Frissítés

2014.08.11. 17:37 Hayato Aguri

A mostohaöcsém láttán először meglepődtem, aztán félrenéztem. Tudtam, hogy Mishima engem soha nem fog úgy szeretni, mint a fiát. Természetesen fájt, ahogy láttam, ők mennyire jól megvannak... az én apám viszont soha nem térhet már vissza. Mishimára pillantottam, aztán a szavaira megráztam a fejem. Nem nagyon akarom megismerni azt a nőt, lányt. Azt sem tudom, hány éves! De nem érdekel. Félrenéztem, aztán vissza. Ayumut fürkésztem egy ideig, meg azt a boldog mosolyt, ami elterült az arcán. Hát, én is vidám lennék, ha még élne az apám. Talán ezért is kerültem a mostohatesóim. Nem volt közöm hozzájuk és ők sem voltak oda értem. Legalábbis ezt éreztem. A kérdésre Toshira néztem, majd vissza. Hogyan tudnám kimenteni? - Csak összefutottunk odalent és... elkísért. Próbálkoztam. A továbbiakra nyeltem egyet. Nagyon reméltem, hogy nem fog emiatt Toshi bajba kerülni, így ismét a férfira néztem, aki mellettem állt. Elgondolkodtam, majd a következő szavakra sóhajtottam. - Nem kell a fiadként kezelned... Nem akartam, hogy egy kalap alá vegyen Ayumuékkal. Ahogy Toshi ajtót nyitott, ránéztem, majd elhúztam a szám. Aggódtam érte, de... vele nehéz ellenszegülni. Halkan szólaltam meg, felé fordulva, hogy csak ő hallja. - Ne kerülj bajba, kérlek... odakint megvárlak, Toshi... Suttogtam, majd kimentem a szobából. Odakint pedig a falnak támaszkodtam, végül leültem a földre és felhúztam a lábaim. Azokat karoltam át és csak bámultam magam elé. Minden kezd a feje tetejére állni és... nem tehetek ellene semmit. Ez annyira ijesztő. Féltem, hogy ezek után mi fog történni.

2014.08.11. 17:37 Hidetoshi Ovazaki

Tudtam, hogy ez egy átkozott szoba, de hogy ennyire az legyen, hogy ilyen végzetes szavak hangozzanak el itt, nem hittem volna, hogy velem is megtörténik.. hogy az én sorsomat fogják megpecsételni ebben a rohadt szobában. Valóban nem furcsa, hogy ilyen korban a nemesek már házasságra lépnek, mégsem jutott eszembe ez az eshetőség, hogy Mishima ezt tervezi Hayato-val. Ostoba voltam! Késő azon gondolkodni, hogy ha előre tudom mit tehettem volna, így csak letekintek Hayato-ra, aki tapottat sem mozdul. Vajon fáj neki ezt látnia? Ahogy Mishima saját fiával viselkedik? Biztosan, hisz ő olyan rövid ideig lehetett édesapjával. Ez a szemét pedig direkt enyeleg a fiával Hayato előtt, ezzel is kimutatva neki, hogy hol a helye az ő szemében. Kényszerítenem kellett magam arra, hogy ne dühtől összepréselt ajkaimon keresztül köpjem felé a következő szavakat. - Elkészítettem a beosztást, uram. Válaszoltam ridegen arra, hogy miért kísértem el Hayato-t, persze sejtettem, hogy nem fogja elhinni, hogy csak véletlen futottunk össze ide felé jövet. Annál okosabb és ravaszabb ez a szemét, pont ezért akartam én is kettesben maradni Mishima-val, hogy nyíltan kimutathassam nemtetszésem a mennyegzővel kapcsolatban. Az, hogy semmi észérvem nem volt ellen, nem számított. Tudtam, hogy Hayato nem lenne boldog egy ilyen kapcsolatban, vagy inkább.. én őrülnék bele. Végtelenül taszított a gondolat, hogy Hayato megkedvelheti azt a nőt és családot alapítanak. Ő kibaszottul az enyém. Alig, hogy velem foglalkozik máris engedjem át másnak? A mai nap után nem lennék képes újra úgy tenni, mintha mi sem történt volna és távoltartani magam tőle. Ujjaim ellazítottam, már így is körmeim mélyedtek tenyerembe, hogy visszafogjam magam, hogy ne rángassam ki Mishima-t az asztala mögül és puszta kézzel verjem, amíg meggondolja magát. Inkább hátra léptem és kinyitottam az ajtót Hayato-nak jelezve, hogy távozzon. Semmi szükség nincs rá, hogy ellenszegüljön, mégha miattam is tenné, mert azt hiszi Mishima megbüntet. Édes volt, mikor aggódott értem, de ez most kurvára nem az a pillanat, mikor engem kell féltenie.

