Megújulás Ütős kinézet, ütős játék
Üdvözlök minden kedves erre tévedő idegent és köszöntöm a meglévő törzsvengédeim, mert Hiyo néni reménykedik, hogy azért akadnak olyanok is. :D Tudom, sokat kellett várni erre az új kinézetre, még többet mint általában, ennek okát törzsvendégeim biztos tudják, na de mostmár megoldódott minden és nincs mitől tartani!
Mostani kinézetünket Aya-channak köszönhetjük, aki képes volt megérteni össze-vissza hablatyolásomból, hogy mit is szeretnék és kihozta belőle ezt a csodát, köszönjük neki! Másik nap az én borús egemen Eliffe, aki nélkül szintén nem tudnék mit kezdeni. Neki köszönhető a chatünk pompás sötét öltözéke!
És akkor kezdeném is gyorsan az újdonságokat, mivel ígértem végre egy olyan igazi játék ismertetőt is, ám előtte protokoll szerűen ledarálnám, hogy HOG-ajánlónk új játékokat kapott, mindegyik csodás és elbűvőlő és szokás szerint akad köztük egy magyar nyelven játszható is. Apró újdonság a menükben található kis képek cseréje, valamint egyes játékok is új borítóképet kaptak.
A játékhoz pedig, amit választottam, hogy kibelezve, kiforgatva, szétcincálva írok belőle egy ismertetőt, egészen az 1990-es évekig kellett visszablattyognom, de nem bántam, hisz gyerekkorom egyik fénylő játékát vehettem nagyító alá. Kérem nagy szeretettel és tapssal üdvözöljék: Hercules, az akció játék!
Mára ennyi lettem volna, észrevételeket, véleményeket a chatbe egészen nyugodtan lehet pötyögni. Chuup~
NEWS Játékok mi más?!
Hello-hello van ott valaki kérem? Hiyono néni megérkezett, de nem egyedül! Magával hozott egy pár játékot végre, szóval csüccse le és olvassatok szépen, aztán nosza játszani velük. ;)
Rövid kis híreket hoztam olyan három játékról melyek voltak, vannak, lesznek. Csapjunk is bele. ;)
Nem sok vármpíros játékot ismerek, de ez az én saram, ám mikor szembetalálkoztam a Castlevania: Lords Of Shadow 2-vel, homlokon vágtam magam. "Hogy miért nem találkoztam én veled előbb?!" Hibámat jóváteendő, azonnal nekifogok az első rész kijátszásához, ám de most már itt van nekünk a folytatás! PC-s társaim figyelmébe ajánlom, hogy álítólag a készítők elég hanyagul kezelték a PC-s verziót, érzékelhető, hogy inkább az Xbox 360 kontrollerjére specializálódik a játék irányítása, ám ne csüggedjünk! Gyakorlás teszi a mestert, mindenbe bele lehet szokni, főleg ha olyan csodálatos muzsika szól mellé, mint ebben a játékban!
Minimális gépigény
CPU: Core 2 Duo E4600 2.4GHz /Athlon 64 x2 Dual Core 4800+ /GeForce GT 330/Radeon HD 3600 series
RAM: 2 GB
OS: Win Xp 32
VGA: DirectX 9 compatible video card 512Mb RAM
DX: 9.0c
HDD: 10 GB
Ajánlott gépigény
CPU: Core 2 Quad Q8200 2.33GHz /Athlon II X4 620 /GeForce GT 740 /Radeon HD 6670
RAM: 2 GB
OS: Win7 64
VGA: DirectX 11 compatible video card with 1024Mb RAM
DX: 11
HDD: 10 GB
Platform: PC, Playstation 3, Xbox 360
Kiadó: Konami
Fejlesztő: Mercury Steam
Stílus: Akció, Kaland
BŐVEBBEN
Szánom bánom, de mikor először találkoztam azzal a névvel, hogy Thief, nem mondott nekem sokat. Pedig kellett volna! Fogom a fejem, de csak szép csöndben, hiszen hangosan szentségelni azért mégsem lehet, ha már egyszer egy mester tolvaj bőrébe akarunk bújni. Mert, hogy azok leszünk, ha akarunk, ha nem, vért izzadva követeli tőlünk a játék és nem, nincs kegyelem, legfeljebb annyi engedményt kapunk, hogy mi magunk választhassuk ki a keménységi fokozatokat. Már csak azért is illik mester tolvajjá válni, mert a tolvajláshoz azért spéci eszközök is dukálnak, amiket azért meg kell fizetnünk rendesen, így nem árt, ha bőséges vagyonkát kapirgálunk össze. Az irányítással is meggyűlhet a baja az olyan kezdőknek, mint én, de hát senki sem állította, hogy a tolvajlás egy egyszerű szakma. Na de, komolyra fordítva a szót, rögtön beleszerettem ebbe a játékba, ami nem adja könnyen magát és ahol végre kedvemre kiélhetem gonosz kis hallgatózós, settenkedős énem.
