Frissítés

2015.02.19. 11:35 Hayato Aguri

A férfi szavai ezúttal eljutottak hozzám. De most... tényleg fel kéne kelnem? Hé... várjunk csak... nem így aludtam el. Most puhaság vesz körül és érzem, hogy rajtam van egy takaró. A felismerés után a szemeim azonnal kipattantak és felültem. Elsőnek nem is Toshival foglalkoztam, hanem azon agyaltam, hogy kerültem az ágyba. Zavartan a hajamba túrtam. - Nem is itt aludtam el... Aztán a szemem sarkából pillantottam mega  férfit, így azonnal felnéztem rá. Összeállt a kép. Valószínűleg ő volt az, aki éjjel az ágyba rakott és betakart. És most... reggelit is hozott. Kicsit meghatott a dolog, de igyekeztem normálisan viselkedni. - Ahm, jó reggelt, Toshi... Pislogtam rá egy aranyos, visszafogott, zavart mosoly kíséretében. Az ágyra pillantottam. - Köszönöm, amit tettél... Örültem, hogy figyel rám. Hogy itt van velem...

2015.02.19. 11:34 Hidetoshi Ovazaki

Megrándult szemöldököm Hayato reakciójára. Úgy látszik a hangom inkább nyugtató, sem mint ébresztő hatással van rá. Talán túl korán van még, de minél előbb elkezdjük az edzést, annál jobb. Még Harada-val is beszélnem kell Ayumu-t illetően. Én nem fogok gyerekeket pesztrálni, ha Mishima-dono ki akarja taníttatni a kardvívásra a fiát, akkor arra teljesen megfelelő lesz Harada is. Véletlenül sem kizárólag Hayato-val akarok foglalkozni. Nem, mindössze komolyan oda kell figyelnem az edzésére, mert a lehető leghamarabb szeretném, ha legalább az alapokat mesterien elsajátítaná. - Hayato. Reggel van. Közöltem igen elmésen, továbbra is karba tett kezekkel állva, lopva rátekintve néha. Semmi szükség nincs rá, hogy az alvó Hayato látványa ennél is jobban beleégjen az emlékezetembe. Arra pedig végképp nincs szükségem, hogy hozzáérjek puha bőréhez. Nincs érintés. Ma nem. Addig nem, amíg ilyen gyengéd gondolatok kavarognak bennem. - Hoztam reggelit.

2015.02.19. 11:33 Hayato Aguri

Nem ébredtem fel. Tulajdonképpen bármit megtehetett volna velem, amit csak akar, de ő csak az ágyra pakolt, betakargatott és ott hagyott. Amíg ő a konyhában volt, én csak mocorogtam és aludtam tovább. Már a fal felé voltam fordulva, mikor meghallottam a hangját. Alig láthatóan rezzentem össze, de a szemem nem nyitottam ki. Félig még aludtam, mondhatni. Nem tudtam még elkülöníteni az álmot és a valóságot, így végül tovább pihentem.

