Hiyo személyes kis világa, királysága. A birodalomhoz tartozik még a Lorie-val közösen fenntartott kis kunyhó, valamint a Fumi-val irányított Széthulott birodalom. Huszon éves hölgyemény, aki egy álmodozó írópalánta, könyvmoly és egyszerűen csak gamer. Szerepjátékok, saját szösszenetek, film, anime, könyv és zene ajánlók a főbb tartalom, de aki hajlandó beljebb merészkedni, annak ott a Térkép.
Cserét nyugodtan lehet itt kérni.
Az oldallal vagy az itt szereplő írásokkal kapcsolatban véleményt nyilvánítani izléses határok között lehet egészen nyugodtan. A fejezetek elolvasásához/megtekintéséhez NEM szükséges regisztráció. ;)
Kristálygömb
Megnézetni a gépet Szeptemberi kisműtét Új nyelvet tanulni Kijátszani: The Witcher 2 Kiolvasni: Demian Megnézni: Reign Megnézni: Once upon a time Kiolvasni: Kresley Cole - Árnyak hercege Kiolvasni: Andrzej Sapkowski - Vaják III Írni: Vélemény/ajánló: Reign Kiolvasni: B. A. Paris - Összeomlás
Gondoltam, míg tartalmi friss készül, addig megosztom veletek az életemben felmerült akadályokat és kérdéseket. Mint tudjátok, még mindig álláskereső állapotomban leledzem, s mint többi sorstársam én is szembesültem ennek iszonytatos mivoltával. Nem elég, hogy nem érkeznek válaszok a jelentkezésekre, de ha a szerencsétlen dolgozni vágyó embörke el is jut egy interjúra, ott is olyan kérdések fogadhatják, miknek negatív válaszáról ő maga nem tehet. Mert pozitívat sajnos nem adhatunk rá anélkül, hogy hazudnánk.
Na de, mi is történt velem személy szerint? Egy interjú alkalmával izgatottan és félve utaztam fel Budapestre vonattal, majd busszal zötyögtem a végcél felé. Az út maga nem volt több 1 óránál, de hát.. ez Magyarország. Hogyan is értem ezt? A beszélgetés kimondottan jól sikerült, ám a végén felmerült az a kérdés, melyre nem igazán voltam felkészülve. Monorierdei lakosként a bejutás hogyan is néz ki nálam, mennyi időbe telne és ilyesmi. A kérdés jogos volt, ám mit lehet erre felelni? Vonat és busz, ez a legjobb és legrövidebb útvonal, ám még itt is adódhatnak nehézségek, olyan mint: vonat - felsővezeték szakadás, busz - forgalom függvényében halad. Persze a legtöbb késést a felsővezeték szakadás okozhatja, durva másfél, két órás útat kell akkor számítani minimum csak a vonattal. Ezt sajnos mindenki tudja Magyarországon, hogy nálunk ez azért olyan eshetőség, amivel számolni kell. Jogos kérdés volt ezek után, hogy ha ez bekövetkezne, hogyan tudnám megoldani a bejutást, mivel ez egy bölcsőde, a gyerekek, a szülők várnak. Erre mit mondhat a magamfajta csóri kis ember? Berepülök? Csak vonat visz fel, más lehetőségem nem nagyon van. Autó? Édesapámnak van jogosítványa csak, s mivel ő is néha autóval jár ide-oda, munkába, az sem egy biztos ígéret, hogy olyankor az áll a rendelkezésemre és időben beérek. Hazudni ilyen esetben pedig szerintem nem kifizetődő, mert ha beüt a ménykű, akkor mi van? Közlöd telefonon, hogy sorry mégsem tudod megoldani? A szülők és gyerekek pedig várnak...
Nem, sajnos ilyenkor nem tud mit mondani az ember fia-lánya, ha nincs jogosítványa és autója, teljesen meg van kötve a lába. Most csak azért osztottam ezt meg veletek, mert kíváncsi lennék ti, hogy vagytok vele. Mit gondoltok mennyire van esélye egy vidéki embernek, mennyire indul hátránnyal egy helyi jelentkezővel szemben? Én is ezen gondolkoztam a napokban, s mint írtam arra jutottam: autó nélkül vidékiek csak vidékiek maradnak. Nem hiába írják sokszor már az álláshirdetésekbe is a követelményekhez a jogosítványt. De. Ha mindenki autóval indul neki tömegközlekedési járművek késései miatt a munkába, akkor kérdem én; nem ugyan ott vagyunk emberek? Tömérdek autó az utakon, a dugók a kétszeresére, hanem a háromszorosára nőnek így a befelé vezető utakon, így a késési faktor ugyan úgy garantált. Mi lehetne akkor a megoldás? Nem akarok ujjal mutogatni, de azért.. nem halnánk bele, ha a tömegközlekedés végre valóban úgy működne, ahogy annak kellene.
