Üdvözlet gyermekeim ~

Ígértem tartalmi frisst, és be is tartom a szavam, annál is inkább mivel, mint kiderült nem elég a kis édibédi térdecskémnek az egy hét gipsz. Neem, még két hetet nyomjunk rá, szólott az orvos. Nem örülök. És akkor még nyomdafestéket tűrő kifejezést használtam. Nem hittem volna, hogy egyszer azért fogok sírni, hogy nem mehetek dolgozni, nos ezt is kihúzhatom a bakancslistámról. Szerencsémre vezetőnőm igen csak megértő, pedig már komolyan tartottam tőle, hogy útnak ereszt, elvégre próbaidő alatt megtehetné. Helyette várnak vissza nagy szeretettel én pedig azt hiszem végre kicsit megkönnyebbültem és megbékéltem a helyzettel. Gyűlölöm a gipszet, a mozdulatlanságot, a helyhezkötöttséget még mindig főleg, hogy ennek köszönhetően most rengeteg családi és egyéb program landolt a kukában. A hosszú hétvégén Balatonra mentünk volna szállással és minden egyébbel, helyette csak veszekedések keletkeztek ebből itthon, hogy most mi s hogy legyen, a többit már inkább meg sem említem. Nagyon sok feszültség és vita ért az utóbbi napokban, szeretnék már túl lenni rajta, ezért is igyekszem én magam is beletörődni a helyzetembe. Mást úgyse tehetek. Ha idegeskedek attól még a gipsz marad, attól anyám-apám nem lesz más, ahogy a körülöttem lévő emberek sem.

Mint láthatjátok új külsőbe öltözött az oldal, amit szintén én készítettem, azt hiszem lassan ezt már mondanom sem kell majd. Jó érzés. A többi hír viszont nem. Végül mégsem volt minden olyan rendben barátnői téren, mint én azt hittem, s az illető kilépett életem kiskertjéből akaratom ellenére. Nem fogok soha többé visszatartani senkit, vagy kimutatni a fájdalmam, mert nem szeretnék érzelmekkel manipulálni. Ha menni akar, menjen. Természetesen a tudtára adom szegény embörkének az érzéseim, gondolataim, mert joga van tudni és jogom van elmondani, de innentől az Ő döntése, hogy akarja e folytatni a barátságot avagy sem. Nos ő az utóbbi mellett tette le a voksát számomra érthetetlen okok miatt. Megfogadtam, hogy ahogy az adott személynek sem fogok sírni úgy itt kis világomban sem teszem meg ezt, mert .. nincs értelme.
Igazából az a legrosszabb, hogy még magamban sem tudom lekezelni a történteket. Csak ülök kisírt szemekkel a sötét fal mögött, melyek szívem letöredezett szilánkjaiból épültek fel. Mindenki élt át csalódásokat, nem én vagyok az egyetlen, ahogy azt is tudom, hogy mindenki másképp dolgozza fel. Nem szeretnék zárkózottá válni, de az is biztos, hogy a szilánkokból épült masszív fal jó helyen van ott, ahol van. Nem véletlen épült fel az évek alatt, nem véletlen lett akaratomon kívül egyre magasabb és magasabb. Azokban az ígéretekben hinni pedig, hogy; Én sosem foglak átejteni, elhagyni - már csak nevetni tudok. Soha ne mond, hogy soha. És itt eszembe jutott egy másik közkedvelt mondat, ami úgy szól, hogy ha az embert elhagyják talán el kellene gondolkodni azon, hogy miért?! Megtettem. Minden egyes alkalommal. És tudjátok mire jöttem rá? Hogy nem csak az én hibám, nem bennem van a hiba. Egy kapcsolat, egy barátság még mindig két emberen múlik és olyan nincs, hogy csak te bántod meg a másik felet, csak te hibázol. Nem. Senkinek sem lenne szabad azt éreznie, hogy _vele_ van a baj. Mindünknek vannak hullámvölgyei, már megbánt cselekedetek, kimondott szavak, de azt hiszem egy igazi barátságban ezt észreveszik a felek. Képesek mosolyogni rajta utólag, de ami a legfontosabb kitartani egymás mellett akkor is, ha nehéz korszak köszönt be. Sokszor az emberek nem is egymásra dühösek, hanem a környezetük miatt stresszesebbek, ingerlékenyebbek. Nem azért veszekszenek, mert konkrétan arra a személyre dühösek, szerintem ez mindenkinek ismerős. A barátságról nekem nem az jut eszembe, hogy ha rosszra, stresszesre fordul valamelyikünk - vagy akár mindkettőnk - élete, akkor elválnak útjaink. És itt eszembe jutott igen egy másik ismertebb szösszenet; Bajban ismerszik meg az igaz barát.
Fáj, hogy elveszítettem őt, mert csodáltam, tiszteltem mint embert és szerettem, bíztam benne, mint barátnőben. De talán ez azt jelenti, hogy még mindig képes vagyok csúnyán félreismerni az embereket, hiszen azokat, amiket az utóbbi két hónapban megtett, sosem néztem volna ki belőle. Akinek nem kellesz, azért nem éri meg küzdeni, nem éri meg kimutatni az érzéseid, hogy még sebezhetőbb legyél, ezt már megtanultam. Aki menni akar, el kell engedni - azt hiszem ennek a mondatnak a súlyát csak most értettem meg igazán.

Sajnos jó dolgokkal nem is nagyon tudok szolgálni, mivel nem dobott meg semmivel az élet jelenleg. Azért, hogy mégse legyen ilyen negatív a bejegyzés vége felsorolnám a frissítéseket, változtatásokat.

✧ Sengoku Jidai szerepjáték olvasható és a Sakura no Hana-val együtt lezárásra került, vagyis folytatása nem lesz

✧ Lorie-val új szerepjáték indult közös országunkban, ahova a Határőrségben lévő borítókép is elvezethet titeket [>>Utópia tartalom<<]

✧ Cherubion menüben a Hódítók saját írásom első fejezete felkerült