2015.02.19. 11:32 Hidetoshi Ovazaki

A kis mozgás után egy mukkanást sem hallottam. Meg mertem volna esküdni rá, hogy utánam jön csak azért is és a szemembe vágja mekkora egy utolsó hazug rohadék vagyok, amiért becsaptam és áltattam. De az sem kizárt, hogy csak én gondolom így, ugyan akkor másik felem bőszen vitatkozik, hogy igenis vele töltöm az egész estét, nem csaptam be! Itt ülök kint a jó életbe is, morogtam magamban és a fagyos órák lassan pörögtek. Jobb ez így, mindkettőnknek. Ha egy szobában lennénk és látnám alvó arcát még több gond és probléma szövődne bennem. Amit természetesen nem akarok. Csak testileg vonzódom Hayato-hoz, már ez sem egyszerű, de elviselehető. Igen, én pedig lassan megőrülök az önmagammal való hadakozásban! Nagy hévvel álltam fel, karjaim és lábaim teljesen elgémberedtek az órákig tartó mozdulatlanságban, de mit sem törődve átfagyott tagjaimmal a tőlem telhető legnagyobb csendben vágtam ki a pagoda ajtókat. Hayato ott ült. Az ajtó mellett. És aludt. A melegség, ami mellkasomból indult érthetetlen módon egy pillanat alatt elárasztotta testem. Nem foglalkoztam vele. Azonnal ölbevettem a földön kuporogva szendergő fiút és az ágyra fektetve takartam be, de mielőtt még elsimíthattam volna egy tincset nyakáról kivágtattam a szobából visszatelepedve helyemre. És ezért kellett nekem bemennem, gratulálok magamnak. Hogy én mekkora hülye vagyok. És így telt el az éjszakám. A nap sugarai még alig kúsztak fel a horizontra, én már a konyhában voltam. Egy szemhunyásnyit se aludtam az éjjel. Hayato alvó arca és álomittas sóhaja mikor magamhoz szorítottam valahogy nem akartak eltűnni a fejemből. Ingerülten csapkodtam teát készítve, amíg a rizs megfőtt, hozzá a tojás és a hal már a tálcán volt az evőpálcikával együtt. Csakis azért gondoskodok személyesen a reggeliéről, hogy biztosan egyen, nehogy nekem összeessen az edzésen. De nem maradok mellette, amíg eszik. Az már túl sok lenne. Megetetem, aztán letusolok, hogy végre kiverjem a fejemből ezeket a gondolatokat. Az elkészült teát és rizst is a tálcára tettem, amit aztán két kézzel fogva indultam vissza Hayato szobájába. A fiú természetesen még aludt, hisz a nap éppen csak felkelt. Talán nem is kellene még felkeltenem, gondoltam egy percre, de aztán szinte erővel söpörtem ki ezeket a gyengéd gondolatokat a fejemből. Beléptem a szobába, a tálcát a szobában lévő asztalra téve, de aztán megtorpantam. Még sosem ébresztettem senkit. Hívjam a nevén és érintsem meg? Ezt az ötletet azonnal elvetettem és az asztal mellett állva fontam karba kezeim mellkasom előtt erősen megszorítva karjaim, lefogva magam. - Hayato. Ébresztő.

2015.02.19. 11:32 Hayato Aguri

A szavai megleptek. Tényleg. Én azt hittem, valóban velem marad, nem az... ajtóm előtt. Annak úgy semmi értelme. Viszont nem eresztettem el a karját és nem is tudtam, mit mondhatnék. Ha marasztalnám, lehet, tehernek gondolná... azaz engem gondolna annak. A földre pillantottam, magamtól engedtem el a karját. - De ennek így... semmi értelme. Préseltem ki magamból kissé halkabban a szavakat. A hangom csalódott volt és nem is titkoltam, hogy zavar, hogy kint akar lenni. Utána fordultam, de már csak a csukott ajtót láttam. Mondjuk nem olyan ajtó volt ez, ami engem meg tudott volna bármikor is állítani. A szavait figyelmen kívül hagytam és letelepedtem én is az ajtóhoz, egy szó nélkül. De... érezhette, hogy a közelben vagyok, nem pedig az ágyamnál. Jobb volt így. Nem akartam tőle távol lenni. Felhúztam a lábaimat, átkaroltam őket és így meredtem magam elé. Próbáltam rájönni, mi járhat Toshi fejében.