Vidámabb témák, hogy azért örüljünk is valaminek:
2015. március 20.-a a napfogyatkozás ideje.
Az alábbi linken olvashatjátok, hogy hol és mikor fog kezdődni, tetőzni illetve véget érni ez a nem mindennapi jelenség.
("Hey,now,sun, that's too bright. You picking a fight with me, ya bastard?")
Ami pedig már sajnos múlóban van, vagy el is múlt, az egy igen ritka sarki fény, mely kivételesen hazánk égboltján is megmutatta magát a napokban. Bővebb információ és képet a lenti linken tekinthettek meg. Igen szomorú vagyok, hogy erről lemaradtam, mert minden vágyam látni egyszer a híres sarki fényeket.
Kiterjedt körű ismeretséghálózatom alapján megszerezvén információimat bizton kijelenthetem, mindenhol sz@r idő van. Ahol mégis süt a napocska, az hallgasson és örüljön. Jól van - jól van, talán nem esszük meg délebédre. Szó mi szó, engem nagyon le tud lombozni a borongós időjárás, ha magányos vagyok. Az ilyen időkben legszívesebben összebújnék valakivel, nem tudom ti hogy vagytok vele? Na de, nem az időjárásról szerettem volna csevegni veletek, bár közre játszik, hogy most nyújtom át nektek az Én Örökzöldjeimet. Akinek van kivel, az bújjon össze és szemezgessen ezek közül a filmek közül, mert megéri! Akinek pedig nincs, az burkolózón be egy takaróba, öleljen magához egy párnát, plüsst. Nem szégyen az, nekem is van még plüss macikám és bátran felvállalom! Kedvenc régi filmjeim a My life szekcióban leshetitek meg lefelé görgetve a kulcsszavak alatt. Csemegézzetek, s várom visszajelzéseiteket, hogy nektek akad e olyan régi film, melyet mai napig szívesen visszanéztek?
De, csak hogy hű legyek magamhoz, ejtenék pár szót a mostanában elkezdett animéimről is. Mivel még egyiknek sem jutottam a végére, lévén imádott fordító csapataink gőzerővel dolgoznak a magyarításon, ezért egyenlőre csak így pötyögnék kedvcsinálót hozzá, nem pedig Ajánló formájában. Bár első animénkről a Death Parade c. műről azt hiszem már most írhatnék egy Ajánlót, pedig még csak 6 részt láttam a rendes sorozatból. Az előzmény anime a Death Billiards nevet viseli, ám én ezt csak a 6. rész után néztem meg és őszintén örülök neki. Aki teheti mindenképp a sorozat legelső részével kezdje, utána megnézheti magát az előzményrészt, szerintem így ütősebb lesz! Azoknak, kiknek lila meg zöld és halvány fogalmuk sincs miről is szól ez a sorozat csak annyit mondanék: Ne olvass el semmit! Ülj le. Nyomd be az első részt és pislogj. És találgass. És pislogj. És élvezd. És sírj. Na jó, utolsó csak azoknak kötelező, kik olyan nyuszi lelkületűek, mint én, kinek már arra is könnybelábad a szeme, ha egy szereplő sír. Pedig nem is szimpi, és nem is olyan szomorú. Ez van, sírás nem kötelező, inkább csak enyhén nyitva maradnak a kis ajkaid, hogy; "Hoppááááááá, mivaaan??" Úgy, hogy nem ismertem az előzmény részt és az ismertetőt se olvastam el, nagyon erőset ütött a sorozat első része. Ugyan úgy nem értettem semmit, mint a szereplők és ez segített beleélni magam a szituációba. A végén pedig.. Na de, hogy kinek is ajánlom? Aki szereti az emberi érzéseket fejtegetni, aki szeret elgondolkodni egy-egy rész után, aki szereti a változatos játékokat, aki szereti szép lassan összerakni a puzzle darabokat.
