Üdvözlet gyermekeim ~

Rögtön kezdeném azzal soraim, hogy tartalmi friss a héten sem lesz várható. Nem a munka miatt, sokkal inkább azért, mert két hete küzdök egy makacs betegséggel, ami most kezdi csak igazán kimutatni a foga fehérjét. Meh, de a végén úgyis én győzedelmeskedek! Addig is pihenek, ahogy időm engedi és elkezdtem egy új sorozatot, melynek címe: Once upon a time / Egyszer volt, hol nem volt. Ahogy nézelődtem úgy vettem észre, hogy egy elég ismert sorozatról van szó, akinek mégsem rémlik nyugodtan keressen rá, nem fogja megbánni. Az első évad végén járok, de már most vannak kedvenceim természetesen. És igen, nem tagadom az egyik akkor is Rumpelstiltskin (főleg Belle-vel), de meglepő mód nem a klasszikus gonosz iránt érzek unszimpátiát, sokkal inkább Daliást nem bírom elviselni a jelen világban.. Ami pedig a királynét, Regina-t illeti .. nos neki inkább az anyját verném fejbe egy serpenyővel.

Hogy miről is szeretnék pötyögni akkor ma nektek? Az oviban most tartottuk meg az úgynevezett vitamin hetet, minek keretén belül volt nálunk ugrálóvártól elkezdve mindenféle jóság. Négy napot dolgoztunk, csütörtökön délután öt óráig vetélkedőket rendeztünk, melyeken a szülők és a gyerekek együtt vehettek részt, s végül elfogyaszthatták a jól megérdemelt gyümölcs, illetve zöldség salátáikat. Bár az idő elég szeles volt, eső szerencsére nem esett, sőt még a helyi televízió is tiszteletét tette. Érdekes volt közelről látni a nagy, vállon hordozható kamerákat és riportereket, de igazán nem is tudtam megfigyelni őket, hisz a gyerekeimre figyeltem épp, akik nagy élvezettel szaladgáltak ide-oda az udvaron. Azokra vigyáztam, akikért még nem érkeztek meg a szülők, mivel a vetélkedőkön, akadálypályákon a szülőkkel együtt haladhattak végig, szóval szépen ketté volt választva az udvar. Egyik részén mentek a versenyek, a másikon pedig játszva várakoztak a kis lurkók. Az idő ellenére jó kis nap volt, még igazán hosszúnak sem éreztem, pedig reggel nyolctól voltam bent ugyebár, de mint mindig, most is hamar eltelt, a betegség ellenére is. Kivételes alkalom volt ez, hogy négy napot dolgoztunk a héten, mivel a pénteket nevelés nélküli munkanapnak hirdette ki az óvoda, amikor is egy csapatépítő tréning keretében becammogtunk és hát no, bográcsoztunk egyet.