2015.02.19. 11:31 Hidetoshi Ovazaki

Gondolatban csak ismételten arconvágtam magam, tudtam, hogy úgy fogja kivenni szavaimból, hogy gyengének tartom, arcom mégsem rezdült, csak őt figyeltem. Nem érintette meg mélyen, épp ettől tartottam. Mert ő már elkönyvelte magában, hogy gyengébb fizikumu, pedig kitartó edzéssel remek kardforgató válna belőle. A technikákra kitaníthatom, de ha a kellő motiváció nincs meg benne a hosszan tartó gyakorlásra, akkor az állóképessége sem fog fejlődni. Kezem után nyúlt így kirántva a holnapi edzés tervezgetéséből. Sajnos. Jelenleg ezerszer inkább írnék beosztást és edzéstervet, mint hogy visszautasítsam őt. Mély levegőt vettem, de nem húztam el a kezem. Bekísértem a szobába. Hayato szobája. Az ő illata mindenhol. Véletlenül sem azért jöttem be, mert még soha nem jártam itt. - Itt maradok. Az ajtód előtt. Egész éjjel. Préseltem ki magamból, de még mindig nem húztam el a kezem. Tudtam, ha most megteszem, azt teljes elutasításnak fogja venni szavaim után. Holott mindössze csak annyiról van szó, hogy mint szamurája, teljes lelki nyugalommal őrizhetem a szobáját, senkinek nem lesz gyanús, nem ad okot a pletykálgatásokra, ellenben azzal, ha egy szobában töltenénk az estét. - Amíg nem tudsz elaludni, beszélgethetünk is. Vetettem fel tőlem egészen szokatlanul, de ezúttal elhúztam a kezem és hátatfordítva neki kiléptem a szobából behúzva magam mögött az átlátszó pagoda ajtókat. Bár mindennél jobban szeretném látni is őt, valóban ideje lenne pihennie. Közvetlen az ajtó mellé telepedtem, hátam nekivetve mellkasom előtt karba fonva kezeim, katanám ölembe fektetve. - Próbálj meg aludni. Én vigyázok rád, Hayato. Szólaltam meg lecsukva szemeim, mert éreztem a másik mozgolódását a szobában, de valóban szerettem volna, ha végre nyugovóra tér. Rengeteg minden történt vele ma és.. még több nehézség vár rá a jövőben.

2015.02.19. 11:30 Hayato Aguri

A határozott válasza mosolyt csalt az arcomra. Rá is néztem volna, de annyira jól éreztem magam, miközben a szívdobogását hallgattam, hogy nem mozdultam meg. Aztán a további szavaira mégis csak felemeltem a fejem, hogy rá tudjak nézni. - Azt mondod, gyenge vagyok? Kicsit elgondolkodva néztem félre, majd pár pillanattal később vissza. - Igazából nem bánom. Te majd úgyis megtanítasz mindent, amire szükségem van... Bár hogy erősebb is leszek-e, az jó kérdés. Valahol nem is érdekelt. Viszont ahogy lerakott a földre, kénytelen voltam megállni a két lábamon. - Tényleg velem maradsz, igaz? A karjáért nyúltam, majd meg is fogtam, úgy kezdtem behúzni a szobámba. Reménykedtem, hogy nem gondolja meg magát és megy mégis vissza a saját szállására.

2015.02.19. 11:29 Hidetoshi Ovazaki

Szavaira egy halk kacagás tört elő belőlem. Istenek, mióta is nem éreztem így magam? Aguri-dono halála után önkényes gyászba és talán igen, önsajnálatba borultam. Vakon azt hittem az lesz a legjobb, ha távolról védem meg Haya-tót, azzal teszek eleget az eskümnek, ha nem sodrom őt is veszélybe, hanem folyamatosan távol tartom tőle, távolról óvva őt, mindig három lépéssel előtte járva. Így viszont nem vettem észre, hogy igazából mire lett volna szüksége. Hogy végig milyen.. magányos volt. Azonban akkori fájdalmas szavai észhez téritettek. Nem előtte, hanem mellette kell mennem. Még ha ezzel nagyobb veszélybe is sodrom képesnek kell lennem megvédenem őt saját magamtól. Nem tekintettem rá, csak haladtam előre, lassan. Egyszerűen csak élvezni akartam a pillanatot anélkül, hogy a következményeire gondolnék. Mert nem lesznek. - Nem. Válaszoltam kérdésére, ujjaim csak erősebben szorították őt és ismét csak egy mély levegőt vettem. Olyan közel volt hozzám. Ha ezer sebből véreznék se engedném el. Soha egyetlen fiúcska közeledése se perzselte fel ennyire a bőröm, mint az ő lehellete nyakamon és karjai mikkel közben kapaszkodik belém. Vajon akkor is így kapaszkodna belém, mikor birtokba veszem őt? - Az edzés végére a te karod is meg fog erősödni. Szólaltam meg, hangom rekedtebb volt, mint szerettem volna. Bassza meg. Másrészt ez egész úgy hangzott, mintha gyengének tartanám, pedig Ő tökéletes úgy ahogy van. Bassza meg. Ismét. Szobája elé érve szó nélkül letettem őt, egyik kezem övembe akasztott katanámra támasztva behajlítva magam előtt, másik kezem pedig csak leengedtem magam mellé.

