Üdvözlet gyermekeim~

Azt hiszem most érkezett el a pillanat a hosszabb egyoldalú csevegésre részemről. Mint előzőleg elhintettem, ezen a héten több nagy dolog is történt az életemben. Ezek egy része várt, másik váratlan, s mint lenni szokott, a váratlanok a legrosszabbak. A kivétel erősíti a szabályt, de az én esetemben ez ritkább, mint a fehér holló. Főként azt hiszem, ez miatt is fogok bele a történtek rövidebb felvázolásába, ugyanis köztudott, hogy ha szabadon engedem az ujjaim, akkor a szavak olyan sokasága követné egymást, amit még közelebbi ismerőseim se szívesen olvasnának végig elrettentő hosszúsága miatt.

Először  is a költői kérdés; a jó vagy a rossz hírrel kezdjem?

Kezdeném a jóval, nehogy elrettentsek mindenkit, mert kivételesen nem csak a saját élményem szeretném megosztani veletek, hanem ez amolyan oktató, tanmese jellegű tanulságos elbeszélésnek ígérkezik.

Megesett egyszer egy napon, hogy gondoltam egyet, miért ne találkozhatnék végre Eliffével? Az ötlet rendben is lett volna, ha nem laknák olyan messze egymástól, így mindenképpen szerettem volna keríteni valami eseményt, programot, amely mintegy keretül szolgálna a mi kis találkánknak. Telt múlt az idő, kilátásba került a Tolkin nap. Mivel az előzőn is jól éreztem magam, és akadtak olyan előadások, melyek érdekeltek volna, felvetettem az ötletet, legyen ez a nagy esemény. Ám bár Eliffét nem vonzotta ez a dolog, beleegyezett, és így kerített még két másik lányt, kik szívesen eljönnének és kiket még érdekel is Tolkien világa. Ha már ő így, én se maradhattam le, el is hívtam Midot, így öten vágtunk neki annak a bizonyos szombati napnak.

Izgultam, mert a másik két lányt nem ismertem egyáltalán, és mert mint hobby író és elvetemült fantasy rajongó perjel gamer, nem voltam még háromnál több baráttal sehol. Persze ez nem igaz mindenkire az előbbi felsorolásból, csak szerény személyemre. Nem vagyok nagy társasági ember, a tömegtől egyenesen félek, és köztudottan nincs sok barátom. Ismerkedéstől is csak személyesen tartok nagyon, de amúgysem keresem az új emberek társaságát, de egyik nagy vágyam egy nagyobb baráti társaság, akikkel rengeteg szórakoztató dolgot próbálhatunk ki együtt. - Már kész tervem is van rá, de erről talán, majd egy másik alkalommal. - Nos, a kérdéses nap elérkeztével még nem is izgultam és ez felháborított. Mido-val békésen vártuk a többieket a megbeszélt helyen, mígnem érkezett a hívás; megjöttek. Na akkor akartam elszaladni. Már ki is néztem magamnak egy csodás parkoló felíratú ajtót, hogy ott majd én mennyire észrevétlen meglógok, mikor is Mido előrelátóan karon ragadott, és szó szerint húzni kezdett. Abban a percben kérdések tömkelege vágott át az agyamon észvesztő sebeséggel, mint gondolom sokunknál. Miről beszélgessünk, mi lesz ha nem lesz közös téma, mi lesz ha jön a kínos hallgatás, mikor senki nem tud mit mondani, mi lesz ha nem érik majd jól magukat... és a többi és a többi.

Természetesen örülök, hogy Mido nem hagyott megfutamodni, mert nagyon jól éreztem magam, és előre megsúgom, az alapos vallatás után kiderült, hogy a többiek is hasonlóan örültek a találkozásnak és jól érezték magukat. Most, hogy ezt előre tudjátok, már nincs miért nagyon aggódni, ugyan akkor a tanmese még csak most kezdődik. Mido kivételével mindannyian nehezen ismerkedünk, magunkbafordulóak, visszahúzódóak vagyunk, így már önmagában az, hogy sikerült ezt a találkozót nyélbeütni, elégedettséggel töltött el. Hát még akkor, amikor nekiültünk kivesézni a Naruto c. anime végkifejletét. Külön örömömre szolgált, hogy nem mindenben értettünk egyet, és ez még élvezetesebbé tette a beszélgetést. Végre valaki utálja az Uchikákat! Én magam imádom egyes tagjait, de akkor is. Üdítő ilyen emberrel is találkozni. Fél órás bevezető csevely után viszont nem sok időnk maradt a további beszélgetésre, hiszen a Tolkin nap programjaként közös csoportos foglalkozás következett. Bár ezt előre nem sejtettük, hogy vetélkedő formájában csapatokba osztanak minket.. így sajnos nem sok lehetőségünk akadt a beszélgetésre, hiszen a többi emberrel együtt csapatokba lettünk osztva és kaptunk egy csoport vezetőt is.

