Üdvözlet gyermekeim ~

Ígérgethetek én hetet havat a csetben, ha úgysem vagyok képes betartani, pedig annyiszor gondoltam rá, hogy na most, na maajjdd most most most mégsem de de majd holnap és akkor maaaaajd most aztán tényleg most. És akkor most érkeztem el ahhoz a mosthoz, hogy na most itt vagyok. De hogy minek? Ez a meleg, levegőtlen időjárás még a gondolatok nagy részét is kiszippantja belőlem, a betegséggel karöltve pedig végleg a ventillátor melletti székbe szegeznek. Az hogy, hogy voltam képes ilyen izzasztó hőfokokkal büszkélkedő napokon megbetegedni, egy külön story, de tényleg ..

Hogy mi vett rá mégis, hogy itt koptassam a billentyűzetet? Talán az, hogy a láz elmúltával egyre jobban megvisel, ami a napokban történt az immár volt munkahelyemen. Az ember talál egy álmot, amiből hamarost rémálom lesz, bárhogy is igyekszik a tőle lehető legjobbat nyújtani. Valahogy sikerült két olyan emberrel találkoznom - sajnos pont, hogy a feletteseim voltak, de hogy felnézni nem lehetett rájuk az is biztos -, amilyennel eddigi életem során még sosem, de őszintén azt sem hittem volna, hogy ilyen létezik. Nem is tudom miért nem, hisz mindig hangsúlyozom, hogy tisztában vagyok az emberi lét, természet, személyiség különbözőségeivel, na de hogy ennyire .. ?!

Sikerült egy olyan, nem csak személyiségi, de társadalmi szakadékkal találkoznom személyesen, aminek mélysége igazád megdöbbentett. Az, hogy pénzért valakinek ennyire más élete lehessen és ennyire ne legyen fogalma az általam élt és ez végett nekem eddig oly természetesnek vett nagybetűs életről, szinte hallatlan. Eddig csak történelmi könyvekben találkoztam ekkora szakadékkal a társadalmak között, hogy ennyire ne legyen fogalmuk arról, hogy az élet lehet másmilyen is, nem csak olyan, mint amilyet ők élnek annyi pénzzel a bőrük alatt. Már most az elején legszögezném, hogy azok az emberek, akik valóban megdolgoznak azért, amilyük van, nem is felejtik el egykönnyen, hogy honnan indultak, de aki eleve egy bizonyos anyagi háttérrel csöppen bele piciny világunkba, annak valóban ennyire más világképe lenne?! Nem csak hogy megdöbbentett, de tájékozatlannak is tartottam őket, ami lehetséges, hogy nem volt szép a részemről, de amikor azért ültetnek le és "dorgálnak" meg egy felnőtt embert más felnőttek, mert nem telefonon intézi el az orvosi vizsgálatokat, avagy emailben levelezi le az orvossal, sőt próbálná megoldani a felmerült problémát ahelyett, hogy hajbókolva alább ad az akaratából, s ezáltal egészségét kockáztatná - hiszen az előbb említett eljárásra nem mindenkinek van pénze ugyebár - , ez számomra olyasmi volt ahonnan már tisztán látszott, hogy az ennyire eltérő világnézetek miatt lehetetlenné vált a közös munka.

Hiába szeretné az egyik fél felvázolni, hogy az általa élt valóságban egy orvosi ügyintézés a következőképpen zajlik, ha a beszélgető partner erre nem vevő, sőt, elutasító. Már pedig azt hiszem mind ismerjük az ügyintézés, legyen szó bármiről is, hosszas folyamatait. Sajnos nagyon ritka az, amikor valóban el tudja intézni az ember egy-két nap alatt és akkor is a lábát le kell járnia egyik helyről a másikra caplatva, vagy éppen órákat kell ülnie, sorban állva várakoznia. Nos az én helyzetemben az egyik fél elképzelése az volt, hogy a vizsgálatokat képes leszek egy nap alatt elintézni, s az elkészült eredményeket majd valamilyen úton módon valaki, vagy valami eljuttatja az orvoshoz, és így nekem hozzá nem kell már betérnem, hanem csak telefonon, vagy emailben megbeszélni a leletek eredményeit. Szép és jó is lenne, ha valóban így működne, de ugyebár nincs egyetlen szabad unikornisom se, ami kézbesítené a leleteket helyettem, mert a kórházak, egészségházak és doktorok nagy része, hiába kérdezed meg a lehető legszebb hangsúlyodon, még csak pósátzni sem tudják neked a leletedet, nem hogy egy másik kórháznak vagy orvosnak elküldeni azt. Így hát jobb esetben már másnap mehetsz vissza az eredményedért, amit neked személyesen kell a doktorod keze alá nyújtanod. Amióta az eszemet tudom én ebben a rendszerben éltem és élek, nem ismerek mást, mert magánorvosra soha nem futotta, de ezek szerint ha csak ilyen helyekre jár az ember, akkor ennyivel is kényelmesebb az élete és valóban megoldható az, amit a munkáltató várt volna el tőlem. Csak, hogy én nem abban a rétegződésben forgok, mint ő, így nekem nem állt módomban egy nap alatt és telefonálással lerendezni az egészet.

Mindig is hittem abban, hogy pontosan azért, mert annyira különbözőek vagyunk, valahogy bennünk van a képesség is arra, hogy megértsük a másik álláspontját, de azt hiszem rá kellett jönnöm arra, hogy ámbár lehet a képesség megvan mindenkiben rá, éppen csak az akarat hiányzik hozzá. Mert ugyebár ha nem is kíváncsiak rád, sőt lekezelően és fenyegetően kommunikálnak veled, ott te se maradnál szívesen. Voltam én már megszídva, kínos helyzetbe hozva, de fenyegetve és megalázva még így soha.

Természetesen elgondolkodtam rajta, hogyan lehetett volna ez másképp, de hogy őszinte legyek nem jöttem rá, és valószínűleg jobban tenném, ha lezárnám ezt magamban és a jövő felé fordulnék. Hiszen semelyik másik út sem visz tovább egyenesen, csakis az előremenet.