Persze nem erről szólt az egész nap, amíg az étel főzte saját magát, addig az óvonők előre kitalált programokkal, játékokkal szórakoztatták a társaságot. Csapatokba voltunk felosztva, s mondanom sem kell, igazán jóléreztem magam! Voltunk vagy negyvenen, hiszen egy elég nagy óvodáról beszélünk, s bár még mindig nem tudtam megjegyezni mindenki nevét, a hangulat fergeteges volt. Egy két alkalommal már nem csak én, de észrevehetően a többi kollegina is könnyes szemét törölgette, természetesen a nevetéstől. Nem fogok hazudni, mind felnőttek voltunk így hát megfordult köreinkben pár üveg kedvcsináló, hangulatoldó italka is, de ezek mellett még mindig többségben voltak a hagyományos itókák és persze a temérdek mennyiségű sütemény és sós rágcsálnivaló. Még maradt is bőven, akár csak a paprikás krumpliból, ami pont dél környékére lett készen, és amivel már végleg teleettem magam. Utána még beszélgettünk kötetlen, majd hozzáláttunk a pakoláshoz. Jó is volt így, mivel kezdtem megint belázasodni, de nem bántam meg, hogy részt vettem ezen a napon. Kár lett volna kihagyni a programokat is, amiket az óvónők találtak ki, de már maga a társaság miatt megérte, hiszen ha ők nem lennének ilyen jófejek, nem is lett volna élvezetes hiába a leleményes, szórakoztató program. Példának okáért iszonyúan örülök, hogy ilyen laza és jófej főnökünk van, aki maga kínálta a kedvcsinálót érkezéskor, s ő maga ügyelte azért a paprikás krumpli önnön főzési akcióját is végig, majd tállalta fel nekünk, mi pedig szorgos kis gyerekekként álltunk hosszú kígyózó sorokba tányérkánkat szorongatva. Egyébként a feladatok között akadt olyan, amikor szerepelni kellett csapatonként kiállva a többi csapat elé, s bár izgultam ilyenkor, de látva, hogy a többiek is mennyire fesztelenek, mennyire elengedik magukat ezek a felnőtt nők is, nekem sem volt mitől tartanom és nagy örömmel hoztam felszínre színésznői tehetségem.

Szívem szerint írnék még, de csak ömlengés lenne, viszont azt még azért megemlíteném így a végére, hogy .. végre úgy érzem megtaláltam a hosszú távú céljaim is és ezt egyik barátnőmnek köszönhetem. Az ő tettei, az ő bátorsága, az ő sikere inspirált engem is, hogy három év múlva, amikor végig viszem a mostani csoportom az oviban, én is kövessem őt ki külföldre. Bezony. Elérkezett az az idő, amikor a kis Hiyono-ban megszilárdultak ezek az érzések, és valóban neki szeretne majd vágni. Hiába mondogatta eddig mindenki a környezetemben, hiába erőltette eddig anyám olyan nagyon, most érkeztem el arra a pontra, amikor ÉN akarom megtenni, és ráadásul már tudom is, hogy milyen állást szeretnék odakint vállalni. Szóval legyen ez egy tanulság mindannyiunk számára. Ne engedjünk mások befolyásának, csak akkor vállaljunk valamit, vágjunk bele valamibe, amikor mi, saját magunk készen állunk rá. Mert akkor sokkal boldogabb leszel, hogy végre célt és álmot találtál, amit követhetsz teljes szíveddel.

Üdvözlet gyermekeim ~

Az előző bejegyzésekben már utaltam arra, hogy készülődik ismét valamicske titkocska egyik barátnőmmel közösen, Fumi-val. Most úgy döntöttem nem várok tovább, elétek tárom a vele közös szerepjátékunk, mely azért kapott külön oldalt, mert nem csak a játék olvasható a hozzátartozó extrákkal, hanem magáról arról is, ami az ihletet adta. Mark Lawrence egy csodálatos író teremtett nekünk egy világot, melybe olyan sokszínű, realisztikus karaktereket dobált be, hogy teljesen elcsavarta a fejünket. Imádjuk a könyveit, a sorozatát, így közös szenvedélyünk jele képpen mi is a Széthullott birodalomban fogunk garázdálkodni. Megjelennek majd Mark Lawrence álltal írt karakterek is, de a fő utat a saját gyerkőceink fogják bejárni. Az oldal ehhez mérten eléggé gyerekcipőben jár még, de a szerep olvasható és imáádommm, szóval elétek lökdösöm. Nem tervezzük nagyon nyíltnak, mint cserék vagy cset, de meglátjuk még mit hoz a jövő.

"Legyen az élet utazás, haladj afelé, amerre vágysz, hagyj magad mögött mindent, amit cipelni nehéz."