2014.08.11. 17:36 Mishima Aguri

Nem vártam Hayato-tól ellenkezést, de hangsúlya olyan volt, mintha bármelyik percben elfújhatná egy gyenge kis szellő is. Épp ezért nem Ő az örökösöm. Ayumu-ból egy keménykezű, határozott és erős vezetőt fogok nevelni. Nem is tudom fivérem mire gondolt, mikor Hayato-t alkalmasnak ítélte a vezetésre. Rendkívül szeretem mind a két gyermekem, s roppant boldog voltam, hogy Reiko egy elsőszülött fiú után megajándékozott egy kislánnyal is. - Apaa~ Ayumu kopogás nélkül szaladt be, de arcvonásaim egyből megenyhültek és egy elnéző mosollyal tekintettem kisfiamra, de ő megtorpanva pislogott fel Hayato-ra. - Gyere csak, épp beszélgetünk a bátyád esküvőjéről. Szóltam Ayumu-nak, s ha megindult felém, ölembe ültettem és úgy tekintettem újra Hayato-ra kemény határozottsággal. - Épp itt az ideje, hogy megnősülj és a hétvége eljöveteléig lesz időtök az ismerkedésre. Vászoltam az előbbi elhaló kis ellenkezésére, amit egyáltalán nem értettem, hogy jutott eszébe egyáltalán. Hiszen szokásos dolog egy ilyen házasság. Csak nem képzelte, hogy tovább élheti a kis életét a család nyakán? Viszont ez a bimbodzó kapcsolat nem hagyott nyugodni, így Hidetoshi-ra tekintettem keményen. - A személyi testőrségem parancsnoka miért a mostohafiam kísérgeti? Vontam fel szemöldököm is, s ha Ayumu az ölemben ült, akkor tenyerem fejére téve borzoltam össze tincseit és úgy ültettem térdemre, hogy félig felém legyen fordulva, így neki magyaráztam, de igazából Hidetoshi-nak szántam szavaim. - Neked pedig épp itt az ideje, hogy megtanuld forgatni a kardot. Hidetoshi téged is megtanít, ahogy a bátyátad. Lágyan mosolyogtam fiamra, majd mégegyszer megsimiztem tincseit és azután tekintettem fel az előttem állókra. Nem tudom honnan vették a bátorságot hozzá, hogy az engedélyem nélkül kardvívásra okítsák Hayato-t, de rendkívül aggasztott ez a fokú engedetlenség. - Most szaladj ki a bátyáddal, had beszélgessek kicsit Hidetoshi-val. Tettem le ölemből Ayumut, ha ott ült, ha nem, akkor pedig kedvesen biccentettem neki az ajtó felé.

2014.08.11. 17:36 Ayumu Aguri

Nem tudtam, mi folyik odabent, apa dolgozószobájában, így kopogás nélkül nyitottam be. - Apaa~ Ahogy megpillantottam, már szaladtam is felé. Aztán félúton lefékeztem és megláttam Hayato-t. Ritkán látom a mostohabátyám, ha meg látjuk is egymást... nem nagyon szokott velem foglalkozni. Kicsit figyeltem, majd apához lépkedtem és felpislogtam rá. Nem volt különösebb oka, hogy idejöttem, csak vele akartam lenni~

2014.08.11. 17:35 Hayato Aguri

A rokonom volt, miért kellett volna felsőbbrendűnek kezelnem? Mindegy. Toshira pillantottam a szemem sarkából, majd vissza Mishimára. Kicsit megnyugodtam, hogy nem próbálja még egyszer kiküldeni Toshit... viszont ahogy belekezdett a mondandójába, szó szerint lefagytam. Megütköztem a hírre. M-mi van? El kell vennem egy lányt, anélkül, hogy ismerném? De... én ezt nem akarom! Kétségbeesés ült ki az arcomra, majd a földre nézve lehajtottam a fejem. Tudtam, hogy semmi esélyem tiltakozni. Ha bele is fognék, Mishima csendre intene. Ő az uralkodó és ő dönt itt mindenről. A Sorsomról... amit magamnak kéne irányítanom. Hirtelen úgy éreztem, rosszul leszek, de próbáltam tartani magam. Hidetoshi reakcióit sem figyeltem, nem volt annyi lélekjelenlétem. Aztán lassan felnéztem, egyenesen Mishimára. - Szükséges ez... ennyire hirtelen...? Nem várhatna ez a házasság még? Úgy érzem, nem vagyok rá felkészülve... Tettem hozzá egy fokkal halkabban. Csak a véleményem fejtettem ki neki röviden, hátha... elérek vele valamit.