2015.02.19. 11:28 Hayato Aguri

Hát, nem számítottam rá, hogy valóban felvesz a karjaiba, így eléggé megdobbenve pillantottam rá és hallgattam a szavait. El is pirultam, bár én magam ezt nem láttam. Viszont, hogy stabilabban érezzem magam, karjaimat a nyaka köré fontam. - ...én inkább herceg vagyok... egy kis herceg, akinek szüksége van rád. Dünnyögtem halkan. A mosolya tetszett, hisz ritkán láttam ilyen... jókedvűnek. Örültem, hogy ki tudtam zökkenteni abból az állapotból, amiben volt. A nyakához bújtam és így ölelgettem kicsit meg. - Egyébként... nem vagyok túl nehéz? Kérdeztem meg kis idő után, de fejemet nem emeltem fel.

2015.02.19. 11:27 Hidetoshi Ovazaki

Igazából nem számítottam rá, hogy reagál szavaimra, sokkal inkább arra, hogy szó nélkül megindul. Viszont ehelyett, mintha csak nekiállt volna incselkedni, ami egy teljesen új oldalát mutatta meg nekem. Még csak fel sem ocsudtam, már húzott maga után én pedig hirtelen mozdítva karjaim nyúltam térdei alá, másik kezemmel vállát ragadva meg és egy pillanat alatt ölbe kaptam akár egy hime-samat. - Ugye tudod, hogy a hercegnőket szokták így cipelni. Akaratlan is egy mosoly virított arcomon, ami teljesen távol állt tőlem, most mégsem tudtam elfolytani, ahogy megdöbbent arcára tekintettem. Erősen szorítottam magamhoz testét, mélyen belélgezve illatát. Régóta nem éreztem már ilyen..jókedvet. Azt hiszem. - Tudhatnád, hogy nem csak a levegőbe beszélek, Hayato. Sejtettem, hogy csak provokálni akart, mintha csak kíváncsi lett volna rá, beváltom e fenyegetésem, mégis kettőnk közül ismét csak én érzem magam meglepettebbnek. Igen, mert az édes kis hangján hallani, hogy arra kér a karjaimban vigyem őt inkább.. Mosolyom csak egy másodpercig tartott csupán, de továbbra is melegen tekintettem le rá. Igaz, hogy karjaimon éreztem testének súlyát, de ez olyasvalami volt, amiről nem akartam lemondani. Mintha senki ki nem téphetné többet a kezeim közül, csak erősebben szorítottam magamhoz öntudatlan is, mintha így védhetném meg őt a legjobban. De tőlem ki fogja megvédeni?

2015.02.19. 11:24 Hayato Aguri

Kicsit meglepődtem, ahogy elviharzott a szobába. Mentem volna utána, de visszajött, így kicsit megnyugodtam. Ahogy pedig rám nézett és kérdezte, most jó-e, akaratlan is zavarba jöttem, de álltam a tekintetét. - Sokkal. Tényleg zavart, hogy az előbb nem nézett rám és olyan... olyan hideg volt. Vagy nem is hideg, csak mérhetetlenül furcsa! Vártam, hogy reagáljon az előző szavaimra is, addig valóban nem akartam semerre sem mozdulni. A bálaszát hallva bólintottam és félrenéztem. De... még mindig nem értettem, hogy akkor miért viselkedik furán velem. Ezen gondolkodtam, mikor meghallottam a további szavait. Meglepve kaptam fel a fejem, kicsit fürkésztem, majd karba tettem a kezeim. - Akkor vigyél. Ha már így felajánlottad... de inkább a karjaidban, ne a válladon. Tettem hozzá halkabban. Igazából csak kíváncsi voltam, tényleg felkapna-e a karjaiba egy 18 éves "kölyköt"... na meg, annyira könnyű sem vagyok. Inkább elindultam. - Felejtsd el, menjünk. Nyúltam a karjáért és húzni kezdtem magammal, hogy ne maradjon le.