- Mark Lawrence
Széthullott birodalom

〖 the-broken-empire.gp 〗

Ezen kívül az életemben elég nagy változások mennek végbe, ismét. Pedig nem terveztem nekem elhihetitek .. Írni most viszont nem fogok róla, előbb magamban kell rendeznem az érzéseimet, mert jelenleg csak fáj és dühös vagyok. Jó lenne elutazni végre valamerre kikapcsolódni, szóval siess nyári szabadságolás, várunk már nagyon ~
Bár a munkahelyem is nagyon szeretem, de az agyam sajnos nem tudom kikapcsolni, és igazán élvezni sem tudom a gyerkőcök jelenlétét, a velük való foglalkozást, amikor ilyen ... változások mennek-jönnek a magánéletemben.

Üdvözlet gyermekeim ~

Hétvégére ígértem nektek A Siker c. bejegyzést, ám azóta lett még egy két témám, amit szeretnék megosztani veletek, így most várhatóan ez egy hosszabb légvétel lesz, így részekre bontom.

✩A cserékről

✩A Siker

✩Kung fu panda 3

☁ Igen, úgy tűnik szükségessé vált, hogy beszélgessünk kicsit erről is. Mint láthatjátok nálam nincs külön szabály rá, avagy feltételek, de mégis úgy tűnik egyesek összekeverik a cserét a hirdetéssel. Tisztázzuk akkor, hogy Nekem mit jelent a csere kötelék. Olyan oldalaktól kérek, ami számomra érdekes témát dolgoz fel, felkeltette az érdeklődésem a szerkesztő bejegyzése, vagy egy-egy modul. A lényeg, hogy ha nem is magának az egész oldalnak a témája, de részei igenis figyelemre méltóak számomra, akkor bátorkodom cserét kérni, s továbbra is látogatni fogom a kérés kimenetelétől független az oldalt, mert érdekel. Azért kérek cserét, hogy az én látogatóimmal is megoszthassam saját kedvenc oldalaim, lássátok én miket tartok érdekesnek, kiket látogatok sűrűbben és esetleg ti is megismerhessétek őket.

☁ Nem azért kérek valakitől cserét, hogy kint legyek nála és így hirdessem a saját oldalam. Ezeket hívom én érdek cserének, és mondanom sem kell, nagyon nem szeretem az ilyesmit. Mindennek a legalja, ha már valaki sablon szöveggel control cé kontrol vézik a csetbe és körül se nézett az adott oldalon, ahova másolgat, hogy esetleg legalább a szerkesztő nevét tudja. Minek azt? A lényeg úgyis az, hogy szép legyen a külső és nagy az oldal látogatottsága, így ha kint leszel nála biztos csurran cseppen valamicske látogató a te oldaladra is. Nem mondom, hogy ez rossz, mindenki szeretné hirdetni az oldalát, de úgy gondolom a csere nem kifejezetten erre való. Vagy ha valaki mégis erre használja, legalább mutasson annyi tiszteletet, hogy nem sablon szöveget használ és nevén hívja a szerkesztőt, ha cserére kéri fel.

- A siker -

☀ Aki régebb óta követi az oldalt tudja mi következik, aki viszont frissen érkezett a birodalomba annak röviden: jelentkeztem egy óvodába dajka állásra, s jelentem: megkaptam! Igen, kétszer is visszahívtak, hogy mind két ovónővel találkozzam, akik mellett dolgozni fogok, s már akkor megkaptam a nagy hírt; engem választanak. Volt időm feldolgozni, két hét múlva kezdtem, most 29-én. Mindenképp úgy szerettem volna írni nektek, hogy már legyen a hátam mögött egy hét munka, s beszámolhassak erről is bővebben. Először is: imádom a csoportom, a kollégáim és a helyet. Minden olyan szépséges, nyugodt környék - fent Hűvösvölgy felé - és az utazási idő is kevés, könnyű a közelekedés. Maga a munka pedig nem oooolyan megterhelő, bele kell még rázódni no. Viszont kijelenthetem, hogy szépen haladok, már elég sok nevet megjegyeztem mind kolleginák és gyerekek terén, náluk persze még plusz jeleket is memorizálni kell, de haladok! És a csöppek is nagyon segítőkészek, terítenek, beszédesek és persze huncut ördögök is tudnak lenni már tapasztaltam, de nem azok a vérbeli rosszalkodók, akik kiidegelik az embert.