2014.08.11. 17:34 Mishima Aguri

A papírjaimat rendezgettem egyre idegesebben, hogy hol marad már eddig az a kölök, hisz percekkel ezelőtt küldettem érte. Mindig a birtokon lézeng, csak nem lehet olyan nehéz megtalálni. Soha semmi dolga nincsen, ezért hagytam, hogy továbbra is tanuljon, bár azt, ami egy birodalom vezetéséhez kell, megtiltottam, hogy ismertessék vele. Úgyse lesz rá szüksége, gondoltam akkor én, Reiko domborodó hasát simogatva. S bár megszületett a fiam, ki jogos örökösöm lesz, most úgylátszik mégis hasznát vehetem fivérem utódjának is. Nem gyűlöltem különösebben a kölköt, szimplán csak veszélyt jelentett utódlás szempontjából, de amúgy sem láttam értelmét egy jobb kapcsolat kialakításának, hisz nem a vérszerinti fiam. De fivérem iránti tiszteletből becsülettel neveltetem és még egy másik földet is kap tőlem, ha minden jól megy. A kopogásra feltekintettem és összeráncolt homlokkal szóltam ki, hogy szabad. Hayato is belép és egyből felteszi kérdéseit, de hogy a minimális tiszteletet se adja meg azzal, hogy nevem után odateszi a kellő jelzőt, igazán felbőszít. Ennyit ért a neveltetése.. - Távozz. Intettem hanyagul Hidetoshi felé újra az előttem heverő díszesebb papírra fordítva figyelmem, de mikor a férfi nem mozdult, felvont szemöldökkel tekintettem fel. - Uram. Nem mondott mást, de ismertem már annyira, hogy tudjam, esze ágában sincs engedelmeskedni. Évek óta volt már mellettem, így tudom milyen határozott egy férfi, s csakis azért nem küldtem el a háztól, mert fivérem oly nagy becsben tartotta és oly nagy hatalmat adott a kezébe, hogy serege inkább ehhez a szamurájhoz volt hű, mintsem hozzám. Már pedig nem küldhetek el egy egész sereget, így kénytelen voltam elviselni ennek a férfinak a szeszélyeit. - Sikerült békés megegyezésre jutnunk Haraki-dono-val. A két család szövetségének jeleként pedig össze fogsz házasodni Haraki-dono egyetlen lányával. Közöltem egyből, hisz más magyarázatra úgysem volt szüksége a fiúnak. Előre hajolva könyököltem az asztalra ujjaim összefonva, s Hidetoshit figyeltem. Olyan volt mint mindig. Érzéketlen, semmit nem tudsz leolvasni az arcáról, de ujjai egészen ökölbe voltak szorulva, ami meglepett, hogy egyáltalán valamiféle reakciót látni tőle. Tudok a kis hóbortjáról, hogy nem veti meg a férfiakat, így őt figyeltem tovább folytatva mondandóm. - Holnap fog érkezni és a hétvégén megtartjuk a ceremóniát. Hidetoshi szemei megrebbentek, én pedig gondterhelten figyeltem őket kettejüket egyszerre. Egyáltalán mikor kerültek olyan közel egymáshoz, hogy Hidetoshi kísérje el hozzám mikor mást küldtem érte?

2014.08.11. 17:34 Hayato Aguri

Kicsit ijesztően csengett Toshi hangja, így nem is szóltam többet. A földet figyeltem, mikor ismét megszólalt. Megnyugtató volt, hogy mellettem van. Ránéztem, majd a kezét érezve tovább is indultam. A szívem hevesen kalapált. Bevallom, féltem. - ...amúgy is, hogy mer a fiának hívni? Morogtam nagyon halkan, úgy, hogy csak Hidetoshi értse. Aztán ahogy kopogott, meglepődtem, végül beléptem a szobába. Tekintetemmel azonnal Mishimát kerestem. - Itt vagyok, ahogyan kérted, Mishima... Pillantottam rá, majd a földre. Látszott rajtam, hogy nem igazán vagyok a helyzet magaslatán, de amíg Toshi velem van, addig nem érhet baj. Igaz...? - Miért hívattál? Miről szeretnél beszélni velem? Tettem fel még két kérdést, de csak pár pillanatra néztem a férfira.

2014.08.11. 17:33 Hidetoshi Ovazaki

- Nem kellből teszem. Erről nem vitatkozok többet. Hangom most távolságtartóan csengett, mert minden kedvesség és lágyság, amit eddig Hayato közelsége ébresztett bennem egy szempillantás alatt repültek el. Mishima-dono leginkább üzenni szokott Hayato-nak, ha nem találkoztak nem is kérette magához soha, de most, hogy mint fiát hívatja végtelenül rossz érzéssel töltött el. Egyedül, mi? Ha levágná a lábaim az ellenszegülésért, akkor is Hayato után másznék. Végtelen önzés volt, hogy Őt nem akartam elveszíteni, mégsem éreztem úgy, hogy a kelleténél jobban védem őt. Főleg, hogy láthatólag rendült meg, amiért Mishima hívatja. Mintha mindig is tartott volna mostohaapjától, de nem tudok róla, hogy bántotta volna Hayato-t. Kivételesen Hayato mögött haladtam és ugyan olyan erősen szorítottam katanám, mintha harcba indulnék annak ellenére, hogy Mishima-dono előtt fegyverrel megjelenni hatalmas illetlenség. Ki nem szarja le, mikor úgyis én vagyok a személyi testőrségének parancsnoka? - Akármi legyen, végig melletted leszek. Menjünk. Egyből Hayato hátára simítottam ujjaim és tenyeremmel kisé előre toltam, bíztatóan. Aztán rögtön el is engedtem és hátát figyeltem. Valószínűleg előre elképzeli miért kell most mostohaapjához mennie, de felesleges teoriákat felállítani, így nem hagyom, hogy megálljon, amíg el nem érünk Mishima-dono dolgozószobájáig, ami egy rendes ajtó mögött van, így átnyúlok Hayato válla felett, hogy bekopogjak. - Hidetoshi, Uram. Amint meghallottam a belépésre való engedélyt kinyitottam az ajtót és belöktem Hayato előtt, majd továbbra is mögötte álltam, ahogy a hivatalosság megkívánja.

