Diner City
2014.08.31. 01:38
Diner City
Egy kis online játék, az egyik közismertebb honlapról. y8.com-on oldalon rengeteg játék megtalálható, de ez, amit most meg szeretnék osztani veletek, egy igen kemény verseny két étterem között.
A játék indulásakor két étterem közül választhatunk, melyikkel szeretnénk végigvinni a játékot; Szushi bár vs McDonald's.(vagy valami hasonló) A saját éttermünk mindig kék, míg az ellenfélé piros színt kap a területe köré.
A játék célja, hogy a te éttermed legyen a legjobb, a nyereségesebb. A képernyő tetején bal illetve jobb oldalon van a két étterem kisképe, mellette pedig egy százalékos mérő, mely a befolyt pénzösszegtől növekedik. A győztes az lesz, aki a megadott napok elmúltával a nagyobb százalékkal rendelkezik.
Angol nyelvű, de nagyon könnyen érthető, viszont akinek nem megy saját nyelvtudással, annak itt segítek egy kicsit.
A menüsor alul található, kezdjük is balról, ahol is legfelül található a "Bank Account", vagyis, hogy mennyi pénzünk is van, amit elkölthetünk. Alatta az ülések száma, hogy hány férőhely van az éttermünkben.(Ez a szám jelenik meg az étterem felett is,mellette pedig, hogy éppen hányan vannak bent.) Ezek mellett láthattok egy kis sapis emberkét "Employees" vagyis az alkalmazottaink. Minél többen vannak, annál gyorsabb a kiszolgálás és annál hamarabb szabadulnak fel ülőhelyek, hogy még több vendég beférhessen. A kis sapis emberke képe alatt pedig ott van, hogy mennyibe kerül, ha még több alkalmazottat szeretnél. Ne aggódj, ezt csak egyszer kell kifizetni. Végül alatta pedig "Serving Speed" a kiszolgálás gyorsasága.
-
"Slow"= Lassú
-
"Average"= Átlagos
-
"Fast"= Gyors
-
"Very fast"= Nagyon gyors
-
"Super fast"= Szuper gyors
Ezek után következnek a játék fő elemei, amikkel növelhetjük a bevételt, az ülőhelyek számát. Ha ráviszed az egered az egyik kis ikonra kiírja, hogy hány +$ a jutalék, ha megvásárolod az adott dolgot. Némelyik még plusz ülőhelyet is ad, az a jutalék alá van írva adott esetben, hogy hányat is pontosan. "Build Cost"- értelem szerűen, hogy mennyit kell fizetned az adott tárgyért. Végezetül a képernyő jobb oldalán találhatunk még 3 ikont egymás alatt.
-
"Ice-Cream"= Jégkrém
-
"News-stand"= Újságos stand
-
"Benches"= padok
Ha rákattintunk valamelyikre, egyből sok jelenik meg belőlük, de csak egyet választhatunk, hogy melyik helyen szeretnénk, ha lenne belőle. A vásárlók általában innen is vásárolnak ezáltal is növelve a bevételt, vagy a padok például lelassítják őket, ha épp teli van az éttermed. Ha elrontottad és ki szeretnéd törölni e közül a három közül valamelyiket, akkor csak kattints rá és válaszd ki az eladást, akkor kapsz valamennyi visszatérítést.
Minden egyes nap végén alkalmad van vásárolni, s ha befejezted, csak kattints a play gombra és elindul az újabb nap. Napközben, amikor jönnek a vásárlók, nem tudsz tárgyakat venni, de tudsz új alkalmazottat felvenni, jégkrémet, újságost és padot letenni,eladni.
A pályák előre haladtával már vásárolhatunk egy újabb épületet a meglévő éttermünk mellé, így már két helyet is fejleszthetünk és sokkal több bevételünk is lehet.

A játék legelején pedig ki lehet választani a nehézségi szintet.
-
„Low”= Gyenge
-
„Medium”= Közepes
-
„High” = Nehéz
Nekem nagyon tetszett, lekötött és szórakoztatott, csak ajánlani tudom.
A játék linkje: http://www.y8.com/games/diner_city
|