☀ Már az első hét után érzem az izomlázat a combjaimban - guggolgatás - a fájdalmat a talpamban, derekamban - állás, szaladgálás, hajolgatás -, de megéri. Úgy érzem végre rátaláltam arra a helyre, ahova örömmel járok be dolgozni és nem depresszióba esek, hogy jaj már megint menni kell. Persze a korán kelés fárasztó, a napi takarítás, rohangálás, nyüzsgés fárasztó, de ez olyan kellemes fáradtság. Igen, sajnálom, hogy későn érek haza és nincs erőm a szerepjátékra hét közben, esetleg csak egy-egy reagra, és igen sajnálom, hogy nincs időm játszani ( a kisnagy kocka), de tudom, tapasztaltam már, hogy lehetne rosszabb, hjaj de nagyon rosszabb. Itt pedig tényleg gyorsan telnek a napjaim, de még mennyire!

☀ Nyolc órakkor tolom be a reggelit és kilencig reggeliztetem a gyerkőceimet folyamatosan, majd elpakolok és hozom is a gyümölcsöket, leülök megpucolni, hámozni, felszelni őket, hogy tízóraira befalhassák. Utána ismét elpakolok, öltöztetem őket és amíg udvaron játszanak én rendbe vágom a csoportszobánkat. Porszívózás, felmosás, portörlés, ha úgy akad akkor mosás és vasalás. Megterítek, hozom az ebédet és jönnek is fel. Segítek öltözni, mosdózni, majd ebéd után felpörög kicsit az élet. Gyors pakolás, hogy amíg mosdóznak én felsöpörjek és le is dobáljam az ágyakat alváshoz. Még nem megy persze ez ilyen sity-suty, hisz a jeleket még nem tudom párosítani, hogy kik is vannak itt, kinek kell ágyat kitenni, de haladok és az ovónők tényleg nagyon segítőkészek. Már én éreztem kényelmetlen magam, amikor szólnak, hogy üljek csak le nyugodtan enni, majd ők töltenek vizet a gyerekeknek, szednek repetát nekik. Elvégre azért vagyok ott, hogy ezeket én csináljam meg, de nagyon rendesek és türelmesek velem. Amíg alszanak a drágáim, én szusszanok egyet, majd 13.30-kor nekikezdünk másik két dajka társammal a közös fürdő takarításának. Egy kézmosó tér, és két mellékhelyiség tér tartozik ide, amit hárman kitakarítunk egy fél óra alatt. Utána három óráig szabad vagyok, ugyan is akkor ébrednek a gyerekeim, már hozom is az uzsit, ágyazok és pakolok el, terítek és esznek. 15.30-kor végeznek, én pakolok és 16.00-kor lejár a műszakom, de persze többnyire maradok még pár percet, ha épp udvarra mennek és segítek öltözködni. Így néz ki egy napom álltalánosságban, ugyan is ebben az oviban rengeteg programot tartanak. Ezen a héten is volt tojáskeresés az udvaron, másnap állatsimogató volt, ám akadnak rendszeres heti programok, mint a tornázás és az egy óra játék a sószobában. Olyankor a délelőttöm még mozgalmasabb, pörgetni kell a dolgokat, hogy készen legyek időben és tízóraival, tiszta szobával várjam őket vissza, s segíthessek az öltözködésnél.