Akatsuki no Yona c. anime lenne a másik gyöngyszem, amit mindenképp meg kell említenem nektek, annak ellenére, hogy még nem jutottam a végére, pedig higyjétek el, majd belepusztulok, hogy nem találok több magyar részt! Gyerekek, végre egy olyan hősnőt látunk, aki HŐSNŐ. Nem az a túlhájpolt mindenkitleverek nő, de nem is az a picsogó, gyenge kisleány, kit húsz bishi fiúcska védelmez. Nem-nem. Végre! Egy igazi, mondhatni, hús-vér hölgyről van szó kérem szépen. A karakterábrázolása se nem túl idealizált se nem túl elnagyolt. Úgygondolom teljesen elfogadhatóan kanyarintják a hősnő jellemfejlődését pozitív irányba. Hiszen a történet szerint egy elkényeztetett, a világról semmit sem tudó hercegnőről van szó, ki egy tragikus eseménynek "köszönhetően" elindul a jellemfejlődés csodálatos újtán. Nagyon örültem, hogy nem rontották el azzal, hogy huss egyből erős, motivált nőcit csináltak belőle, hanem láthattuk, hogyan gyűri le(/próbálja meg) a múlt árnyait és folyamatosan fejlődik. Nem pukk varázsütésre. Dícséretre méltónak találtam azt is, hogy realisztikusak maradtak a karakterénél, hiába talált már motivációt és erőt magában a harchoz hősnőnk, mégis csak egy gyenge hercegnő volt, aki semmit sem tudott, így kénytelen volt másokra "támaszkodni." Ezt úgy kell érteni, hogy nem volt rest tanulni, gyakorolni. Hisz ez a módja, nem? A való életben is így válunk egyre erősebbé, önállóbbá. Az animében természetesen előkelő helyet kapnak a férfi karakterek is, jóképű formációban, így mindenki megtalálhatja a neki tetsző típust. Ne féljetek, nem hárem anime! Azt kifejezetten nem szeretem, így olyat ne is várjatok tőlem. 16 részt néztem végig eddig és közben egyszer sem gondoltam arra, hogy unalmas lenne. Sőt, inkább arra csodálkoztam rá, hogy; "Úristen, ennyi rész lement és alig haladt a sztory, mi az isten történt eddig?" Pedig haladt, de még mennyit! Ezért is nem unatkoztam, ezért is repültek el úgy a részek egymás után suty-suty. Most pedig sírok, mert itt maradtam a Sárkányaim nélkül..
To be contuined..
Hódítók c. hármas szerepjáték tartalma, szereplők leírása. Írók: Mido,Eliffe,Hiyo
Egy igen letargikus napom beszámolója fog következni. Az a tipikus; ma semmi sem sikerül, szöveggel. Miért osztom ezt meg veletek? Ha végigolvasod, talán rájössz, hogy a te életed jelenleg mégis csak jobb, és okod van a boldogságra. Örülj annak, amid van, ne az legyen a fő szemléleted, hogy másnak mennyivel több van. Mert hamar elveszíthetjük azt a többet is.
Kezdjük a reggelemmel. Már ott pocsék volt, hogy felkeltem. 5 órát, ha aludtam, bár ez nem zavart annyira, mert izgultam a csütörtök miatt. Találkoztam volna egyik barátnőmmel, akit már réééég nem láttam és, hát én az az izgulós fajta vagyok, mint tudjátok. Ám alighogy kiszökkent a csipa a szememből, már kaptam is a hidegvizet az arcomba; még sincs találkozó, sorry. Közbejött családi dolog miatt, majd máskor összehozzuk. Rosszul érintett persze, de én is próbáltam a pozitívabb oldalát nézni, hogy mikor tudnánk a közeljövőben megszervezni, és örültem, hogy egyáltalán interneten keresztül tudunk beszélni. A pluszjeles gondolkodás ellenére, eléggé hazavágta a hangulatomat ez a reggeli hír, így a takarításba menekülvén kifárasztottam magam annyira, hogy józan eszem elszundikáljon.
Ugyanis.
