Üdvözlet gyermekeim ~

Talán nem most kellene filozofálgatnom - ismét csak ilyen kései órában, amikor holnap nagy nap nyáá -, de persze, hogy ilyenkor vetődnek fel bennem elmélkedésre alkalmas gondolatok. A barátság témát, mint olyan azt hiszem nem csak kiveséztük, de lassan ki is belezzük, csontjait leszopogatjuk, de még mindig akad olyan porcikája, amiről nem beszéltünk.

Akár elismerik az emberek akár nem, léteznek szintek a barátságban, mert az érzelmeket nem tudjuk befolyásolni, valaki felé mindig egy pintyurival jobban fog húzni a szívünk. A nagyobb csoportokat mindenki ismeri azt hiszem, de azért összegezzük:

➥ Gyerekkori barátság
➥ Legjobb BF barát
➥ Barát(ok)
➥ Haver(ok)
➥ Ismerős(ök)
➥ Te ki a f* vagy?

Mi van akkor, ha az ismerős szintről feltornáztuk magunkat és teljes értékű barátoknak nevezetjük egymást, hogyan tovább? Sokan, főleg a felnőtt életben, megelégszenek ennyivel. Talán mert lehetetlenség a BF szintre kerülni, ha már a barátunk rendelkezik egyel. Lehet kettő, avagy több legjobb barátja valakinek? Persze, miért ne. Nevezhetjük akkor azt legjobbnak? Nem tudom, ezt mindenki döntse el magának. (Bár szerintem nem véletlen leg az a bizonyos jobb.) Vannak olyanok, mint jómagam, akik nehezebben viselik ezeket a szint különbségeket, főleg ha még éreztetve is van, hogy az a bizonyos BF mennyivel is feletted áll, hogy te sosem leszel olyan jó barátja Anonymus komának, mint a BF-je. Ez persze valahol érthető is, hiszen nem véletlen került a legjobb a BF szintre. Ettől független néha napján szipogós ajakbiggyesztés keríti hatalmába az ember lányát és mélyeket sóhajtozik; hogyan lehetne level upot elérni egy barátságban? Hogyan lehetne egy szintre kerülni, hogy ne legyenek ilyen megkülönböztetések? Hogy ne érezd magad kevesebbnek a BF-nél? Aki megtalálta a választ, az ujjakat a billentyűzetre és regéljen.

A gyerekkori barátságot nem véletlen nem említettem eddig. Az egy olyasfajta kötelék, amit én legalábbis olyan mély tiszteletben tartok, hogy eszembe se jutna oda vágyni. Persze itt ez alatt azt értem, hogy óvoda óta, avagy általános iskola alsó osztálya óta ismerjük az illetőt, vele nőttünk fel. Ezen is elgondolkodtam így írás közben, hogy vajon hányunknak van még meg ilyen barátja?

Egy erős, igaz barátsághoz idő és rengeteg munka kell, pontosan azért, mert emberek vagyunk, nem egyforma érzésekkel, gondolatmenettel, természettel, személyiséggel. Van, akiért megéri küzdeni a rosszabb napokon is, mert tudjuk ezek csak viharfelhők, tovább fújja majd őket a szél, egyetlen emberi kapcsolat sem lehet felhőtlen, derült napsütötte virágos mező. Akadnak olyanok, ahol rá kell jönnünk nincs közös bennünk egy két témát leszámítva, nagyon nem tudtok szót érteni, beszélgetni is csak szűk témakörben, ilyenkor sem mondom azt feltétlen, hogy ágyő pápát kell inteni, csupán megmaradtok ismerősök.

Úgy hiszem a level uphoz hozzá segíthetnek minket a közös emlékel, az együtt töltött idő. Én magam imádok a legkülönfélébb programokra, eseményekre eljárni, ha a barátaimmal tehetem meg ezt. Még akkor is, ha mondjuk egyik másik nem érdekel különösebben, magamtól biztosan nem javasoltam volna és pénzt se adnék ki rá, de ha a barát oda meg vissza van, látom rajta, hogy na akkor ezt tuti élvezné, miért ne mennénk el rá? Egyszer élünk, nem mindig adódnak visszatérő lehetőségek az életben programok, események terén és megéri kihasználni ezeket, ha tehetjük. Mert a fontos nem az hol vagy, hanem hogy kivel. Az emlékek, melyeket szereztek erősítik meg a barátságot, adnak türelmet és kitartást azokon a bizonyos rosszabb napokon .. de túl naív lennék? Túlságosan tündérvilágba képzelem magam? Lehet. Lehetséges, hogy sokan nem értenek velem egyet és akkor se mennének el egy programra, eseményre, mozi filmre, cukrászdába, étterembe, utcába, ha tudják; a barátjuk örülne neki és legalább együtt tölthetik az időt közös emlékeket szerezve. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy fhú mindenki vonszolja el magát bárhová, ahová nincs kedve menni, csak mert ettől lesz jó barát. A másik félnek is meg kell értenie, ha a barátnak nincs kedve valamihez, mert hát van olyan, hogy nem vágyunk kimozdulni.

Mindössze, amit mondani szerettem volna szokásomhoz híven elég kacifántosan az az; hogy közös emlékek gyerekek. Ha valami biztosan megerősít egy barátságot, akkor ez az. A kis sárga ördögöt pedig agyon ütjük egy kalapáccsal, ha suttogni kezd, jobbat nem tudok. Elnyomni nem lehet, mindenkiben van féltékenység, csak a mennyiség a változó és hogy ezt milyen formában közvetíti. Hogy rájöttem e bármi egetregetőre ettől az elmélkedéstől? Nem. Változik valami? Nem. Jól esett leírni? Igen.

És igen, a külső szándékosan néz ki így. Szándékosan nincs felírat a fejlécen, szándékosan szélesebb az oldal a fejlécnél. Mert ez az Én birodalmam, szabályt szegek, kirúgom a ház oldalát, na ezt kapjátok ki gyerekek.