☀ Két szintes oviról beszélünk, tehát elég sok kollegina dolgozik mellettem, de mind kedvesek. Reggel együtt kezdjük a napot gyülekezve, beszélgetve amíg indulni nem kell dologra. Napközben is egymásra néz a három dajka, mivel a csoportszobák hármasával fekszenek egymás mellett, a közös fürdőre nyíló ajtókkal. Átkukkantunk kell e valamiben segíteni, de igazán az alvás időben találkozunk újra, s a fürdő takarítása után a többi dajkával összegyűlve szusszanunk, beszélgetünk, videókat nézünk és jókat nevetünk. Igaz pénteken úgy akadt, hogy az alvó csöppjeimmel kellett lennem, hogy ovónőm intézhesse dolgait, de nem bántam. Leültem a szőnyegre, hátradőltem egy szekrénynek és másfél órán keresztül olvastam a szuszogó gyerkőceimet hallgatva. Nagyon jó alvók hál' istennek, jaj és majd elfelejtettem mondani, kis csoportot kaptam. Nagyon örültem neki, hogy végig vihetem őket, három évig velük leszek, már előre fáj a szívem, hogy el kell engednem őket iskolába.

☀ Tehát igen, dolgozok, élem az életem és úgy érzem végre azon a bizonyos helyes vágányon robogok, és nem tervezek nagyobb, éles kanyarokat tenni, amíg döcögök. Ha beletanultam, rutinos lettem és nem fáradok el ennyire egy-egy nap után, már vannak további terveim az életre nézve.

- Moziztunk, de rég vártam mááár -

☯ Friss élmény, igazán nem is tudnék róla mesélni spoiler nélkül - már pedig azt nem fogok nyugi -, de mégis ömlenghetnékem van róla! Igen, 23 éves fejjel iszonyúan élveztem ezt a folytatást, ami sokkal jobban tetszett, mint a második rész. Végre nem volt olyan sötét és komor, hanem hozta az első rész színvonalát. Mennyire jól esett hallani azokat az ismerős dallamokat, és mellette az új zenék egyből kedvenceim lettek! Megríkattak egy-egy jelenetnél és ez az igazán jó muzsika, ami érzelmet képes kicsikarni belőled pluszba. Önmagában aláfestő zene nélkül némán nem hiszem, hogy megkönnyeztem volna azokat a bizonyos jeleneteket, de amint meghallottam felcsendülni azt a zenét ... Hárman voltunk húgaimmal, barátnőm, akit hívtam volna nem ért rá, nem volt kedve, másik pedig már látta. (Viszont nem baj, kövi mozizást már most lebeszéltem velük, muhaha!)

☯ Kedvenc pandánk most is hozta a formáját, alakított nagyokat, bár egyszer-kétszer tényleg azt hittem; hú ez most komoly, jelentőségteljes, baresz pillanat lesz, aztán .. aztán .. Po jól elpozta a dolgokat szokás szerint, de pont ezért olyan szerethető. Shifu még mindig kedvenc szereplő, alakított már az elején az biztos. A drámai kilépőjén szakadtam a nevetéstől. Ping Urat pedig eddig is kedveltem, de hjaj de megérte neki most ennyi szerepet adni ~bakker~! Nem voltunk sokan a teremben, de én amúgy sem zavartatom magam, ha számomra valami vicces, hát mosolygok, nevetek rajta akkor is, ha amúgy síri csönd van. A látvány fhú gyerekek .. had idézzem Po-t: Woooáááhhhhoouu

☯ Imádtam! Végre olyan színes, élettel teli, mint az első rész. Elhagyták a másodikban túlnyomott komorságot, sötétvöröst és jött a Titkos Panda falu.. (ami szerintem annyira nem is volt az, hiszen Tigris akkor a végén, hogy talált oda?!) Persze nekem is feltűnt, hogy az Őrjöngő Ötös egy némely tagjának elég kevés párbeszéd sor jutott, de a film nézése közben egyszer sem éreztem azt, hogy elhanyagolnák őket, háttérbe szorulnának. Nem vagyok egy film kritikus és nem is azért ülök be, hogy szétkritizáljam. Én egy gyermeteg lelkű néző voltam, aki egyszerűen csak hátradől és átadja magát a látványnak, zenének, cselekménynek. Sima mb. előadás volt, semmi 3D és nem is hiányzott. Úgy álltam fel a székből, hogy mosoly virított az arcomon, de egy csöppnyi keserűséget is éreztem, mert ez volt a vég. Nem szeretném, ha lenne folytatás, túlzás lenne és rettegnék megint, hogy esetleg nem hozza a várt színvonalat. Nem, ez így kerek és szép, egyszer minden jó véget ér.