Az éhség nagyúr, főleg, ha tényleg üres a frigótól elkezdve a spájzon át minden kis egérlyuk. Csak hozzávalók vannak, s ilyenkor az ember agya elkezd kattogni; ugyan mit készíthetnék ezekből? Szegényes készletemből pont egy finom zöldborsófőzelélre futotta volna tükörtojással. Na igen, de akár szégyen akár nem, ez lett volna életem első főzeléke. Mindent el kell kezdeni valahol, így kis jutyub-os kutakodás után találtam is nem egy videót arról, hogyan tanácsos elkészíteni eme étket. Na, gondoltam így gyerekjáték lesz. Pontról pontra szándékoztam követni az instrukciókat, így olajat melegítettem, amibe majdan a borsók kerülnek, miket megpuhítunk aztán fűszerezés, liszt és végül tej. Folyamatos kavarás mellett természetesen. Ez mind szép és jó lett.. volna. Ha nem lettem volna már olyan fáradt, hogy szundikáló józan eszemmel tudjam, forró olajba fagyott dolgot beletenni VESZÉLYES. Gyerekek, nem viccelek. Azt hittem ott halok meg. Bár végignevettem az egészet sikítozva, egy türölköző mögé bújva, ha egyetlen egy kisüvítő borsó is eltalált volna, komoly sérülést szenvedek el. Az olaj túl forró volt, így ahogy beleöntöttem egy kis adag borsót, olyan sebességgel vágódtak is ki belőle, hogy a konyha minden szegletére jutott belőle. Mint apró puskagolyók, úgy süvítettek a levegőben, arról nem is beszélve, hogy a hangjuk is olyan volt, mintha egy fegyver csöve sült volna el. Csodálom, hogy a szomszédból senki nem hívta rám a zsarukat. Öt percnyi kereszttűz után a fazék töltényei elfogytak, így fedezékem mögül azonnal odavetődve lekapcsoltam a gázt. Hogy utána mennyit kellett takarítanom, az még önmagában felérne egy negyedik csapással. Ám Eliffe bíztatásának hála újra nekiveslkedtem a gyilkos ételnek. Elkészítése ezúttal zökkenőmentesen folyt, ám akképp festhetett külső szemlélőnek, mintha egy boszorkány kutyvasztana a kondérjában. Sorrend? Tojok bele. Már rég felöntöttem tejjel, amikor még nagyban lapátoltam bele a lisztet, mert még mindig túl hígan úszkáltak a borsók. Aztán még egy kis olaj, na még egy kis tej, ja még cukor is kell. Ha lett volna denevérszárny, békacomb, szerintem azt is beledobom. Ehhez híven úgy lett ehetetlen az egész, hogy még a kutyának se mertem ilyen moslékot kiadni. A borós nem, hogy nem puhult meg, ropogott a fogad alatt, a sok liszttől pedig a rántás olyan masszív lett, mintha kis vízzel fellocsolt lisztet nyelnél. Ment az egész a kukába, én pedig összeütöttem egy rutin rántottát, mert azt azért még tudok.
Ám itt még mindig nem volt vége. Az utolsó csapás, a legszörnyűbb, mindig a történet végére marad. Tárva nyitva volt minden ajtó, ablak, hogy kiszellőzzön a ház a balul sikerült kísérletem után, így mikor egy robbanást hallottam kintről, úgy megugrottam, mintha a borsók visszatértek volna. Sok pedárda egyidejű robbanásához, vagy marha közel fellőtt tüzijátékhoz tudnám hasonlítani a hangot. Egy perc se kellett és az ablakon át máris láttam, ahogy a füst ellepi az utcát. Több se kellett, papucsba pattantam, kabátot kanyarintottam és kirohantam a kertbe. A füst olyan mértékű volt, hogy semmit nem láttál magad körül. Levegő? Háh, úgy fulladoztam, ahogy életemben még soha. Már tudom mit élnek át azok, akik füstmérgezést kapnak. Vakon kirohantam az utcára, de ott sem volt jobb a helyzet. Az egész utcát vastagon ellepte a füst. Szomszéd liba-csirtke-kakas tartó bácsika is kirohant és együtt álltunk az esőben próbálva megtalálni a tűz eredetét, ami nem volt nehéz. Tekintve, hogy a lángok kétméter magasan csaptak fel két házzal arrébb, a szomszédságunkban. Ha a tűz terjeszkedni kezd, pillanatok alatt eléri a kertünket. Úgy, ahogy voltam, megindultam a ház felé, hogy otthon vannak e egyáltalán, tüzelnek e vagy mi a frászt csinálnak?! A bácsika állt és nézett. Na mondom fasza, hagyjuk a nőkre a felderítést. Pedig megjegyzem, nem idős bácsikáról van szó, hanem egy negyvenes férfiról. Az eső egyre jobban szemerkélt, a lángok alábbhagytak, de még így is emésztett a félelem. A tulaj otthon volt, úgy tűnt úra a helyzetnek, így inkább nem állítottam oda papucsban, lisztes pólóban, hogy ugyan mi a franckarika volt ez kedves szomszéd?! Az én borsórobbanásos sikításaim után nem éreztem rá magam elég bátornak. Visszacammogván a kutyáinkat nyugtadgattam, akik a füst elől bemenekültek okosan a fészerbe, ami pont széliránynak háttal állt, így oda nem jutott a füstből, ami már apadni is kezdett. Bementem ugyan a házba, de feszült figyelemmel kísértem a füst gombolygását. Ha sűrűbb lesz, értelem szerűen a tűz is nagyobb területen ég és akkor már tényleg átrobogok egy sodrófával.