2014.08.11. 17:33 Hayato Aguri

Az első mondatára csak biccentettem. Elhittem neki, bármit mondott. Aztán a továbbiakra kínosan felnevettem, majd idegesen a hajamba túrtam. - Ne haragudj. Mindenből problémát csinálok és mindent apró jelnek veszek... igyekszem ezen változtatni. Nem kell mindig mindent a szavak mögé látni. Talán csak Toshi volt bizonytalan és ezért kérdezte meg még egyszer, hogy mellette akarok-e lenni, ebbe pedig bele sem gondoltam. Ahogy felnéztem, megpillantottam egy szamurájt. Oh, Mishima embere? Nem zavart, hogy nem hajolt meg, de így még egy köszönésre sem méltattam. A szavaira viszont megijedtem. - M-mégis miért akar látni? Kérdeztem halkan, szinte magam elé suttogva. Toshi és a szamuráj közti szóváltásra elhúztam a szám. - Hidetoshi, nem kell... ennyire védened. Nem akarom, hogy bajba kerülj emiatt... Súgtam neki oda, őt figyelve. Aztán el is indultam, hogy felkeressem Mishimát, akár velem tartott ezek után Toshi, akár nem. Gondoltam, ha személyesen akar velem beszélni apám testvére, azaz a mostohaapám, akkor bizonyára fontos dologról lehet szó. Bár... valamiért féltem odamenni, így a lépteim le is lassultak, végül megálltam, mikor már a folyosón jártam.

2014.08.11. 17:32 Hidetoshi Ovazaki

Oh, de még mennyi dolog lenne, amire megtaníthatnálak. Sötét, mégis rohadtul élvezetes képek továbbra is ott lebegtek agyam hátsó részében, miken többnyire Hayato térdelt előttem meztelen én pedig egy nyitott yukatában állok előtte és tincsei közé turva irányítom őt...Összepréseltem ajkaim, így nem is válaszoltam erre a mondatára, csak követtem őt szorosan mellette menve. Azonban következő kérdése jóval inkább fejbe koppintott, hogy tisztán lássam őt magam előtt, ahogy letekintek rá oldalra, s megláthassam az agodalmat és bizonytalanságot arcán. Lehetséges, hogy az utolsó visszakérdezésem miatt, hogy biztos mellettem akar e maradni, úgy érzi nem hiszek a szavában, viszont azt nem tudom honnan szülte meg, hogy terhet jelent. Percekkel ezelőtt közöltem vele, mennyire várom már, hogy taníthassam, igaz akkor fejben is nagyrészt másfelé jártam, de sose hazudnék neki. Kivéve, amikor az Ő érdekét szolgálja. - Soha nem kételkedtem benned Hayato. Válaszoltam határozottan, őszintén. Végig szemeibe tekintettem, de aztán az útra, s ösztönösen is lassítottam lépteimet, mikor megláttam milyen közel a birtok kapuja. - Ha teher lenne a tanításod, nem vállaltam volna. Közöltem, hisz annyira már ismerhet, hogy ezt tudja rólam, de azt akartam, hogy biztos legyen benne. Azt viszont, hogy magamban nem bízom, ezért adtam neki egy utolsó esélyt, hogy elfusson, nem kötöm az orrára. Egy szamuráj állt már a kapu előtt és most, hogy megpillantott minket sietve el is indult felénk, amitől rossz érzésem lett. Hayato elé álltam félig ismét, mert felismertem a férfit. Mishima-dono egyik embere. Nem is hajol meg Hayato előtt, ami őszintén felbosszantott és legszívesebben katanámmal vágtam volna gyomorszájon. - Hayato-sama! Mishima-dono azonnal látni kívánja. Ismét megfeszült a testem, de most minden izomsejtem a harcra fókuszált, Hayato védelmére. - Majd én odakísérem. Szólaltam meg egyből kimérten, de a férfi megrázta a fejét. - Mishima-dono négyszemközt kíván beszélni a fiával. Rohadtul nem érdekelt mit mond ez a sehonnai és a legkevésbé se fülött hozzá a fogam, hogy odaengedjem Hayatot kíséret nélkül. Ilyenre még sosem volt példa. - Nem javaslatnak szántam. Menjünk. Közöltem hidegen és fél vállammal félrelöktem az útból a férfit, s hátra tekintettem vállam felett, karomat is kinyújtva miben katanám volt, hogy ezzel is elzárjam a férfit Hayato-tól.

