Ihletek és ötletek nyugodtan jöhetnek ide, eddig ezek vannak meg:

Vezetéknevek: ITT

Keresztnevek: ITT

Írországról: ITT

Tetkó: ITT

Város nevek: Clonntairth

Tara - Írország fővárosa. Uralkodó: Aed MacAuliffe

Dubhlain - Gazdag, jól védhető kereskedő város. Ura: valamilyen Doherty

Grianan - Tengerparti város. Ura: Aislynn (Bár még gondolkodok másik város néven. *hm*)

Érdekességek: Dán, Svéd és Norvég vikingek is voltak. Mido ezt inkább neked kell elolvasni, én is végigolvasom! EZT - Szerintem Ryon norvég. *hm* És Írországot most vagy a dánok vagy a szászok fenyegetik, még ezt nem sikerült kibogoznom a történelem szálaiból. *hm* Hoho várjunk csak: A sok kis királyságra aprózódott Írországban már korábban megjelentek a norvégok, s ők lettek az urai az ország nagy részének. Az írek már vagy négyszáz éve keresztények voltak, és élénk oktatási és hittérítő tevékenységet folytattak. A két népnek olyan eltérő kultúrája és társadalmi berendezkedése volt, hogy az asszimiláció szóba sem kerülhetett. Amikor a dán vikingek is felbukkantak, az írek bennük kerestek szövetségest, de a norvégok úrrá lettek a helyzeten. 901-ben azonban az írek elfoglalták Dublint, amit a vikingek két győztes csatával toroltak meg. Ezután több mint fél évszázadra biztosították az írországi norvég uralmat. Valamelyest közeledés is történt a két nép között, hiszen egyre több norvég tért át a keresztény hitre.

Bár én úgy emlékszem a könyvekből (A Farkasok ura, A viking asszonya.. stb tudod), hogy a dánok voltak az ellenségek. *hm*

A viking szó nem adott nemzetet jelölt, hanem inkább egy bizonyos foglalkozást. A vikingek skandináv származású kereskedők, hajósok és harcosok, akik a 8. és a 11. század között indultak rablóportyáikra vagy hódító hadjárataikra. Ismertek normann (északi ember), rusz vagy varég néven is.

Lehetett valaki vezér azért, mert az apja szintén vezér volt (vér jogán) valamint lehetett tett jogán, azaz megcselekedett valami egészen rendkívüli "hőstettet". A legfontosabb különbség a hatalom átadásában volt a két mód között. Ha valaki vér jogán került hatalomra, az békésen zajlott, azaz a törvénymondó kihirdette a törzsnek az új vezért, aki mindenképpen az elődje vér szerinti rokona. Tett jogán úgy kerültek hatalomra, hogy megfelelő hőstett végrehajtása esetén élhettek a kihívás jogával, azaz párbajt vívtak a hatalomért. A győztes lett a vezér. Kétségkívül megvan a módszernek az az előnye, hogy mindig a legerősebb, legvadabb harcos vezeti a népet, valamint érdemtelen nem (feltétlenül) kerül hatalomra, mivel valószínűleg igen hamar kihívja egy jobb harcos. A vikingek számára a vérségi kötelék szent volt és sérthetetlen. A család nyújtotta a legfőbb védelmet és támaszt. A nemzetségből való kiközösítés egyet jelentett a hontalansággal, a biztos halállal.

• a vikingek soha nem hordtak kétszarvú sisakot, ez a tévedés valószínűleg Wagner operáinak jelmeztervezőjének köszönhető. A vikingek ruházatáról pontos képet kaphatunk az osebergi faliszőnyeg és a bayeux-i faliszőnyeg vizsgálatával;
• a vikingek nem voltak olyan ápolatlanok, mint ahogy az utókor elképzelte. A Hávamál lelkükre köti például a rendszeres tisztálkodást, s így elképzelhető, hogy ápoltabbak voltak, mint a korabeli Európa „mosdóvízkerülő” lakossága;
• a vikingek előszeretettel faragtak ágyaik végére, a sátorpóznák tetejére ijesztő állatfigurákat, mert hitük szerint ez elijeszti az ártó szellemeket. Úgy látszik, nem csak az ártó szellemeket ijesztette el, ugyanis Izlandon törvény mondta ki, hogy a sziget felé közeledő hajók szereljék le állatfej formájú csúcsdíszeiket, nehogy elijesszék a sziget jó szellemeit. Ezért sok hajó már eleve leszerelhető orrdísszel készült;
• a sebesült viking harcossal hagymával készült főzetet etettek. Ha a hagyma szagát nem érezték a hasi seb körül, nem volt bélsérülése, volt némi halvány reménye a felépülésre;

--------------------------------

Aislynn Graham (MacAuliffe, a szökése után eldobta a nevét és ezért lett Graham) avagy Tarai Aislynn - Tara királyának második gyeremek, egyetlen leánya. Bátyja örökli majd a trónt, így a hercegnőre az a sors várt volna, hogy kényszerházasság révén férjhez menjen Dubhlain városának urához, így biztosítva az országban lévő törékeny békét. Aislynn-t kiskora óta harcra nevelték, mindig együtt gyakorolt és edzett bátyjával. A király mindkét gyermekét nagyon szerette, de mindenek előtt az ország érdekeit kellett szem előtt tartania, így mikor közölte lányával a házasság időpontját, Aislynn megszökött a fővárosból és azóta száműzetésben él. Egyedül gyerekkori barátja és testőre, Armin tartott vele a hosszú bújdosással teli úton. (Báty - Gregory)

Armin Fitzgerald

Ez amolyan bevezető, amit írtam, utána írom is az első reagot.

