23. születésnapom

Mégsem tudtam megállni, hogy ne ömlengjek egy sort arról a napról, mikor barátnőmmel ünnepeltem meg 23. születésnapomat. Pontosan ezért jött létre ez a személyesebb rész, hogy ne a Trónteremben, a főoldalon találkozzatok szembe a személyesebb soraimmal, hiszen nem minden olvasómat érdekli ez. Akik mégis jobban megszeretnének ismerni, bepillantani az életembe, azoknak íme, nem fogom vissza magam!

Kissé féltem ettől a naptól, főként is, mivel a 23 számomra egy elég negatív csengésű szám, ha lehetne, inkább 24 lennék egyből, még ha egy évet is vesztek az életemből – így gondoltam a nagy nap előtt. Amint bekövetkezett, az óra elütötte az éjfélt, engem ébren találtak a csillagok, amint kedvenc könyvem olvasva ücsörögtem puha székemben, s alig voltam még csak egy órája 23 éves, legjobb barátnőm, lelki társam Mido üzenete miatt villant fel telefonom. Az sms tartalma az első napi köszöntést tárta elém, s maga a gesztus, hogy hajnali egy órakor már felköszöntött valaki, megmagyarázhatatlan érzés volt, mosollyal az arcomon aludtam el. Bár aznap nem találkoztunk, családdal ünnepeltem, interneten keresztül is többször kifejezte mennyire örül, hogy megszülettem, és velem ünnepli születésemnek évfordulóját. Már így is csodálatosan éreztem magam ilyen fokú kedveskedéstől, a nap végén pedig szűk családi körben elfogyasztottuk mamám által készített isteni fahéj ízű fekete erdő tortámat, melynek falatozása közben egészen karácsonyi hangulatom lett. Varázslatos volt. Legkisebbik húgomtól most először kaptam saját maga által vásárolt ajándékot, ami nem azért áll közel a szívemhez, mert zsebpénzét költötte rá, hanem mert emlékezett arra, hogy melyik parfümre mondtam azt, hogy nagyon finom.

Másnap Mido-val még mindig nem tudtunk sajnos találkozni, de egész nap nagyon jól elvoltunk skypeon mikrofonozva, így egészen olyan volt, mintha személyesen beszélgetnénk, de hát ettől még nem látod a másikat, elmaradnak azok a kontaktok, amikre az embernek igenis szüksége van. Aztán harmadnapra rá, egy hónapos kimaradás után, végre sikerült összehozni a találkozót. Olyan végtelen örültem és izgatott voltam, hogy nem is igen tudtam aludni előző éjszaka, de azért totál fitt voltam egész nap a boldogságtól! Együtt reggeliztünk meg a vonaton, aztán hosszas megbeszélés után végül a Pixel film mellett döntöttünk, amit már csak egy időpontban vetítettek aznap délelőtt, így ahogy megérkeztünk már meg is vettük a jegyet és egy órát még kellemesen elbeszélgettünk a Westend épület tetején, hogy aztán beülhessünk a mozi terembe, ahol a film kezdete után is csak ketten voltunk. Nem ez az első alkalom, hogy csak ketten vagyunk egy vetítésen, de akkor is egy élmény. Teljesen elkényelmesedtünk és senkit sem zavart, ha hangosan, hosszan nevettünk valamin, vagy akár közben beszélgettünk is pár sort. Végtelenül élveztem, és a film se volt utolsó, annak ellenére, hogy sokan leírták, nekünk nagyon tetszett! Vicces volt, hatalmasakat nevettünk és nagyon jól szórakoztunk, megérte moziban megnézni, már csak a látvány miatt is. Mindketten nagy játékosok vagyunk és jó volt látni a régi játékokat is a vásznon. Na, de most nem film ajánlót tartok, szóval lépjünk is. Miközben a filmről beszélgettünk, betértünk pár könyvesboltba, antikváriumba, hogy végre felleljem azokat a könyveket, miket keresek. Minden mást megtaláltam, csak azokat nem, de így is érdekes volt mi mindent meg lehet találni egy antikváriumban! Hosszú útra kerekedtünk, hogy találjunk még egy antikváriumot, de sajnálatos módon egészen elszoktam a túráktól, még a lábikóm is megfájdult a topánkámban, úgyhogy bár célt nem értünk, azért a bookline-ba bekukkantottunk. Nagyon jó érzés volt végre szemtől szemben lenni, látni őt és teljesen hihetetlen érzés az, amikor valakinek te is hiányzol. Nem szeretem a tömeget, de Mido mellett sosem kellett tartanom az emberáradattól, mivel folyton magába karoltat, fogja a kezem, így nem tévedek el sosem. Nem egyszer fordult már elő, hogy amikor jártunk valamerre én lemaradtam, bár próbáltam lépést tartani, nem vagyok olyan gyors, mint ő, másrészt a szemben jövők valahogy sosem akarnak átengedni, aztán csak ott állok, hogy Mido merre ment. A lényeg a lényeg, ezek után inkább kapaszkodom belé, de jó érzéssel tölt el, hogy ő sem szeretne elveszíteni. Másrészt Budapesten járva elég sűrűn botlik az ember mindenféle osztogató hordákba, akik lecövekelnek eléd, hogy rád tukmáljanak valamit, de most kivételesen Mido egy lufit szerzett nekem, amit csak úgy ingyen osztogattak!