2015.02.19. 11:23 Hidetoshi Ovazaki

Tenyerem még mindig hátán nyugodott, apró nyomást kifejtve, hogy előre toljam, de éreztem merev testéből, hogy nem hajlandó engedelmeskedni és megindulni, így inkább elengedtem és miközben megkötöttem derekamon a yukata vékony övét, bevágtattam szobámba katanámért. Fegyverem a vékony övbe helyeztem oldalamon, de Hayato szavaira összeráncoltam homlokom. Jobban tetszett, hogy már nem olyan elesett, de a mostani duzzogását sem értettem. Mellé léptem, de ezúttal nem értem hozzá, csak letekintettem rá, ahogy kérte. - Most jó? Kérdeztem gyengéden, és egy..apró incselkedő mosolyra húzódtak ajkaim. Én tudtam, hogy miért akarom, hogy ő rám tekintsen mindig, de vajon ő miért hiányolta pillantásom? Hayato..mintha egy örök rejtély maradna számomra, minél többet gondolkodok tettein, szavain, annál mélyebbre süllyedek, annál inkább képtelen vagyok szabadulni tőle. Arcán most viszont határtalan elszántság tükröződött, hogy ő már pedig addig egy tapottat sem moccan, amíg nem reagálok előző mondatára. - Soha nem teszek olyat, amit nem akarok. Közöltem karba fonva karjaim mellkasomon és úgy tekintettem le rá jelentőségteljesen felvonva szemöldököm. Ismerhetne már ennyire, és nem tetszik, hogy kétségbe vonja a szavaim és tetteim. - Úgyhogy vagy megindulsz, vagy a vállamon cipellek vissza a szobádba. Tettem hozzá közömbösen, de ezúttal nem fordítottam el róla tekintetem, pedig így képtelen voltam megállni, hogy el ne képzeljem előbb kiejtett szavaim.. Megmarkolnám, megragadnám és a vállamra vetve cipelném vissza, amíg ujjaim erősen markolják combját, hogy megtarthassam...Egyáltalán nem tesz jót, hogy kezd felszálni tudatomról és tagjaimról az alkohol mámoros köde..

2015.02.19. 11:22 Hayato Aguri

Nem értettem Toshit. Ha nem tettem semmi rosszat, akkor nem hagyott volna faképnél, nem? Biztos csináltam valamit. A földre pillantottam és elkezdtem azon agyalni, hogy mennyi gondot okozhatok neki és mégis mellettem van. Ahogy megéreztem a hátamon a kezét, összerezzentem és úgy kaptam fel a fejem. A szavaira elhúztam a szám. - Ha nem akarsz, akkor nem kell... ...velem lenned. Őt figyeltem és nem is indultam el addig, amíg választ nem kaptam. - ...és nézz rám, ha hozzám beszélsz. Tettem hozzá gyerekes duzzogással, majd karbatettem a kezeim és félrefordítottam a fejem. Iszonyatosan zavart a Toshit körüllengő, furcsa légkör!