2014.08.11. 17:31 Hayato Aguri

A szavaira összehúztam a szemem. Mi az, hogy nem tudom, mit kérek tőle? Dehogynem tudom! Épp most mondtam ki. Nem tudom, hányszor kell még elmondanom neki, hogy megértse...! A továbbiakra, leginkább arra a sötét félmosolyra egy pillanatra meginogtam, aztán közelebb lépett hozzám. Az ölelésébe bújtam, a mellkasára hajtottam egy rövid pillanat erejéig a fejem, míg beszívtam az illatát. A szavaira néztem csak fel. - Mire szeretnél megtanítani? Úgy értem... talán a kardvíváson kívül is vannak dolgok, amiket te jobban tudhatsz nálam. És mivel csak Toshira számíthattam, ezért gondoltam, hogy tudnék még tőle tanulni ezen kívül is dolgokat. Ahogy elengedett, én is visszahúztam a kezem és félrepillantottam. - Igen, menjünk. Menetirányba fordultam és tovább is indultam, de az előbb történteken agyaltam. - Toshi, te... nem bízol a szavamban? Kérdeztem halkan, de rá is néztem közben és folyatttam. - Tudod, hogy melletted szeretnék lenni, mégis... úgy érzem, hogy kételkedsz bennem. Pedig nem adtam rá okot... sőt, inkább jön le úgy ez az egész, mintha tényleg teher lennék neked. Hogy velem kell foglalkoznod, engem kell tanítanod... Az utolsó mondatokat már halkabban, bizonytalanabbul tettem hozzá.

2014.08.11. 17:31 Hidetoshi Ovazaki

Kiegyenesedve hagytam, hogy szembeforduljon velem, de szavai akaratlan és értelmetlen dühöt keltettek bennem. Talán azért, mert nem ismer, talán azért, mert azt akartam meggondolja magát. Ha most még ellökne képes lennék itthagyni őt. Gondoltam én bolond, amíg meg nem éreztem kis kezét félig hátamon, hisz csak fél karjával ölelt át, de testem egyből megfeszült és ujjaim elfehéredtek katanámon, de Hayato hátán lévő ujjaim is megmarkoltál ruháját ezúttal. Bizseregtem érintésétől, s ez a kontaktus és kezdeményezés, hogy magához ölel ahelyett,hogy ellökne, a végletekig feltüzelte fantáziámat. - Attól tartok fogalmad sincs, mit kérsz tőlem Hayato. A vágytól szárazabban recsegett hangom, de nem hajoltam el hozzá, hanem csak méginkább kihúzva magam tekintettem le rá. Jelenleg méginkább élveztem, hogy fölékerekedhetek. - De megadom, amit kérsz. Sötét félmosolyra húzódtak ajkaim, mert tudtam, biztosan éreztem, innen nincs menekvés. Egyikőnk számára sem. Ép eszem kis sugallata még bőszen sziszegett fejemben, hogy tépjem ki magam édes öleléséből és legyek elutasító, mentsem meg őt magamtól.. Mindezek ellenére közelebb léptem hozzá magamhoz préselve kis testét karommal, mivel őt öleltem. - Alig várom már, hogy megtanítsalak egy-két dologra. A kardvívás mellett, ha továbbra is így közeledik hozzám... Nem! Soha nem lenne szabad olyan értelemben bemocskolnom őt, mégis egyre inkább úgy érzem szándékosan incselkedik velem. Nem, kizárt, hogy Hayato olyan értelemben gondolna rám. Ha mégis, észrevettem volna.. Vagy éppen, hogy észrevettem és ez rémisztett meg, hogy nem lenne ellenére, és magammal rántanám a sötétbe. Hiszen neki, mint nemesnek nem lehetnek ilyen viszonyai. - Menjünk. Kijózanodva engedtem el őt, de mintha csak mágnes vonzotta volna kezem, az olyan lassan simított végig hátán, derekán, amíg végül leengedtem kezem magam mellé.

2014.08.11. 17:30 Hayato Aguri

Igazság szerint még most is jobban leköti más a gondolataim és az nem más, mint Te, Toshi! De ezt nem mondhattam így ki. Úgy érzem, akkor elszakadt volna az a kötelék köztünk, ami volt. Mármint, néha olyan fura értelemben gondolok rá és ez engem is megrémiszt. A visszakérdzésre megráztam a fejem és hálát adtam Istennek, hogy odaértünk a kovács műhelyéhez. - Jó napot. Köszöntem, aztán... bevallom, kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Toshi ismét kimért és távolságtartó volt, legalábbis beszédben. Aztán a kovács is meghajolt előttem, pedig én nem vártam ezt el. Röviden vázoltam, hogy miféle kardot szeretnék, aztán a kovács el is ment. Amúgy is, még mindig fogalmam sem volt róla, hogy miféle kardot akarok, így csak annyit mondtam, hogy legyen hasonló, mint Hidetoshié. Az intésre biccentettem és indultam is. Aztán megéreztem a kezét a hátamon, ami jó érzéssel töltött el, egy rövid pillanatra meg is borzongtam jólesőn. Az ajkait érezve kicsit elpirultam, úgy néztem a szemem sarkából rá. A kérdését nem nagyon értettem. - Ezt meg... miért kérdezed ezt? Ha megváltozik a véleményem, majd szólok, de én... tényleg melletted akarok lenni. A közeledben. Mindig. Hangsúlyoztam ki minden egyes szót, különösen a mondandóm végén. Aztán a férfi felé fordultam, felpillantva rá. Végül pedig... gondolkodás nélkül, fél karral átkaroltam.

