Üdvözlet gyermekeim~

Már egy ideje írni szerettem volna, főként a most Budapesten megrendezett állásbörzével kapcsolatosan, ahol jómagam is megjelentem, körülkémleltem és igen értékes tapasztalatokkal gyarapodva tértem haza, no meg persze kevesebb önéletrajzzal. Hálistennek közel sem volt olyan tömeg, mint számítottam rá, s a becsekkolással sem kellett többet tölteni 10 percnél, - még ígyis sokat mondok - és már vághattunk is bele a nagybetűs Lecsóba. Barátnőm, Mido kísért el, közben azért ő maga is nézelődött és sikerült pár helyre becsippantania kis mappájának vonalkódját. Na de, aki nem is hallott a börzéről, vagy nem igazán olvastak utána, annak így elmondanám gyorstalpaló formájában:

- előzetes internetes regisztráció után, ahova az önéletrajzod is feltöltötted kaptál egy színkódot + vonalkódot
- helyszínen a te színeddel jelölt asztalhoz lépve bediktáltad a vonalkódod és kaptál egy színes mappát, melynek hátulján vonalkódod szerepelt
- a cégek, ahol érdeklődtek utánad egy kis leolvasó segítségével lecsippantották a mappád hátulján lévő vonalkódot, ezáltal bekerültél a rendszerükbe, így interneten kényelmesen látják a regisztrációkor általad feltöltött önéletrajzot

Szóval ilyen modern formában nyomatták, persze lehetett az általad előre kinyomtatott papír alapú CV-t az orruk alá dugni, sőt ajánlatos is volt, hogy legyen nálad, mivel mint tudjuk az elektornika ördöge sosem alszik, valamelyik cég lecsippantója önálló életet élve akkor csippantott, amikor neki kedve szottyant. Bár a helyszín nagynak számít, mégis kényelmesen, érdeklődve, beszélgetve körbe lehetett járni az egészet két és fél óra alatt, de hogy azért senki se távozzon el olyan hamar, egy sarokban színpadi előadások zajlottak az álláskereséssel, állásinterjúkkal és természetesen az önéletrajz és motivációs levél megírásával kapcsolatosan. A becsekkolásnál kapott mappádban találhattál egy kis újságot, ahova időpontokba szedve megtalálhatóak voltak az előadások címei, valamint egy térkép és rövid leírás az ott megjelent cégekről. Egyszóval a szervezés profi volt, a többi már csak rajtad múlott, mennyire tudod 5 percben eladni magad, hogy megragadd a céges embörkék figyelmét. Aki ott volt esetleg írja meg nyugodtan, kíváncsi vagyok mennyien látogattunk el, és kik jártak máris sikerrel?!

Más, amiről szerettem volna pár szót pötyögni. Talán sokan úgy vannak vele, ha már összevesztünk valakivel, akkor ott vége a barátságnak is. Ez persze a vita hevességétől és az utána való sértődés mértékétől is függ, de én úgy gondolom, hogy még egy komolyabb - lásd, egy hónapos haragtartás - után is meg lehet találni a közös hangot, hiszen nem véletlen barátok az illetők. Ami kell hozzá csupán annyi, hogy egyáltalán egy picinyét is akard helyrehozni a dolgokat, hiába érzed úgy még mindig, hogy márpedig neked volt igazad és a másik bántott meg, igenis el kell gondolkodnia az embernek, vajon mi ér többet? A haragtartás, a büsszkeség, arrogancia, vagy a barátság? Ha mindkét félnek az utóbbi a fontos legalább egy kőszemnyivel is, akkor képesek megbeszélni, hogy kinek mi esett rosszul és túltenni magukat rajta. Persze tudom ez sokszor nehezebb, mint amilyennek leírtam, hisz én is megtapasztaltam. Újra. Csak most egy olyan barátnőmmel vesztem össze, akivel addig azelőtt még soha, ráadásul elég csúnya dolgok hangzottak el, főleg az én részemről, így azután, hogy magamban ugyan lecsengett a haragom, már nem volt pofám odaállítani, hogy figyi ne haragudj. Az ember azért mégiscsak fél az elutasítástól, na meg én sokszor nem tudok mit kezdeni a helyzettel, nem jönnek a szavak és nem tudom hogyan közelítsek. Éppen ezért örülök annyira, amikor a másik fél teszi meg a kezdő lépést, így valahogy felszabadul a szívem és legszívesebben az illető nyakába ugranék, hogy képes megbocsátani.