Szerencsére a füst felszállt, én pedig fáradtan, nyúzottan, elkínzottan ültem le arra gondolva; ritka szar egy nap. Tudom, komolyabb baj is történhetett volna mind két esetben, ettől független olyan mértékben kikészültem ezektől, hogy csak ágyba akartam bújni sírdogálni. Egyik barátom, Danikám, megdobott pár film címmel, amiket még nem láttam, így ezzel megkímélve a sírdogálós résztől. De tudjátok mi fáj az egészben a legjobban? Hogy az a találkozó nem jött össze, és még csak interneten se tudtunk beszélni. Nem kötelező velem lenni, de akkor ne mondják az arcomba, hogy hiányzom és jó lenne beszélni.
De a melankólia helyett szolgálnék inkább pár életmentő tanáccsal.
NE tegyél fagyott dolgot közvetlen forró olajba, zsiradékba!
Tömény füst esetén, vizes ruhadarabot tarts az arcod elé, és hasalj le!
Fáradtan, tompán fogó aggyal ne fogj neki új dolgokat főzni! Pláne úgy hogy egyedül vagy a lakásban.
Tartalmi friss is érkezett az oldalra és tervezek is sok új dolgot, már persze, ha megélem. (Ilyen csapások mellett, lehet, hogy előbb kerülök kórházba lassan.)
Sakura no Hana szerepjáték egyik főszereplőjének, Hayato-dono-nak elkészült a karakterlapja, így kicsit jobban is megismerhetik őt az olvasók.
Tervek: Sakura no Hana mellékszereplők rövid leírásai, Örökzöldek, Új szerepjáték történetének és karaktereinek felfedése.
Terveim szerint ez most csak egy villám rövidke kis bejegyzés lesz arról, ami a napokban történt velem. Nem újdonság nálam és nem is szokatlan számomra, mégis most elgondolkodtam rajta egy pöppet. Számomra oly természetes, hogy megvan a saját kis világom, ahova előszeretettel menekülök, vagy csak merülök el benne mindenféle különösebb ok nélkül. Úgy szokott ez kinézni, hogy filmet nézek, de vagy hármat egymás után, vagy pedig olvasok, egy egész könyvet egy éjszaka alatt. A játékokkal bajban vagyok, mert a gépen finnyás dög és igazából az már a végső eset nálam, ha azt választom merülősegédletnek, mert akkor bizony napokig nem látna engem senki. Nem mintha így igen, de azért adok életjelet magamról. Mit lehet tenni no, szeretek a saját kis fejemben lenni, a fantáziámban. Igen, hallottam már, hogy ez nem feltétlen jó dolog, mert az élet nem ott zajlik és lemaradok róla. Egyenlőre nem így érzem. A világ nem csupa happy és szivárvány ez is tény, és ha valakivel az élet különösen sokat baszakodik, annak kell valami, amit a saját kis elefántcsonntornyának tekinthet. Nekem ez azt jelenti, hogy napokra képes vagyok magambagubózni, csak pár szóban beszélgetni a barátaimmal és inkább.. egy másik kis világban lenni. Talán ezért szeretem jobban a filmeket és a könyveket, hisz mind gördülékenyen vezetnek el téged egy másik helyre. No nem kell ám félteni, nem depressziózás ez és nem rekedek meg benne. Mindössze, mint említettem, mindenkinek szüksége lenne egy ilyenre. Én így gondolom. Az élet nem fenékig tejfel, és a tejfelt se szereti ám mindenki, jegyzem meg halkan. Tehát igenis kellene valami, ami kikapcsolja az embereket, amitől feltöltödnek. És ha különösen szar tejfelt kaptak, akkor bizony igenis kell pár nap, hogy kievezzenek belőle, de, ha minden üde nyalánkság éppen, akkor sem árt, ha egy napra elvonul az ember és végiggondolja milyen szerencsés. Tudom én, hogy a pillanatnak kell élni és ezzel teljesen egyetértek. Ugyanakkor, meg kell tanulnunk értékelni azokat a pillanatokat, mert ezek is hiperszuper mankók lehetnek, ha jön a szar tejfeláradat. A boldogság nem természetes, de ragadd meg! Mindenki máshogy töltődik fel, de sokan úgy gondolom.. már elfelejtették, hogyan is kell. És te?
Kattints a képre bátran és válassz kedvedre. Mert olvasni jó!