2014.08.11. 17:29 Hidetoshi Ovazaki

Éreztem, ahogy szemöldököm is kérdőn mozdul meg utolsó mondatára. Más jobban lekötötte a gondolatait? Agyam egyből kattogni kezdett,hogy ki kerülhetett olyan közel hozzá, hogy teljes mértékben elterelje gondolatait a saját életéről. Őszintén egyre inkább zavart, hogy Hayato-nak ennyire nincs semmi célja és érdeklődése a világ iránt, viszont.. megértettem őt. Én is így éreztem azok után, hogy Aguri-dono a karjaimban halt meg. Nem találtam a helyem és elvesztettem az élet értelmét, egészen addig, amíg az ő melegsége meg nem érintett. Te lettél az új fényem Hayato, és nem fogom hagyni, hogy kihunyjon az, ami értelmet ad szánalmas életemnek. - Más? Kérdeztem vissza a rövid hallgatás után, de már megérkeztünk a kovács műhelyéhez, így ez a téma is függőben maradt. - Egy kardot rendelnénk Hayato Aguri-dono-nak. Léptem beljebb a műhely nyílt részébe, s mikor az idősebb kovács előjött, csak biccentettem felé köszönés képpen, de ujjaim erősen markolták katanámat végig az előttem állót figyelve, amint megdöbbenve veszi tudomásul, hogy az úrfi személyesen jött el hozzá. - T-természetesen! Amilyet csak óhajtanak. Hajolt meg Hayato felé, de én félig elé álltam, hideg, kifejezéstelen szemekkel tekintve le a hajlott hátú idősődő emberre, de hagytam, hogy Hayato magyarázza el, hogy milyen kardot szeretne, s miután ezt megtette és a kovács biztosította róla, hogy amint elkészül a főudvarba viteti, én Hayato felé fordultam intve fejemmel, hogy mehetünk, de tenyerem is hátára csúsztattam úgy irányítva őt. Végig feszült és ideges voltam, hogy mással foglalkozik rajtam kívül, de egyre inkább magamra lettem dühös mindezért. Pontosan ez miatt próbáltam távoltartani őt magamtól, mert tudtam, hogy ha a közelemben lesz, vérszemet kapok tőle, hogy el ne engedjem! De mostmár nincs menekvés. Hayato választotta ezt, én pedig képtelen voltam lemondani róla végleg, hogy meggyűlöljön. Háta mögött voltam, tenyerem még mindig hátán volt, s lehajoltam hozzá, hogy ajkaim édes kis fülét érintették. - Még mindig annyira biztos vagy abban, hogy a közelemben akarsz lenni? Megszorítottam katanámat, csak hogy ne mozdítsam feljebb ujjaim hátáról tincsei közé és beletúrva rántsam hátra fejét vállamra. Más kisfiúkkal megtettem egyből, de Hayato ezerszer jobbat érdemel nálam. Ő az én kis fényem, s amennyire vonz, olyannyira taszít is, mert rettegek attól, amit megtehetek vele és attól, ahogyan tekintene rám azok után, hogy valójában megismert.

2014.07.15. 13:53 Hayato Aguri

Zavart, hogy nem reagált a szavaimra. Persze, a hallgatás is egyfajta reakció, de… mi van, ha megbántottam valamivel? Talán rossz ötlet volt bármit is mondanom. A földet kezdtem figyelni, kissé szomorúan. Nem nagyon figyeltem a környezetre, arra sem, hogy kiértünk a kapun. Csak Toshin és az előbbi… hát, beszélgetésnek nem nevezhető dolgon merengtem. Ahogy közelebb húzódott hozzám, egy pillanatra odapillantottam, majd vissza a földre. Nem tudtam, miért jött közelebb, de megkérdezni sem akartam. Féltem, hogy akkor arrébb menne… azt pedig nem akartam. A szavaira sóhajtottam és egy fáradtabb mosollyal biccentettem. - Igen, ha te tanítasz, akkor biztosan. Néha még mindig eszembe jutott, mennyire távol akart lenni tőlem még néhány napja ez a férfi. Most pedig ő fog tanítani.  Megjegyzem, fölöttébb zavart, hogy folyton ilyen témákkal hozakodott elő. Főleg, hogy az előző témát figyelmen kívül hagyta és nem foglalkozott a szavaimmal. Azt is mondhatnám, hogy ez fájt. A kérdésére rápillantottam végre, de nem tudtam neki mit felelni. Alig láthatóan megvontam a vállam, majd kicsit elmosolyodtam. - Fogalmam sincs. Erre még nem jöttem rá és ami azt illeti, nem is gondolkodtam rajta soha. Más… jobban lekötötte a gondolataim.