___________________________________________________

Történik Írországban, az Úr megtestesülésének 856. évében.

Csípős, hideg éjszaka volt, mikor a lepusztult város pislákoló fényei végleg kialudtak. Az emberek nyugovóra tértek, a fosztogatók életre keltek. A szerény tengerparti falut, mi egykor gazdag város lehetett, most martalócok vették körül, kik a közeli erdőből fenték fogukat az újabb zsákmányra. Egy páran mozgolódni kezdtek a sötétben, de a húsz fős bandita sereg nagy része még fegyverét élezte, vagy csak szemét meresztette a sötét falu felé. Egy piszkos köpenybe burkolódzott nő ült a csoport közepén egy kövön. Lándzsájának hegyén megcsillant a holdfény, szemei viszont csukva voltak. Aislynn nem gondolkodott. Rutinná vált, megszokássá kellett volna, hogy nőjje magát a rablás és fosztogatás. Most mégis kételkedett. De mivel ezt nem engedhette meg magának, így gondolkodás helyett csak ült némán, a megfelelő pillanatra várva. Ez is csak egy újabb település, ahol megszedik magukat, hogy legyen mit enniük a következő hetekben. Nem mindig élt ám így. Gyermekkorának fényes pompája, a szerető család valahol mélyen ott melengette a szívét egykoron. Most azonban nem érez mást, csak árulást és keserűséget. Elárulták és ezért ő viszont árulást követett el, ami csak még nagyobb undort szült magával szemben. De nem bánta tettét. Voltak napok, mikor hírek jutottak el hozzá, hogy tettének következményeként Dubhlain gazdag kereskedő városa megtagadta a kereskedést a nagyobb városokkal. "Legalább háború nem tört ki." Gondolta magában mindig valamiféle megnyugvást keresve, de tudta, érezte, hogy ez a béke nem tart sokáig. Sose tartott. Amióta az eszét tudja édesapja azért harcol, hogy megőrizze az ország törékeny békéjét és Ő most mindent tönkretett az önzőségével. Hiába térne vissza két év elteltével a fővárosba apja színe elé, már nem teheti jóvá akkori döntését. Már csak annyit tehet, hogy emelt fővel viseli sorsát és.. segít az embereken. "Ehelyett kirabolom őket, elveszem azt, miért oly keményen dolgoztak." A bűntudat ismét motoszkált benne, de józan esze helyre intette, mint mindig. "Nincs mit ennem. Ahhoz, hogy másokon segíthessek, előbb magamon kell segítenem." Mivel nincs foglalkozása, így rendes munkát sem tudna vállalni, mindenhonnan elküldték egy idő után, amint rájöttek ki is Ő valójában. Megesett az is, hogy az életére törtek ezért, de Armin mindig vele volt. "Az ő életét is tönkretettem." Gondolta Aislynn feltekintve. Szemeivel a férfit kereste, de hamar meglelte a sötétben, maga mellett. Mikor úgy döntött megszökik, Armin vele tartott egy szó nélkül. Ő volt az egyetlen barátja mindig is. Az udvarban sokan keresték a társaságát, de egyikükben sem bízott meg.
A haramiák mozgolódni kezdtek és lassan megindultak. Aislynn megmarkolta lándzsáját és talpra kecmergett. Olyan régóta ült már azon a kövön, hogy tagjai teljesen elgémberedtek és átfagytak. A torkában lévő gombóc ahelyett, hogy apránként elmúlt volna, egyre nagyobb lett, ahogy a falu felé közelítettek hangtalan az éjszakában. Általában ez a rossz érzés alább hagy, vagy neki sikerül figyelmen kívül hagynia, most mégis gyomrában érezte a görcsöt. "Talán nem kellett volna felderítenem." Gondolta növekvő feszültséggel. Aznap kivételesen elvállalta, hogy felderíti az előttük álló falut, mielőtt lecsapnának rá éjszaka. Eddig sosem tett ilyet, most viszont látni szerette volna nappal is azt a helyet, amit kifosztanak. Talán hiba volt. Amint megpillantotta a napfényben úszó élettel teli falu lakóit, szájában már akkor végigfutott az a keserű íz. Nem akarta bántani őket. Semmilyen módon. Szemei a rabolni való helyett csak is a lehetőséget látták az újításra! Az emberek életének jobbá tételére, a lehetőségekre, hogyan tehetné újra virágzó várossá ezt a romos kis falut, ami mára már láthatóan csak a tenger adta lehetőségekből próbált életben maradni. "De ahhoz, hogy felépíthessek egy virágzó várost, egyedül kevés vagyok." Tudta jól, hogy egyetlen bölcs uralkodó se megy semmire, ha nem áll mögötte vagy egy 200 fős hadsereg. Ebben a világban, ahol az a tiéd, amit megszerzel, nem az volt a kérdés mennyire lennél jó uralkodó, hanem hogy mennyire vagy képes megtartani azt, amit már sikerült megszerezned. Ő egyenlőre még ott sem tartott, hogy megszerezzen bármit is. És nem is akart, egészen ez idáig. Az a napfényben ragyogó tenger, a halászhajók és a kis piac, mely élettel telibb volt, mint maga Aislynn, teljesen elragadta a szívét. Az elhagyatott vár, ami a tenger melletti magas kiszögellésen állt, szinte hívta magához, míg a lábánál elterülő faluvá zsugorodott egykori város egy uralkodóért sírt. Ezt látta aznap Aislynn.