 
- Csak benéztem a könyvesboltba és gondolatban már elköltöttem ott 30.000Ft-ot... -  

Üdvözlet gyermekeim ~

Talán nem most kellene filozofálgatnom - ismét csak ilyen kései órában, amikor holnap nagy nap nyáá -, de persze, hogy ilyenkor vetődnek fel bennem elmélkedésre alkalmas gondolatok. A barátság témát, mint olyan azt hiszem nem csak kiveséztük, de lassan ki is belezzük, csontjait leszopogatjuk, de még mindig akad olyan porcikája, amiről nem beszéltünk.

Akár elismerik az emberek akár nem, léteznek szintek a barátságban, mert az érzelmeket nem tudjuk befolyásolni, valaki felé mindig egy pintyurival jobban fog húzni a szívünk. A nagyobb csoportokat mindenki ismeri azt hiszem, de azért összegezzük:

➥ Gyerekkori barátság
➥ Legjobb BF barát
➥ Barát(ok)
➥ Haver(ok)
➥ Ismerős(ök)
➥ Te ki a f* vagy?

Mi van akkor, ha az ismerős szintről feltornáztuk magunkat és teljes értékű barátoknak nevezetjük egymást, hogyan tovább? Sokan, főleg a felnőtt életben, megelégszenek ennyivel. Talán mert lehetetlenség a BF szintre kerülni, ha már a barátunk rendelkezik egyel. Lehet kettő, avagy több legjobb barátja valakinek? Persze, miért ne. Nevezhetjük akkor azt legjobbnak? Nem tudom, ezt mindenki döntse el magának. (Bár szerintem nem véletlen leg az a bizonyos jobb.) Vannak olyanok, mint jómagam, akik nehezebben viselik ezeket a szint különbségeket, főleg ha még éreztetve is van, hogy az a bizonyos BF mennyivel is feletted áll, hogy te sosem leszel olyan jó barátja Anonymus komának, mint a BF-je. Ez persze valahol érthető is, hiszen nem véletlen került a legjobb a BF szintre. Ettől független néha napján szipogós ajakbiggyesztés keríti hatalmába az ember lányát és mélyeket sóhajtozik; hogyan lehetne level upot elérni egy barátságban? Hogyan lehetne egy szintre kerülni, hogy ne legyenek ilyen megkülönböztetések? Hogy ne érezd magad kevesebbnek a BF-nél? Aki megtalálta a választ, az ujjakat a billentyűzetre és regéljen.

A gyerekkori barátságot nem véletlen nem említettem eddig. Az egy olyasfajta kötelék, amit én legalábbis olyan mély tiszteletben tartok, hogy eszembe se jutna oda vágyni. Persze itt ez alatt azt értem, hogy óvoda óta, avagy általános iskola alsó osztálya óta ismerjük az illetőt, vele nőttünk fel. Ezen is elgondolkodtam így írás közben, hogy vajon hányunknak van még meg ilyen barátja?

Egy erős, igaz barátsághoz idő és rengeteg munka kell, pontosan azért, mert emberek vagyunk, nem egyforma érzésekkel, gondolatmenettel, természettel, személyiséggel. Van, akiért megéri küzdeni a rosszabb napokon is, mert tudjuk ezek csak viharfelhők, tovább fújja majd őket a szél, egyetlen emberi kapcsolat sem lehet felhőtlen, derült napsütötte virágos mező. Akadnak olyanok, ahol rá kell jönnünk nincs közös bennünk egy két témát leszámítva, nagyon nem tudtok szót érteni, beszélgetni is csak szűk témakörben, ilyenkor sem mondom azt feltétlen, hogy ágyő pápát kell inteni, csupán megmaradtok ismerősök.