2014.07.15. 13:51 Hidetoshi Ovazaki

Mielőtt mellém ért volna tette fel kérdését, így egy pillanatra meg is torpantam, de gyorsan tovább indultam. Ez, hogy ilyen nyíltan kijelentette azt, amit mindenki csak suttogni mer az udvarban, váratlan ért. Főként, hogy feltűnt neki. Igen, Mishima-dono már az elején úgy gondolta jobb, ha öccsének leghűségesebb emberét maga mellé állítja és nem hagyja, hogy pártfogásába vegye a fiatal örököst. Valószínűleg ha én nyíltan Hayato mellé állnék, mint jogos örökös, a szamurájok többsége, akik Aguri-donot szolgálták, engem követnének és kitörne egy belviszály. Nem válaszoltam erre a kérdésére. Egy jelentőségteljes hallgatás néha ezerszer többet mond minden szónál. Viszont, amikor mellém ért én is letekintettem rá és ismét csak elképesztett szavaival. Úgy látszik az, hogy Hayato meglep, elég gyakori lesz mostanában. Normális ember ilyenkor kinyögne valami köszönöm félét, de én csak tovább mentem csendben újra magam elé tekintve. Nem akartam lovad adni alá a köszöngetésemmel, nem akartam, hogy tudja, mekkora boldogságot okoznak a szavai. És mégis.. ahogy átsétáltunk a birtokon és kiléptunk a nagykapukon, amik egyből a városba vezettek, nem bírtam megállni, hogy ne húzódjak közelebb hozzá. Félek, hogy elveszne a tömegben, igen, csak ezért. Nem számít, hogy alig lézengett pár ember az utcán, mivel sokan a földeken dolgoztak, vagy épp a műhelyekben dolgoztak. Csak idősebbek, nők és gyerekek szaladgáltak ide-oda nevetgélve botokkal hadonászva. Igaz, hogy Hayato védelme is a feladatom, de amint rádöbbentem, hogy legszívesebben a rá szegeződő kacér női pillantásoktól is vérmesen védeném, mélyet sóhajtottam lazítva ujjaimon, amikkel katanám szorongattam kezemben. - Biztos vagyok benne, hogy hamar megtanulod az alapokat. Szólaltam meg inkább. Még véletlenül sem azért, hogy rámfigyeljen. Gondolatban viszont átkoztam magam, hogy nem tudok jobb témát találni, csak a szokásosak merülnek fel újra és újra, így hamar el is vetettem az előbbi dolgot. - De ha nem a kardforgatást, akkor mit tanulnál szívesebben? Kérdeztem hirtelen oldalra tekintve rá. Emlékszem, hogy mondta, nem hiszi, hogy lenne haszna annak, hogy megtanul kardot forgatni és az Öreg óráit se szerette túlzottan.

2014.07.15. 13:49 Hayato Aguri

Ahogy közelebb lépett, rápillantottam kíváncsian, de kikerült, így utána fordultam. A válaszát hallva ismét csak a szám húztam. - Persze, tudom, de… mégis. Mishima nem azért rendelt maga mellé, hogy ne lehessél velem? Még ha ezt sosem mondták ki nyíltan, tisztában voltam vele. Valahogy… nem volt helyem ebben az egész helyzetben. A birodalomban sem. Igen, néha így éreztem. Sietve felzárkóztam mellé, mielőtt kilépett volna a házból, így a szemem sarkából ismét ránéztem. - Én… ha hiszed, ha nem, aggódom érted. Nem tudom, mit tennék, ha Mishima kiszabna rád valami büntetést vagy ilyesmi. Tettem hozzá még az előző témához. Nem tehettem róla. Tényleg… aggódtam érte. Mellette akartam lenni, de nem akartam magamhoz láncolni, hisz az nem lett volna valami bölcs döntés. Bár azt nem mondom, hogy nem fordult meg soha a fejemben. Szerettem volna, ha mindig velem van. Benne bíztam meg a legjobban, amióta édesapám meghalt. A földet kezdtem figyelni, megszakítva a merengésem. Kicsit összefontam a karjaimat is magam előtt.