Thief megjelenés 2014. február 28.
Minimális gépigény
CPU: High-performance dual core CPU or quad core CPU
RAM: 4 GB
VGA: AMD Radeon 4800 series / Nvidia GTS 250
DX: 10
OS: Windows Vista with platform update
HDD: 20GB
Ajánlott gépigény
CPU:AMD FX 8000 series or better / Intel i7 Quad Core CPU
RAM: 4+ GB
VGA: AMD Radeon HD / R9 series or better / Nvidia GTX 660 series or better
DX: 11
OS: Windows 7 or 8
HDD: 20 GB
Platform: PC, Playstation 3, Playstation 4, Xbox 360, Xbox One
Kiadó: Square Enix
Fejlesztő: Eidos Montreal
Stílus: Akció, Kaland
Hivatalos weboldal: www.thiefgame.com
BŐVEBBEN
A távoli jövőben pedig szegezzük tekintetünk a Middle-earth: Shadow of Mordor felé. A pontos megjelenést még homály fedi, ám elég mindent tudunk ahhoz, hogy figyelmünket reá fordítsunk. A történet időben a Hobbit és a Gyűrűk Ura első része között játszódik, mikor Sauront legyőzték Dol Goldurnál. Játék közben pedig majd nem is akármilyen főhös bőrébe bújhatunk. Talion életében kószaként, holtában pedig valamilyen kísérteties assasin formát öltve járja a vidéket orkokat gyilkolászva. Nem hiába mondják már most sokan, hogy a Middle-earth: Shadow of Mordor egy középföldén játszódó Assasin's Creed, hiszen van pár elem, ami igencsak okod ad erre, ám ennek ellenére - vagy pont ez miatt - sok kíváncsi tekintet fordul e felé a játék felé. Amit még tudni lehet, hogy ebben a játékban sem lesz co-op, hogy ez hátrány vagy előny lesz e az még a jövő zenéje.
Platform: PC, Playstation 3, Playstation 4, Xbox 360, Xbox One
Kiadó: Warner Bros. Interactive
Fejlesztő: Monolith Productions
Stílus: Akció, Szerepjáték
BŐVEBBEN
Lélegzetvétel Videó, képek
Üdvözletem megmaradt és idetévedt emberkék.
Hiyono néni 'jött-látott-hozott' állapotában a mai szerzeményként Dalos madarunk kapott egy olyan, de ooolyan videót, hogy nagyon! NAGYON! Lehet csak azért ennyire nagyon, mert számos áhított játékom szerepel benne, de úgy sejtem a zenének is van némi köze hozzá.
Ám mellette nem tudtam megállni, hogy ne osszam meg veletek ezt a két képet. Gyerekek, én akarok egy ilyen konzolt, eldöntöttem.. és talán még a tetkón is elgondolkodom. Ugye nem én vagyok az egyetlen, aki tudja melyik fantasztikus játékhoz - és még annál is csodálatosabb karakterhez tartozik?!!
Kellemes Ünnepeket kíván a FantasyDream Dizi és friss
Reméljük meghozza a karácsonyi hangulatot mindenkinek ez az új karácsonyi kinézet, s mellette a HiyoJézuska hozott a fa alá pár friss, ropogós játék ismertetőt is: Farmington Tales 2, melyet a Pc szekcióban találhattok, valamint a HOG-ajánló is új játékokat kapott.
Ezek mellett felavattuk végre a PS szekciót is, ahova az Okami került, amit Játék ajánlónkban bőszen hirdetünk is, s amit próba társ-szerkesztőm Midori írt.
Marry Christmas!
Életjel Trailer
Sziasztok! Utólag is Boldog Miklós napot kívánok!
A Mikulás bácsi bizony ide is hozott puttonykájában pár dolgot, miket már biztosan sokan láttak, de nekem mégis annyira megtetszettek, hogy muszáj megosztanom veletek. Ezek nem mások, mint pár MMORPG trailerjei, jó szórakozást hozzájuk!
Dalos madárkánk is új videót kapott, valamint hamarosan karácsonyi köntösbe öltözik az oldal.
|