Így született meg a 2. csapat. Szerencsére mind együtt maradtunk és szorosan összetartva vonultunk el egy terembe, ahol a csapattagok megismerkedhettek egymással. Bemutatkozás következett, majd pedig a vezetőnk sztoryzgatott nekünk kicsit, mielőtt megkezdődött volna az összecsapás. Mivel jómagam csak a filmeket láttam, nem voltam nagy segítség a nap további részében, ettől független nagyon élvezetes volt a vetélkedő. Csapattársaink egytől egyik nagyon szimpatikus, kedves emberek, mi több, remek humorérzékkel megáldva. Nagyon sokat nevettünk és egyikük különösen a szívembe lopta magát. Nem csak esze és a Tolkien világban való jártassága miatt, de viselkedése és személyisége is teljesen lekenyerezett. Mondanom sem kell, legszívesebben hazaloptam volna magammal a kisfiút, akinek még aznap rögtön becenevet is adtam! Nagyon sajnálom, hogy a vasárnapi rendezvényre már nem tudtunk elmenni, és így nem találkozhattam már vele. Mint a csapatunk kabalája és mindenttudója, neki köszönhetjük az elegáns 2. helyezést a vetéledőn, de mi tudjuk, hogy igazából kik a győztesek!

A vetélkedő végén azonban olyan feladat várt ránk, amitől kisé zavarba jöttünk és talán meg is rettentünk. A csapatból 4 embernek ki kellett mennie, hogy eljátszon egy jelenetet, amit aztán a csapat többi tagjának ki kellett találnia. Így nem is volt kérdés, hogy a kis kabalánknak maradnia kellett. Na jó, de akkor ki vállalja önként és dalolva, hogy ennyi ismeretlen ember előtt eljátszik egy részletet? Csapatunk egyetlen férfi tagja vállalkozott elsőként, én pedig egyre jobban tördeltem az ujjaim. Szerettem volna a többiek hasznára válni, így ha már a kvíz alatt nem segíthettem sokat, most lenyúltam abba a láthatatlan - talán nem is létező - bátorság puttonyomba és megragadtam egyik barátnőm karját, ki Eliffével érkezett. Ha te jössz, én is megyek, bűvös mondat után, a lánynak úgy érzem nem sok választást hagytam. Tudtam, az idő végzetes lehet. Ha jut idő átgondolni akár egy másodpercre is, hogy mire készülök, azonnal megfutamodok. De erre most nem adott a sors lehetőséget. Egy másik lány is felajánlotta, hogy kijön, így meglettünk négyen. Már nem volt visszaút. Néma jelenetet kellett előadni, mi nehéz sem volt, mégis kihívást jelentett önmagában a szereplés idegenek előtt. De bíztunk kis kabalánk tudásában, hogy egyből kitalálja a részletet, így nem kell többszőr eljátszanunk.

A szereplés után még mindig hitetlenkedve ültünk vissza Wilwarin-nal, hogy mi erre képesek voltunk. Bár be kell vallanom, a büszkeség bennem nagyobb volt, mint a csodálkozás. Jó érzés volt, hogy magammal rántottam egy szintén visszahúzódó lányt és ilyesfajta kalandokba sodortam. Nagyon remélem, hogy számára is inkább volt élvezetes kaland, sem mint kellemetlen emlék. És ezzel el is érkeztünk a tanulsághoz. Lehetünk akármilyen félénkek, ha többen összegyűlűnk mi visszahúzódó népség, egyikünk majd csak magával rántja a másikat olyan kalandokba, mikről egyedül álmodni se mernénk. És ez szerintem nem olyan rossz dolog. Csak a kezdő lépést kell megtennünk. Igent mondani egy találkozóra, ahol a barátaink mellettünk lesznek, így nem érhet nagy baj. Úgy érzem találó lenne Bilbó soraival befejezni eme elbeszélésemet;

"Veszélyes dolog kilépni az ajtón Frodó! Csak rálépsz az útra és ha nem tartod féken a lábadat már el is sodródtál ki tudja hová!"

Következő soraim kevésbé bátorítóak, vidámak. Éppen ezért nem is lesz túl sok belőle. A rossz dolgokból elég, ha kevés marad fenn. Nagypapámat ma reggel kórházba szállították, egyenlőre ismeretlen diagnózissal. Nem tudni mi okozta a hirtelen rohamot, ami azért sem játék, mert szívbetegsége ad okot a komolyabb aggodalomra. Ennek ellenére az orvosok nem erre gyanakodnak, szokás szerint hallgatnak. Reméljük az éjszaka meghozza az eredményét és sikerül felállítaniuk egy diagnózist. Ha nem, úgy remélem haza sem engedik még papámat. Mind nyugodtabbak lennénk, ha pár napig még bent feküdne, biztos, ami biztos.

Nem is beszénék nagyon többet erről, helyette zárásként, hogy mégse ilyen módon érjen véget ez a poszt, mutatnék egy zenét, minek szövege teljesen megfogott. Szeretem túlképzelni a dolgokat, így ha egy zeneszám megtetszik, a szövegét hallgatva egyből tovább asszociálok egy könyvre, vagy karakterre, mintha csak róla/neki íródott volna.

Következő ilyen párosításom:

Fall Out Boy - Centuries [magyar felirat] <--> Kresley Cole - Az álmok sötét harcosa [tartalom]

Aki ismeri a könyvet az pontosan megfogja érteni miért is kötöttem össze ezt a két dolgot. Aki nem, az pedig csak élvezze a zenét és kezdjen neki az írónő sorozatának, de rögvest!