Úgy hiszem a level uphoz hozzá segíthetnek minket a közös emlékel, az együtt töltött idő. Én magam imádok a legkülönfélébb programokra, eseményekre eljárni, ha a barátaimmal tehetem meg ezt. Még akkor is, ha mondjuk egyik másik nem érdekel különösebben, magamtól biztosan nem javasoltam volna és pénzt se adnék ki rá, de ha a barát oda meg vissza van, látom rajta, hogy na akkor ezt tuti élvezné, miért ne mennénk el rá? Egyszer élünk, nem mindig adódnak visszatérő lehetőségek az életben programok, események terén és megéri kihasználni ezeket, ha tehetjük. Mert a fontos nem az hol vagy, hanem hogy kivel. Az emlékek, melyeket szereztek erősítik meg a barátságot, adnak türelmet és kitartást azokon a bizonyos rosszabb napokon .. de túl naív lennék? Túlságosan tündérvilágba képzelem magam? Lehet. Lehetséges, hogy sokan nem értenek velem egyet és akkor se mennének el egy programra, eseményre, mozi filmre, cukrászdába, étterembe, utcába, ha tudják; a barátjuk örülne neki és legalább együtt tölthetik az időt közös emlékeket szerezve. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy fhú mindenki vonszolja el magát bárhová, ahová nincs kedve menni, csak mert ettől lesz jó barát. A másik félnek is meg kell értenie, ha a barátnak nincs kedve valamihez, mert hát van olyan, hogy nem vágyunk kimozdulni.

Mindössze, amit mondani szerettem volna szokásomhoz híven elég kacifántosan az az; hogy közös emlékek gyerekek. Ha valami biztosan megerősít egy barátságot, akkor ez az. A kis sárga ördögöt pedig agyon ütjük egy kalapáccsal, ha suttogni kezd, jobbat nem tudok. Elnyomni nem lehet, mindenkiben van féltékenység, csak a mennyiség a változó és hogy ezt milyen formában közvetíti. Hogy rájöttem e bármi egetregetőre ettől az elmélkedéstől? Nem. Változik valami? Nem. Jól esett leírni? Igen.

És igen, a külső szándékosan néz ki így. Szándékosan nincs felírat a fejlécen, szándékosan szélesebb az oldal a fejlécnél. Mert ez az Én birodalmam, szabályt szegek, kirúgom a ház oldalát, na ezt kapjátok ki gyerekek.

Üdvözlet gyermekeim ~

Valóban nem szóltam, mint általában a Tárgyaló teremben, hogy design váltás következik, de ez egy igen hirtelen döntés volt a részemről. Imádtam az előző League of Legends zöld kinézetet, de valahogy .. nem találtam a helyem mostanában a saját oldalamon. Rájöttem, hogy a túlzott világosság teszi. Szeretem a világos külsőket, sőt, azokat részesítem előnyben, de mostanában a kedvem inkább sötét, borongós, így úgy éreztem ideje itt is váltani, hogy legalább a saját birodalmamban jól érezzem magam.

Így született meg röpke fél nap alatt ez az igen egyszerű kinézet, nézzétek el nekem nem volt kedvem nagyobbat alkotni és őszintén, nekem tetszik. Ígértem, hogy írni fogok arról a bizonyos sikerről, de ezt csak jövőhétvégén fogom megejteni. Addigra remélem rendeződnek a magánügyeim is, mert ... mert egyszerűen nem érzem így jól magam. Fáj, ami történik körülöttem, főleg azért, mert nem is értem mi miért alakul úgy ahogy, de a folyamatos próbálkozásommal sem értem el semmit, sőt csak rontottam a helyzeten, így .. visszahúzódtam. És várok. És fáj. De várok, amíg kell.