2014.11.21. 18:29 Mishima Aguri

Késő este van, de még mindig nem jön álom a szememre, így még mindig dolgozószobámban vagyok. Nincs sok kedvem szembenézni Reiko néma szomorúságával. Egyetlen egyszer se emelt hangot az ellen, hogy Hayato-t és Hiruzen-dono lányát egymásnak szánjuk. Nem mintha lenne beleszólása, de tiszteltem mindig is annyira, hogy meghallgassam véleményét. Házasságnál erősebb szövetség nem létezik és nekem most pont ilyenre van szükségem, ahhoz, hogy végre itt hagyhassam fivérem földjeit és hazatérhessek saját udvaromba, saját földemre. Így, hogy Hayato beházasádik Hiruzen-dono családjába, ő a Hiruzen hűbérbirtokot örökli meg, mely jóval szerényebb, mint az Agurik birtokai, aminek irányítása immáron csak rám hárul. Drága fivérem, túl hamar távoztál el közülünk. Hátradőlve a székben, gondterhelten sóhajtva méregettem az asztalomon fekvő tekercseket. Bármennyire igyekeztem, hogy Hayato megfelelő oktatásban részesüljön, hajlandóságot sem mutat az uralkodásra. Nem is értem miért lázong egy két földesúr, hogy azt a fiút akarja a trónra? Hát persze, hisz olyan befolyásolható, naiv az a gyerek, így ők irányítanának a háttérből. De mostmár remélhetőleg feladják, hogy a hátam mögött szervezkedjenek. Amint Hayato elveszi a fiatal Hiruzen örökösnőt, több figyelmet szentelhetek a saját földjeim gondjaira, és ha esetleg igazak a hírek, hogy Masamune-dono hódító hadjáratba kezdett, akkor ez a szövetség még égetőbb. Az egyetlen valós idejű fenyegetést Hidetoshi jelenti. Az az engedetlen szamuráj úgy viselkedik, úgy jár-kel ezen a birtokon, mintha ő lenne a főúr. Túl nagy hatalom van a kezében, túl sok ember szolgál a keze alatt, aki inkább hű hozzá, sem mint igazi hűbérurához. De még ez sem jelentene problémát, ha az a férfi képes lenne az alázatra és engedelmességre. Épp ez a baj azokkal a fiatal harcosokkal, akik korán elvesztik urukat. Onnantól fogva nem ismernek el mást. Egyedül azért nem küldtem el a háztól, mert fivéremnek tett utolsó esküje szerint Hayato-t kell szolgálnia. Ha elküldtem volna, azzal már akkor kirobbantottam volna egy lázadást.. Egy fáradt sóhajjal hajoltam előre, de határozottan nyitottam szét egy tekercset. Akár az eksü miatt, akár másért, kezd egyre nyugtalanítóbbá válni a köztük lévő kapcsolat. Nem hagyhatom, hogy még erősebb legyen. Nem képzelem, hogy Hayato ellenszegülne a házasságnak, de ahogy Hidetoshi reagált.. Az a tekintet nem csupán egy urát féltő szamuráj tekintete volt..

2014.11.21. 18:28 Hidetoshi Ovazaki

Gondolataimból felrázott, ahogy megéreztem hátamnak ütődni testét, de rögtön fel is tette kérdéseit merészen elém lépve. Még mindig karbafont kezekkel álltam és letekintettem rá aprón. Nem volt olyan lényeges magasságkülönbség köztünk, de még ez is tetszett benne, hogy fel kell rám tekintenie. Kisé dühösnek látszott, ami igazán jól állt neki, de ahelyett, hogy újra sorra vettem volna miért is aranyos és miért is vonz magához, csak oldalt fordultam kezeim leengedve magam mellé. Vannak gondolatok, érzések, amelyekkel tényleg nem kellene törődnünk. - Nem. Te nem tettél semmi rosszat. Mindössze képtelen voltam rá, hogy elküldjelek magamtól és attól sem álltam távol, hogy magamhoz kényszerítselek. De ezeket nem mondtam ki. Hátára simítottam tenyerem, hogy jelezzem neki, induljon meg, de azután se vettem el onnan kezem.. - A szobádba kísérlek. Veled maradok az éjjel. Szólaltam meg, mert éreztem kérdő tekintetét magamon, de én csak határozottan tekintettem magam elé. Nem akartam ránézni. Mintha újra bővkörébe vonhatna, újra olyan gondolatokkal szórhatná tele a fejem, amiket azóta se vagyok képes kiverni belőle. Igen, mindez Hayato hibája. Az ártatlan, naiv természete, az elesett, tétova jelleme, ami igen hamar át tud fordulni határozott  kíváncsiságba és durcás dühösségbe. Igéző szemei, melyekkel olyan gyengéden tekint a világra. Puha karjai, melyekkel ölelt, hozzámért.. és nem csak most.. Hanem az évek alatt, míg távolról figyeltem őt és csak pár lopott perc jutott nekünk, akkor sem habozott megérinteni engem.