Úgy éreztem lassan épp itt az ideje a beígért SnH frissnek, főként, hogy mostanában tartalmi friss nem is volt az oldalon. Ennek ellenére, remélem, hogy érdekesek a témák, melyekről mostanában pötyörészek nektek. Én pl azóta is azon tanakodom, honnan eredeztethető a péntek tizenhárom. Lehet a végén még tényleg utána is nézek. Na de félre a régi dolgokkal, hoztam egy jó adag reagot a mi kis szamurájaink életéből, ami egyre csak tovább bonyolódik. Az érzelmek elszabadulnak és a szél új szereplők érkezését fújdogálja egyre közelebb. Nem kell aggódni, bár fiúxfiú történetről van szó, semmi megbotránkoztató testi dolog nem történt, még. Így, akit maga a történet alakulása érdekel, de a yaoi műfajt nem kedveli, az is nyugodtan kedvét lelheti az olvasásban! ;)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Képre vár:
iterjedt körű ismeretséghálózatom alapján megszerezvén információimat bizton kijelenthetem, mindenhol sz@r idő van. Ahol mégis süt a napocska, az hallgasson és örüljön. Jól van - jól van, talán nem esszük meg délebédre. Szó mi szó, engem nagyon le tud lombozni a borongós időjárás, ha magányos vagyok. Az ilyen időkben legszívesebben összebújnék valakivel, nem tudom ti hogy vagytok vele? Na de, nem az időjárásról szerettem volna csevegni veletek, bár közre játszik, hogy most nyújtom át nektek az Én Örökzöldjeimet. Akinek van kivel, az bújjon össze és szemezgessen ezek közül a filmek közül, mert megéri! Akinek pedig nincs, az burkolózón be egy takaróba, öleljen magához egy párnát, plüsst. Nem szégyen az, nekem is van még plüss macikám és bátran felvállalom! Kedvenc régi filmjeim a My life szekcióban leshetitek meg lefelé görgetve a kulcsszavak alatt. Csemegézzetek, s várom visszajelzéseiteket, hogy nektek akad e olyan régi film, melyet mai napig szívesen visszanéztek?
De, csak hogy hű legyek magamhoz, ejtenék pár szót a mostanában elkezdett animéimről is. Mivel még egyiknek sem jutottam a végére, lévén imádott fordító csapataink gőzerővel dolgoznak a magyarításon, ezért egyenlőre csak így pötyögnék kedvcsinálót hozzá, nem pedig Ajánló formájában. Bár első animénkről a Death Parade c. műről azt hiszem már most írhatnék egy Ajánlót, pedig még csak 6 részt láttam a rendes sorozatból. Az előzmény anime a Death Billiards nevet viseli, ám én ezt csak a 6. rész után néztem meg és őszintén örülök neki. Aki teheti mindenképp a sorozat legelső részével kezdje, utána megnézheti magát az előzményrészt, szerintem így ütősebb lesz! Azoknak, kiknek lila meg zöld és halvány fogalmuk sincs miről is szól ez a sorozat csak annyit mondanék: Ne olvass el semmit! Ülj le. Nyomd be az első részt és pislogj. És találgass. És pislogj. És élvezd. És sírj. Na jó, utolsó csak azoknak kötelező, kik olyan nyuszi lelkületűek, mint én, kinek már arra is könnybelábad a szeme, ha egy szereplő sír. Pedig nem is szimpi, és nem is olyan szomorú. Ez van, sírás nem kötelező, inkább csak enyhén nyitva maradnak a kis ajkaid, hogy; "Hoppááááááá, mivaaan??" Úgy, hogy nem ismertem az előzmény részt és az ismertetőt se olvastam el, nagyon erőset ütött a sorozat első része. Ugyan úgy nem értettem semmit, mint a szereplők és ez segített beleélni magam a szituációba. A végén pedig.. Na de, hogy kinek is ajánlom? Aki szereti az emberi érzéseket fejtegetni, aki szeret elgondolkodni egy-egy rész után, aki szereti a változatos játékokat, aki szereti szép lassan összerakni a puzzle darabokat.