Jó dolgok is történtek, ezek tartják még bennem a lelket, hogy ne minden napom szomorúságban teljen. Fumiko barátnémmal végre elkezdtük a közös szerepet és istenem, már amikor megismerkedtünk és beszélgettünk tudtam, hogy mi nagyon is egy hullámhosszon vagyunk, na de hogy ennyire?! Iszonyúan élvezem a szerepet, de kezdett hiányozni a szabadság. Igen, én nem vagyok oda a gportalon való szerepezésért, nem kimondottan szeretem mindegyiket publikálni, adatlapokat gyártani és ilyenek. Van amikor csak egyszerűen játszani támad kedvem mindenféle felhajtás nélkül. Olyankor legszívesebben ömlengenék egy sort az új ihletemről a partnernek, s közös ötletelgetés után - amit annyira szeretek -  jegyzettömböt nyitnék és írnám a kezdő reagot. Lehet, hogy egyeseknek ez a furcsa, de nekem annyival könnyebb így, sokkal szabadabbnak érzem magam, mert nem feltétlen akarok én egy történethez világot kanyarintani és húsz karaktert behozni. Van amikor csupán két szereplő történetét vágynám végigjátszani, majd lezárni, ennyi. Nem akarok én folyton végtelen világokat nyitni. Szabad szelleműnek tartom magam ebből a szempontból, tehát én erős megkötésnek érzem azt, ha csak 4 szerepem van, több nem is lehet, nincs, kész.

Olyan leányka vagyok, akinek ha jön ihlet, akkor jön, jólesik kibeszélni is az egészet, hogy csacsogás szintjén megy végig az egész, amolyan mi lenne ha dologként, de ha a másik félnek is tetszik, akkor nem akarok egy újabb gportalos vendégkönyvet nyitni neki. Jegyzettömb és csapassuk, nem kell más. Lehet, hogy két nap múlva újabb ötlet jut valamelyikünk eszébe, és akkor ahhoz lesz kedvünk. Nekem, akinek 131 szerepe volt eddig meglepő az ilyen, pont azért, mert mindegyik játéknak volt vége valahol. Ha a szereplőket megszerettük, hát kitaláltunk nekik egy másik történetet. Sokkal nagyobb szabadságérzést nyújt ez, hogy bármikor belekezdhetünk egy új ötletbe, és nem a sértődés megy, hogy miért találok ki új történetet. Nem azért teszem, mert a többi nem tetszik, egyszerűen az emberek kedve nem állandó. Egyik nap ehhez van kedved, másik nap meg ahhoz. Szerintem ez teljesen érthető, és nem kellene egyik szerepjátékos partnernek sem magára venni, ha a társának éppen ahhoz a történethez nincsen kedve. Mert úgy gondolom - nálam legalábbis biztosan így van -, hogy nem a partner miatt nincs kedvünk egy adott szerephez, hanem egyszerűen oda, ahhoz a cselekményhez nincs ötlet, kedv. Két nap múlva meg lehet lesz, de addig miért ne játszhatnánk, ha amúgy írni meg lenne kedv és ötlet is van egy új történethez? Egy idő után igen feláll a bőség zavara, hogy van 15 szerep, de ezt sem tartom gondnak, legalább van miből válogatni! Valószínűleg sokatok nem nagyon fog megérteni, egyetérteni velem, de hát nem is kell. Ez az én véleményem, az én érzéseim és már attól boldog vagyok, hogy Lorie megértő volt ezzel kapcsolatban, pedig tudom, hogy ő a gportalos szerepezés híve. Ennek ellenére azt mondta jól van csapassuk ezt, meglátjuk milyen lesz. Na ilyen egy barátnő hölgyeim és uraim, köszöntem a figyelmet.