2014.11.21. 18:28 Hayato Aguri

A határozott mozdulatot érezve visszahajtottam a fejem a mellkasára. Azt gondoltam, csinálni fog ezen kívül is valamit, de percekig csak álltunk. Néha ölelgettem, amúgy... tényleg hagytam, hogy azt tegyen, amit akar. Azaz vártam, hogy tegye. De nem tette. Aztán hirtelen eltolt magától, kissé durván. Nem nagyon értettem, hirtelen mi történik, hisz nem is csináltam semmi rosszat! A férfi szemeibe néztem és úgy vártam, hogy szóljon valamit. - Hidetoshi...? Szólaltam meg halkan, tekintetem pedgi kérdő volt. De ahelyett, hogy bármit mondott volna, elengedett és kiviharzott a szobából. Nagyokat pislogtam magam magam elé, Toshi hűlt helyére. Mi a...? Mit csináltam, hogy faképnél kell hagynia? Morogtam kicsit magamban, majd indultam is ki. De ahogy kiléptem a szobából, bele is ütköztem a férfiba, így felkaptam a fejem. - Toshi, mégis mi a baj? Csináltam valami rosszat...? Léptem elé és úgy néztem fel rá. Választ akartam. Ha nem akar velem lenni, azt egyszerűen közölje és már itt sem vagyok... csak aggódtam a délután történt dolgok miatt, ezért akartam ma itt lenni vele... de ha nem akarja... ...

2014.11.21. 18:27 Hidetoshi Ovazaki

Valóban soha nem bántanám úgy, ahogy ő gondolja. Sosem bántanám testileg, de volt már, hogy a kis lelkét sértettem meg viselkedésemmel, abba pedig bele se akartam gondolni jelenleg, hogy ha magamévá tenném, mit érezne.. - Tégy, amit akarsz. Egy percre megfeszült testem, ujjaim megrezdültek, ahogy a döbbenet végigfutott arcomon is, amit ő nem láthatott, hiszen szinte bújt hozzám, ahogy homlokát mellkasomnak döntötte. De én nem tudtam kiverni fejemből azt, amit tekintetében láttam, mikor közölte velem azt a mondatát, s ahogy lassan elsuttogata a többit is, csak álltam bambán és szótlanul. Nem akartam, hogy rám nézzen, nem akartam, hogy lássa, mit váltottak ki belőlem szavai, így tenyerem fejére csúsztattam és visszanyomtam mellkasomra. Percekig csak csöndben álltam így ölelve őt. Most igazán szörnyetegnek éreztem magam. Lehetek én Hayato számára ilyen fontos? Hogy még azt is hagyná, hogy elvegyem a testét, csak azért, hogy velem maradhasson? És engem miért dühít ez fel? .. Mert nem csak a testét akarom bassza meg! Nem csak azt akarom, hogy szánalomból dobja ide magát nekem, mert úgy érzi tartozik nekem ennyivel! A szívét akarom, hogy arra vágyjon ne hagyjam el, és nem csak azért, mert nélkülem egyedül lenne! Engem akarjon, ne csak a magánytól féljen! .. Ezek a sötét, birtokló gondolatok olyan nagy hévvel keringtek bennem, ami egy percre még engem is megrendített. Durván toltam el magamtól ujjaimmal álla után kapva, megszorítva emelve fel fejét, hogy szemeibe tekinthessek. Nem fogok belédszeretni te kölök! Gondoltam vérmesen, dühösen, kétségbeesetten. Végül egyetlen szót sem tudtam kinyögni. Abban a percben elvesztem, ahogy rámpillantott. Ahelyett, hogy hozzávágtam volna miért is nem maradhat itt, inkább kivágtattam a szobából, mert képtelen voltam neki ellent mondani, elküldeni őt, bántani őt a szavaimmal. Ha vele maradnék ma éjszaka, a pletykák megállíthatatlanul terjednének az udvarban és nem láthatnám őt többet, mert az a rohadt Mishima képes keresztbe tenni bárhogyan, csak hogy az esküvő és a szövetség létrejöhessen! Szobám ajtaja előtt álltam egy szál yukatában, karjaim keresztbefonva gyorsan emelkedő mellkasomon, s hiába igyekeztem lecsillapítani elmém, mindennél jobban vágytam rá, hogy visszamenjek hozzá és karjaimban tarthassam újra. Nem szerethetek bele..

