A Skandináviából származó vikingek korának kezdete pontosan meghatározható: az első nagy visszhangot kiváltó támadás a lindisfarne-i kolostor ellen, 793. június 8-án történt. A végét már nem lehet egy adott eseményhez kötni, de nagyjából egybeesett a kereszténység felvételének lezárultával, a 11. század végén. Az e két időpont között eltelt három évszázadban a viking harcosok rettegésben tartották egész Nyugat- és Dél-Európát, meghódították Anglia és Írország nagy részét, Normandiában megalapították a hercegséget, a mai Oroszország területén pedig a rusz államot. Elfoglalták Izlandot, felfedezték és gyarmatosították Grönlandot, és egy rövid időre letelepedtek Észak-Amerikában.

A vikingek kora tulajdonképpen a kereszténység térhódításával ért véget. Dániában Kékfogú Harald volt az első uralkodó, aki – 960-ban – áttért az új hitre, amely már Nagy Knut uralkodása alatt gyökeret vert. Norvégiában Széphajú Harald fia, a 960-ban elhunyt Jó Haakon volt az első keresztény király, de a nép megtérítését majd fél évszázaddal később Szent Olaf végezte el erőszakos és kegyetlen eszközökkel, amelyek Dániára nem voltak jellemzőek. A pogány hit Svédországban tartotta magát a legtovább, csak 12. századra tűnt el.

A három évszázadon át tartó viking kalandozás nem nevezhető népvándorlásnak, hiszen egészen mások voltak a mozgatórugói, és hiányzott az a külső nyomás, amely a nagy népvándorlások elsődleges oka. Bár korszakuk Nyugat-Európában, főleg Angliában és Franciaországban nagy változásokat hozott létre, Európa egészét nézve nem mondható el, hogy nagy hatással lettek volna gazdaságára vagy politikájára. Természetesen nem hanyagolható el tevékenységük, mint vakmerő felfedezőké, ismeretlen területek első telepeseié. A hajóépítés és a navigáció tudományának páratlan ismerete, a szinte általános írástudás egyedülállókká teszi őket a középkor történelmében. A viking kor hatása elsősorban magukon a skandináv országokon mérhető le. A korszak elejei pogány, többistenhitű és – Svédország kivételével – szétdarabolt országokból a vikingek eltűnésére egységes, keresztény királyságok alakultak ki, amelyeket átjártak az európai hatások, és amelyek ezáltal nem gyöngébbek, hanem mások lettek.