Akatsuki no Yona c. anime lenne a másik gyöngyszem, amit mindenképp meg kell említenem nektek, annak ellenére, hogy még nem jutottam a végére, pedig higyjétek el, majd belepusztulok, hogy nem találok több magyar részt! Gyerekek, végre egy olyan hősnőt látunk, aki HŐSNŐ. Nem az a túlhájpolt mindenkitleverek nő, de nem is az a picsogó, gyenge kisleány, kit húsz bishi fiúcska védelmez. Nem-nem. Végre! Egy igazi, mondhatni, hús-vér hölgyről van szó kérem szépen. A karakterábrázolása se nem túl idealizált se nem túl elnagyolt. Úgygondolom teljesen elfogadhatóan kanyarintják a hősnő jellemfejlődését pozitív irányba. Hiszen a történet szerint egy elkényeztetett, a világról semmit sem tudó hercegnőről van szó, ki egy tragikus eseménynek "köszönhetően" elindul a jellemfejlődés csodálatos újtán. Nagyon örültem, hogy nem rontották el azzal, hogy huss egyből erős, motivált nőcit csináltak belőle, hanem láthattuk, hogyan gyűri le(/próbálja meg) a múlt árnyait és folyamatosan fejlődik. Nem pukk varázsütésre. Dícséretre méltónak találtam azt is, hogy realisztikusak maradtak a karakterénél, hiába talált már motivációt és erőt magában a harchoz hősnőnk, mégis csak egy gyenge hercegnő volt, aki semmit sem tudott, így kénytelen volt másokra "támaszkodni." Ezt úgy kell érteni, hogy nem volt rest tanulni, gyakorolni. Hisz ez a módja, nem? A való életben is így válunk egyre erősebbé, önállóbbá. Az animében természetesen előkelő helyet kapnak a férfi karakterek is, jóképű formációban, így mindenki megtalálhatja a neki tetsző típust. Ne féljetek, nem hárem anime! Azt kifejezetten nem szeretem, így olyat ne is várjatok tőlem. 16 részt néztem végig eddig és közben egyszer sem gondoltam arra, hogy unalmas lenne. Sőt, inkább arra csodálkoztam rá, hogy; "Úristen, ennyi rész lement és alig haladt a sztory, mi az isten történt eddig?" Pedig haladt, de még mennyit! Ezért is nem unatkoztam, ezért is repültek el úgy a részek egymás után suty-suty. Most pedig sírok, mert itt maradtam a Sárkányaim nélkül..
Kezdjük a reggelemmel. Már ott pocsék volt, hogy felkeltem. 5 órát, ha aludtam, bár ez nem zavart annyira, mert izgultam a csütörtök miatt. Találkoztam volna egyik barátnőmmel, akit már réééég nem láttam és, hát én az az izgulós fajta vagyok, mint tudjátok. Ám alighogy kiszökkent a csipa a szememből, már kaptam is a hidegvizet az arcomba; még sincs találkozó, sorry. Közbejött családi dolog miatt, majd máskor összehozzuk. Rosszul érintett persze, de én is próbáltam a pozitívabb oldalát nézni, hogy mikor tudnánk a közeljövőben megszervezni, és örültem, hogy egyáltalán interneten keresztül tudunk beszélni. A pluszjeles gondolkodás ellenére, eléggé hazavágta a hangulatomat ez a reggeli hír, így a takarításba menekülvén kifárasztottam magam annyira, hogy józan eszem elszundikáljon.
Az éhség nagyúr, főleg, ha tényleg üres a frigótól elkezdve a spájzon át minden kis egérlyuk. Csak hozzávalók vannak, s ilyenkor az ember agya elkezd kattogni; ugyan mit készíthetnék ezekből? Szegényes készletemből pont egy finom zöldborsófőzelélre futotta volna tükörtojással. Na igen, de akár szégyen akár nem, ez lett volna életem első főzeléke. Mindent el kell kezdeni valahol, így kis jutyub-os kutakodás után találtam is nem egy videót arról, hogyan tanácsos elkészíteni eme étket. Na, gondoltam így gyerekjáték lesz. Pontról pontra szándékoztam követni az instrukciókat, így olajat melegítettem, amibe majdan a borsók kerülnek, miket megpuhítunk aztán fűszerezés, liszt és végül tej. Folyamatos kavarás mellett természetesen. Ez mind szép és jó lett.. volna. Ha nem lettem volna már olyan fáradt, hogy szundikáló józan eszemmel tudjam, forró olajba fagyott dolgot beletenni VESZÉLYES. Gyerekek, nem viccelek. Azt hittem ott halok meg. Bár végignevettem az egészet sikítozva, egy türölköző mögé bújva, ha egyetlen egy kisüvítő borsó is eltalált volna, komoly sérülést szenvedek el. Az olaj túl forró volt, így ahogy beleöntöttem egy kis adag borsót, olyan sebességgel vágódtak is ki belőle, hogy a konyha minden szegletére jutott belőle. Mint apró puskagolyók, úgy süvítettek a levegőben, arról nem is beszélve, hogy a hangjuk is olyan volt, mintha egy fegyver csöve sült volna el. Csodálom, hogy a szomszédból senki nem hívta rám a zsarukat. Öt percnyi kereszttűz után a fazék töltényei elfogytak, így fedezékem mögül azonnal odavetődve lekapcsoltam a gázt. Hogy utána mennyit kellett takarítanom, az még önmagában felérne egy negyedik csapással. Ám Eliffe bíztatásának hála újra nekiveslkedtem a gyilkos ételnek. Elkészítése ezúttal zökkenőmentesen folyt, ám akképp festhetett külső szemlélőnek, mintha egy boszorkány kutyvasztana a kondérjában. Sorrend? Tojok bele. Már rég felöntöttem tejjel, amikor még nagyban lapátoltam bele a lisztet, mert még mindig túl hígan úszkáltak a borsók. Aztán még egy kis olaj, na még egy kis tej, ja még cukor is kell. Ha lett volna denevérszárny, békacomb, szerintem azt is beledobom. Ehhez híven úgy lett ehetetlen az egész, hogy még a kutyának se mertem ilyen moslékot kiadni. A borós nem, hogy nem puhult meg, ropogott a fogad alatt, a sok liszttől pedig a rántás olyan masszív lett, mintha kis vízzel fellocsolt lisztet nyelnél. Ment az egész a kukába, én pedig összeütöttem egy rutin rántottát, mert azt azért még tudok.