2014.11.21. 18:25 Hayato Aguri

A kérdésekre felpillantottam rá és figyelni kezdtem a szemeit. Nem tudtam, miért kéne félnem tőle. Azt mondta, sosem bántana, akkor meg? És... eltolni sem akartam. Félrepillantottam, majd kis idő után vissza. - Soha sem bántanál, nem? Nincs mitől félnem... Kicsit elgondolkoztam, majd sóhajtottam egyet. Nem toltam el. - Tégy, amit akarsz. Igazából jár ennyi neki, nem? Régóta mellettem van, folyton megvéd és... és ő a támaszom, az az igazság. A mellkasának döntöttem a homlokom, majd lehunytam a szemeimet is. - ...vagy csak engedd, hogy ma éjszaka veled maradjak. Ne küldj el, jó? Tettem hozzá, majd a fejemet is felemeltem és felnéztem rá.

2014.11.21. 18:25 Hidetoshi Ovazaki

Megbízik bennem? Annak ellenére, hogy a helyzet eléggé félreérthetetlen? Akármennyire is legyen naiv és ártatlan, Hayato már nem kisfiú.. oh, de még mennyire, hogy nem az. Pontosan tudnia kell, mi is történik most. A válasz, amit kérdésemre kaptam csak még inkább elégedettséggel töltött el, pedig nem lett volna szabad ezt éreznem. Mert ez egyre jobban azt jelenti, hogy nem csak a testére vágyom, hanem a szívére, az érzéseire, a gondolataira, mindenére. Ez pedig baj. Ahogyan az is, hogy továbbra is nyakát csókolgatom egy élveteg mosollyal, szorosan magamhoz préselve törékeny testét. A nevemet így visszahallani kis ajkai közül..testemen végigfutott egy jóleső borzongás, mert átölel. Ezúttal semmi jele nála a rémületnek. Vajon miért? - Most miért nem félsz? Miért nem tolsz el? Még megengedném neki, talán. Abbahagytam nyakának ízlelgetését, de csakis azért, hogy szemeibe tekinthessek, hogy megérthessem őt. Fogalmam sem volt mit várok, mit keresek tekintetében, hisz úgyis mindegy mit találok, mit válaszol. Van egy határ, amit soha nem léphetek át, mégha most olyan homályosnak is látszik.

2014.11.21. 18:24 Hayato Aguri

Nem tudtam egyből válaszolni, de csak mert magam sem tudtam, ki mellett.... azaz... - ...annyit tudok, hogy melletted akarok lenni. Hümmentettem egyet, aztán ahogy a nyakamhoz hajolt, odapillantottam rá a szemem sarkából. A szavakra meglepve nyíltak tágra a szemeim. - Hm? Benned mindig bízni fogok... Jegyeztem meg, aztán feljebb emeltem a fejem. Ezután éreztem meg ajkait a nyakamra tapadva. Kicsit meglepett az érzés, de valamiért nem tiltakoztam. Kis sóhajt/nyögésféle hagyta el az ajkaimat. - Toshi...? Mit csinál? Neki ez most... jó? A hátán simítottam végig kicsit, ha már úgyis karoltam és hagytam, hogy azt tegye, amit akar. Nem tudtam, miért nem állítom le és... egyáltalán nem is tartottam furcsának. Inkább csak új volt a helyzet.

[252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]