2014.07.15. 13:47 Hidetoshi Ovazaki

Érdeklődve hallgattam letekintve rá, de nem bírtam megállni egy gyengéd félmosoly nélkül. Egyáltalán nem szokásom ennyire kimutatni az érzelmeimet, főleg nem szoktam senki iránt ilyen gyengédséget érezni, de ő, Hayato, egyre inkább előhozza belőlem ezeket a dolgokat. Jólesett, hogy ennyire őszinte velem ugyanakkor egyáltalán nem tetszett a gondolat, hogy mások előtt is ilyen törékenynek és elesettnek mutatja-e magát. Mikor felállt és egy éltető mosolyt is kaptam, már csak komoly arccal figyeltem őt, de egyenlőre sehogy sem tudtam rájönni miként adhatnék neki nagyobb önbizalmat. Következő kérdése azonban meglepett, de nem mutattam ki, csak közelebb léptem hozzá, majd kikerülve őt léptem az ajtóhoz. - A szabadidőmmel magam rendelkezem. Holnap kell csak szolgálatba állnom. Nem tudtam, hogy törődik velem, hogy aggódik.. eddig azt hittem bármi áron a közelemben akar lenni és nem törődik a következményekkel. Hátatfordítottam neki, mert az érzések, amik hatalmukba kerítettek túlságosan is veszélyesek. A testi vonzódás még egy dolog, hogy egyetlen ártatlan kis mosolyától áll a farkam, de hogy különleges akarjak lenni a számára az már sok. Hogy azt akarjam csak értem aggódjon és csak előttem legyen sebezhető. Jobb volt, amig azt hittem csak egy önző kölök, aki a saját akarata szerint cselekszik csupán, tekintet nélkül másokra. - Menjünk. Magamhoz vettem kardomat és Hayato-ra se nézve indultam meg gyalog. Nem volt olyan messze a birtoktól a kovácsműhely és inkább sétáltam most, mintsem felnyergeltessek egy lovat. Határozottan indultam meg, de nem olyan gyorsan, hogy Hayato ne érhessen be. Inkább magamra voltam dühös, hogy minél jobban megismerem Hayato-t, annál inkább rabul ejt ő maga, és nem csak a teste.

2014.07.15. 13:45 Hayato Aguri

Nem hibáztattam amúgy Hidetoshit. Legalábbis nem feltételeztem, hogy szánt-szándékkal akarta elvenni a kedvem, így nem haragudtam rá. Sokat törtem a fejem, hogy kitaláljak valami témát, amiről beszélgetni tudunk, de nem jutott eszembe semmi. A csendet ő törte meg, így felpillantottam rá, mivel felállt és úgy kezdett beszélni hozzám. Az ötlet először meglepett. Saját... kard? Kicsit... megijesztette a gondolata, de egyben örültem is neki. Hümmentve néztem félre, majd kis gondolkodás után vissza rá, fejemet hátrahajtva kicsit, hogy rendesen rá tudjak nézni. - Jó, rendben. Igaz, fogalmam sincs, hogy meg tudsz-e tanítani bármire és hogy hasznát veszem-e később, de... az, hogy legyen egy saját kardom... nem is tudom. Valahogy tetszik, mégha kicsit ijesztő is számomra, így hirtelen. Kezdtem el fecsegni, de a válaszom végül is egyértelmű volt: belementem abba, hogy elmenjünk a kovácshoz. Pár pillanattal később leesett, hogy talán nekem is ideje lenne felállnom, így vettem is a fáradtságot és megtettem, így ismét a férfira tudtam pillantani. Halványan rámosolyogtam. Örültem, hogy kicsit kettesben tudunk lenni, bár féltem attól, hogy emiatt bajba kerül Mishimánál... sőt. El is húztam a szám, félrepillantottam. - Mondd... nem fogsz miattam bajba kerülni, ugye? Ha jól rémlett, Mishima mellé volt beosztva, hogy ne lehessen mellettem.

2014.07.15. 13:43 Hidetoshi Ovazaki

Való igaz, hogy mióta Reiko-sama újraházasodott valamiféle.. szakadék keletkezett közöttük. A fiút figyelem, majd magam elé tekintve csukom le szemeim gondolatban gratulálva magamnak mennyire elszomorítottam ezzel a témával. Ugyanakkor ez az igazság, mégsem szeretném Hayatot ilyen kedvtelennek látni, mikor mellettem van. Aprón köhintettem felállva, úgy nézve le rá. - Ha gondolod, elmehetünk a városba a kovácshoz. Úgy tudom nincs kedvenc kardod, de ha már megtanítalak, illő lenne, hogy kapj egy saját kardot. A családi katana most Mishima-dono tulajdona, s talán Hayatot is jobban ösztönözné, ha saját katanája lenne. Végre valami, ami csakis az övé. Rendelhetünk neki egy egyedi darabot, vagy válogathat a már készek közül, de addig is mellettem lesz. A mosolyát akarom látni mindig, nem pedig a fájdalom és szomorúság árnyékát az arcán. Csillogó tekintetét, ahogy rám néz és kiejti nevem elpirulva, egy édes apró mosoly kíséretében. Ah, kétségtelen, Hayato mosolya az életem része lett, mint a levegő. És ha bárki el meri venni tőlem, azt esküszöm felnégyelem. Még ha most én magam is basztam el.. de hát az istenekre, soha nem voltam jó a társalgásban.

[252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]