Szerencsére a füst felszállt, én pedig fáradtan, nyúzottan, elkínzottan ültem le arra gondolva; ritka szar egy nap. Tudom, komolyabb baj is történhetett volna mind két esetben, ettől független olyan mértékben kikészültem ezektől, hogy csak ágyba akartam bújni sírdogálni. Egyik barátom, Danikám, megdobott pár film címmel, amiket még nem láttam, így ezzel megkímélve a sírdogálós résztől. De tudjátok mi fáj az egészben a legjobban? Hogy az a találkozó nem jött össze, és még csak interneten se tudtunk beszélni. Nem kötelező velem lenni, de akkor ne mondják az arcomba, hogy hiányzom és jó lenne beszélni.
Terveim szerint ez most csak egy villám rövidke kis bejegyzés lesz arról, ami a napokban történt velem. Nem újdonság nálam és nem is szokatlan számomra, mégis most elgondolkodtam rajta egy pöppet. Számomra oly természetes, hogy megvan a saját kis világom, ahova előszeretettel menekülök, vagy csak merülök el benne mindenféle különösebb ok nélkül. Úgy szokott ez kinézni, hogy filmet nézek, de vagy hármat egymás után, vagy pedig olvasok, egy egész könyvet egy éjszaka alatt. A játékokkal bajban vagyok, mert a gépen finnyás dög és igazából az már a végső eset nálam, ha azt választom merülősegédletnek, mert akkor bizony napokig nem látna engem senki. Nem mintha így igen, de azért adok életjelet magamról. Mit lehet tenni no, szeretek a saját kis fejemben lenni, a fantáziámban. Igen, hallottam már, hogy ez nem feltétlen jó dolog, mert az élet nem ott zajlik és lemaradok róla. Egyenlőre nem így érzem. A világ nem csupa happy és szivárvány ez is tény, és ha valakivel az élet különösen sokat baszakodik, annak kell valami, amit a saját kis elefántcsonntornyának tekinthet. Nekem ez azt jelenti, hogy napokra képes vagyok magambagubózni, csak pár szóban beszélgetni a barátaimmal és inkább.. egy másik kis világban lenni. Talán ezért szeretem jobban a filmeket és a könyveket, hisz mind gördülékenyen vezetnek el téged egy másik helyre. No nem kell ám félteni, nem depressziózás ez és nem rekedek meg benne. Mindössze, mint említettem, mindenkinek szüksége lenne egy ilyenre. Én így gondolom. Az élet nem fenékig tejfel, és a tejfelt se szereti ám mindenki, jegyzem meg halkan. Tehát igenis kellene valami, ami kikapcsolja az embereket, amitől feltöltödnek. És ha különösen szar tejfelt kaptak, akkor bizony igenis kell pár nap, hogy kievezzenek belőle, de, ha minden üde nyalánkság éppen, akkor sem árt, ha egy napra elvonul az ember és végiggondolja milyen szerencsés. Tudom én, hogy a pillanatnak kell élni és ezzel teljesen egyetértek. Ugyanakkor, meg kell tanulnunk értékelni azokat a pillanatokat, mert ezek is hiperszuper mankók lehetnek, ha jön a szar tejfeláradat. A boldogság nem természetes, de ragadd meg! Mindenki máshogy töltődik fel, de sokan úgy gondolom.. már elfelejtették, hogyan is kell. És te?