Visszaérve a Nyugatihoz, beültünk törzshelyünkre, hogy egy kondis légtérben egymással szemben ülve megtartsuk késői ebédünket. Az édes-savanyú szószt még mindig imádom! Rengeteget beszélgettünk evés közben, s mikor úgy éreztük belénk fér még pár falat, Mido hirtelen felállt, hogy mindjárt jön. Mikor visszajött, tálcán hozta a rögtönzött kis minitortámat születésnapom alkalmából! Málnás és karamellás sajttorta szeletekből állt, s mikor leült ezúttal mellém és elmondta, hogy gyertyát is hozott volna, de itt nem lehet pirózni, valamint, hogy mennyire örül, hogy megszülettem, én már a könnyeimmel küszködtem. Ám mielőtt még hozzáláttunk volna, Mido elvette előlem a kis tortámat és utasított, hogy hunyjam be a szemem. Mire kinyitottam egy hatalmas dobozzal szemeztem az asztalon, ami az ajándékom rejtette. Elképzelni sem tudtam mi lehet benne, így inkább kezdtem a kis kockával, ami a tetején volt. Kókusz illatú kis kockák, amilyeneket már olyan régóta szerettem volna! Aztán végül lehámoztam a szalagokat a dobozról, de olyan izgatott voltam és arra gondoltam ez a pillanat bárcsak örökké tartana, végül felemeltem a fedelét és… Egy csodálatos bögrét találtam benne! De olyan igazit! A formája pontosan olyan kis kerekded, hogy körbeérhessem és olyan érzést ad, mintha a kandalló mellett üldögélnék forró csokit iszogatva. Már akkor imádtam, amikor a kezembe vettem, de a színe és a mintái is nagyon tetszettek, főleg mivel a kedvenc színem a zöld, és ha csak ránézek a bögrére, jókedvem támad tőle az élénk színek miatt. Még a kis kunkori fülecskéje is tetszik, meg a talpikója, amin áll! A hab a tortán már csak az volt, amikor Mido közölte, hogy még hőálló is! Ez pontosan forró csokizásra és teázásra termett bögre volt, ami CSAK az enyém! Puszilkodás és ölelkezés után úgy álltam neki a süteménynek, hogy nem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról, bár már az egész napos nevetés után egészen fájt a szám. A rögtönzött kis tortám pedig imádtam, istenem imádom azokat a sajttortákat, s bár a karamellásat most kóstoltam először, nagyon nehéz döntés volt, melyik ízlik jobban. Akkor rögtön nem is tudtam dönteni, de most hogy így visszagondolok rá, azt hiszem a karamellás győzött egy minyüri százalékkal.

Végül a tervezettnél is később mentünk haza, ami azért is volt nagydolog, mivel a szüleink nem igazán kedvelik egymást, s bár már mindketten húsz felett járunk, nem nézik jó szemmel a barátságunk. Többek között ezért is nem járhatunk át egymáshoz.  A lényeg, hogy még a hazafelé vonatúton sem állt be a szánk, és túl gyorsan érkezett el az elköszönés. Bár még utána neten is beszéltünk, s így összeszámolva 11 órát beszélgettünk és nevettünk végig, olyan kevésnek tűnt! Az ember életében a boldog idők legyenek akármilyen hosszúak is, visszanézve csak egy szempillantásnak érződnek, de remélem, hogy ez évemben is lesz még sok ilyen boldog pillanatom a szeretteimmel együtt.

[My life]