Sokan összekeverik az első lépés megtételét a "jaj én nem futok senki után" dologgal, ami azért is érthetetlen számomra, mert ha valaki fontos, és barátodnak tartod, az, hogy kibékülj vele, vagy legalább próbát tegyél ez irányba, az nem valaki után futás. Akkor lenne az, ha a próbálkozás után az illető még mindig nem kér a társaságodból. Az pedig, hogy valaki azért nem teszi meg a kezdő lépést, mert nem tudja, mint sokszor én, az megint más. Ez a típus eszméletlen sokat gondolkozik azon, hogy ha ráír a másikra, mit mondjon, hogy mondja, mégis hogyan közelítsen, nem-e lenne jobb személyesen, vagy egy kis sms, vagy felhívja, vagy maradjunk mégis facebook üzenetnél, esetleg skype, melyik lenne a legjobb, vajon fontos-e ez, vagy csak egyszerűen nyögjön be annyit, hogy sajnálja, de mi van, ha a másik még haragszik és ettől nem enyhül meg, és még sorolhatnám. Szóval a túlzott rágódás, tépelődés igen időigényes dolog, ezért tűnhet úgy, hogy ez a fél, aki ilyen típus, nem is akarja helyrehozni a dolgokat, pedig ha a másik fél ráírna, lehet megnyílna és ömlenének belőle a szavak. De mindenkinek csak azt tudom mondani: Egy próbát megér. Főleg, ha igazán helyre akarjuk hozni. Aki pedig a próbálkozást már futásnak és könyörgésnek érzi, remélem elgondolkodik azon, hogy egyetlen próbálkozás még nem tapadás, csupán kifejezed, hogy te igenis helyre szeretnéd hozni. Onnantól fogva pedig a másik félen a sor, hogy döntsön, ő mit szeretne.

És az utolsó téma, amit így hirtelenjében ki szeretnék írni magamból, minő meglepetés a LoL kapcsán létrejött eddigi tapasztalataim, élményeim. Lassan egy hónapos évfordulómat ünneplem a játék megkezdését illetően, s büszkén jelenthetem; haladok. Mint előző bejegyzésemben olvashattátok, Ahri az a hős, kit leginkább szeretnék megszerezni, a kezdetekben mégis választanom kellett melyik hőssel legyek addig is. Lux véletlenszerű választás volt a részemről, ennek ellenére annyira megszerettem, hogy máris felkerült a listámra, s mivel szintlépések következtében búcsút kellett tőle vennem, erősen gondolkodom, hogy ő lesz az első hősnő, akit magamhoz veszik Ahri helyett. Természetesen nem mondok le a kis rókalányról, ahogyan sok más - többek között női - hősről sem. Listám máris 10 hőst tartalmaz, így aztán valóban illene belehúznom. Jelenleg Karma az, akit irányítgatok több-kevesebb sikerrel emberek vs mi formációban, de nem mondtam le róla, hogy összehozzak egy 10 fős magyar csapatot! Büszkén jelenthetem, hogy már 4 főt számlál seregünk, de jobb szeretnék Veletek játszani, mint teljesen idegen nyelven kvartyogó homoszápienszekkel, vagy ellen. Nincs is jobb annál, mint mikor közös nyelven együtt élvezzük a játékot barátságos környzetben, és nem oltogatva, hanem inkább nevetve.