utat némaságba burkolózva tettük meg, de ez most mindkettőnk részéről érezhető feszültséggel volt teli, s mikor megpillantottam a távolban Mishimát, még utoljára hátratekintettem vállam felett Hayatora egy bíztatónak szánt félmosoly keretében, mi nem tudom mennyire sikerült annak, tekintve, hogy a mosolygás sohasem volt az erősségem.
- Mishima-dono, engedelmével, ha válthatnánk néhány szót négyszemközt.
Megtartva a kellő távolságot szólítottam meg a férfit, aki már nem is leplezte gyanakvását irányunkba, s egy perces hallgatás után végül útnak intette a szolgálót a lampionokkal, majd intett, hogy kövessük a felé a szoba felé, ahol Hayato-val is beszélt nemrégiben.
|
 Egy félmosollyal a hercegnőre néztem.
- Nem mondtam, hogy nem akadtak már nőim....
Volt, mikor fizettem egy-egy éjszakáért, de hát melyik szamuráj nem? Néha kell, hogy kikapcsolódjak és élvezzem kicsit az élet adta lehetőségeket. És mivel a környezetemben egy nő sem akadt még, aki összekötné velem az életét, hát... nem volt más választásom. És nem is bántam meg. Agyaltam még egy ideig a témán, amiből a hercegnő kérdése rántott ki. Hümmentettem.
- Nem fogadnák el. Nehéz lenne és borzalmasan nagy teher. A mai világ még nem kész egy női uralkodóra.
De ez csak az én véleményem volt, nem akartam őt elkeseríteni. Viszont azt éreztem, kicsit kezdek feloldódni mellette. Egyelőre csak gondolatban, de... de igen.
- Egyedül akar uralkodni, Hime-sama?
Kérdeztem halkabban tőle.
|
Az ölelésébe bújtam. Megnyugtatott, ahogyan a szoros karjai körém fonódtak. Nem akartam elszakadni tőle, de tudtam, hogy hamarosan el kell. Meg is történt, így lepillantottam rá meglepve.
- Toshi...?
Úgy éreztem magam, mint egy kisfiú, akit az apja vigasztalni próbál. Azaz... mégsem. Miért hajt előttem fejet? Megtöröltem kicsit a szemem, aztán úgy hallgattam a szavait. Esküt... tesz... nekem? Úgy, mint... apámnak? Fürkészni kezdtem a szemeit, de nem sokáig gondolkodhattam; lerántott magához. A karjaiba zuhantam és fogadtam a csókját, amit mohón viszonoztam. Nem foglalkoztam vele, hogy bárki megláthat minket... a karjaimat Toshi nyaka köré fontam és így húztam még közelebb magamhoz. Felajánlott... mindent nekem. Miért? Tényleg ilyen sokat érek? Lassan elszakadtam tőle, de csak hogy ránézhessek.
- Esküdj meg arra, hogy mindig mellettem leszel és soha nem hagysz el! És... nem halsz meg! Csak...
...utánam. Ezt akartam mondani, de végül nem tettem. Ahogy nekem, úgy neki sem lenne egyszerű elviselni a másik halálát. Nem akartam, hogy szenvedjen. Nem akartam én sem szenvedni. Csak boldog akartam lenni vele... mégis mit akarok megint? Tényleg azt akarom, hogy megküzdjön Mishimával a nevemben? Jó lesz ez így? Visszahajoltam hozzá még egy csókra, ami rövidebb volt a részemről. Nem akartam tovább gondolkodni. Már eldöntöttem, akkor meg kell próbálnunk végigcsinálni. Ha Toshi elbukna, akkor eltűnök... és magam mögött hagyok mindent és mindenkit. Kivéve Őt. Mert Ő velem fog jönni.
|
[252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Képre vár:
Frissítés