2014. 06. 10. – I WON!!!

Úgy voltam vele, akárhogyan is sikerül, mindenképpen az OKJ vizsga után akartam elkezdeni átalakítani az oldalt. Éssss…sikerült! De, hogy mennyit megszenvedtem az egésszel…

2 éves okj-s szakképzésem végéhez közeledett és már csak az írásbeli, gyakorlati és szóbeli vizsgarészek tornyosultak köztem és hőn áhított bizonyítványom között. Két napos írásbeli vizsgákra az esélytelenek nyugalmával vágtam neki társaimmal együtt úgy, hogy mindössze előtte egy nappal nézegettem hasonló írásbeli feladatokat. Hát vállat vontam, lusta vagyok, menthetetlen, de írásban jobbnak érzem magam, csak kitalálok valamit. Nyo ígyis lett, de ezt Isten és ki tudja még milyen jó tevő tündér-,boszorkány-,marslakó keresztanyának köszönhetem. Sikerült úgy ügyködnünk barátnőimmel, hogy egymás mellett ülhessünk, így a súgási lehetőségek máris kedvezőbb légkört kaptak. Ilyenkor persze mindenki nagy barátja mindenkinek és ment a susmus ellenszenvtől független mindenfelé mindenkinek, míg a csodás felügyelő tanárunk megfogadta ama bölcs japán hivatkozást mi szerint; nem lát, nem hal, nem beszél. Ennek ellenére szinte hihetetlen, hogy az összekörmölt dolgozataink alig érték el a hármas végjegyet, ebből következik, hogy a soron lévő gyakorlati vizsgára már mindenki rástresszelt.

Főként, hogy ezt övezte a legnagyobb homály szervezés és lebonyolítás menetét illetően. Már az, hogy Pomázra kellett mennünk egy kihívás volt egyesek számára. Nekem is, hisz vidéki lévén először Budapestre majd onnan Pomázra kiutazni nem egy két perces kaland, de megérte. A hév során minél közelebb kerültünk úti célunkhoz annál szebb tájak tárultak szemünk elé. Nagyon megfogott az a környezet, hangulat, ami Pomázon fogadott. Kellemesen megnyugodtam mire a vizsga helyszínére értünk és egészen úgy éreztük magunkat, mint egy osztálykirándulás során. A gyakorlati vizsgán tárgyakat kellett felhasználnunk feleletünk során, gyermekekkel nem kellett foglalkoznunk, hisz nem ismertük az ottani bölcsis gyerkőcöket és ők se minket. Kezdéskép bevánszorgott öt ember és vagy 10 perc múlva már sorba jöttek is ki és úgy megindultak a dolgok, mintha valami öt perces forgórendszer alakult volna ki. Mikor sorra kerültem már hallottak alapján tudtam mi ennek az oka, de személyesen átélni sokkal hosszabbnak tűnt a bent töltött idő. Az egész csoport lement olyan 2 óra alatt, így jó kedélyűen utaztunk hazafelé annak tudatában, hogy ez a vizsgarész volt a legkönnyebb, amit valaha pipáltunk.

Igen ám, de hátravolt még a rettegett szóbeli feleletadás. Jómagam annyira rágörcsöltem a dologra, hogy tételek között vergődve bőgtem Szirmai Gergely motivációs videóját nézve szüntelen. Persze ez csak az utolsó előtti nap. Hogy az előtti egy hétben mit csináltam? Húh, hát mindent, csak tételre ne kelljen néznem. Tudtam persze, hogy megszívom, mint ama torkos borz, meg hát családomtól is azt hallgattam végig, hogy úgyis megbukok, de hát mit lehet tenni? Ha valamit kötelező megtanulni elég rágondolnom és rosszul leszek..Így egy négy órás alvás és szeretteim, barátaim megőrjítése után nekivágtam a végzetes napnak, mely eldönt mindent. 40 szóbeli tételből becsületemre váljon, hogy kidolgoztam 23 darabot és azokat olvasgattam bőszen a vonaton, villamoson, gyaloglás közben/helyett. Osztályunk két csoportra oszlott, s első fele már reggel nyolckor megkezdte a kivégzést, így megkértem barátnőm, hogy csörögjön, írjon, kiabáljon, ha végzett és csöppentsen valami infót. A vonaton kapott el a csörgés, így az egész úton telefonom nyomorgatva faggattam az egyetlen túlélőt, aki hangot adott magáról. Olyan tételeket húzott, melyekről halvány lila, de még rózsaszín gőzöm sem volt, hogy mi van benne… Éreztem a véget, de nagyon erősen. Kétségbeesetten vettem elő azokat a lapokat, s míg be nem értem szorongattam, olvasgattam. 11 órára érkeztünk mi, második s egyben utolsó csoport, de csak fél egykor kerültünk sorra, de addigra már úgy, hogy szinte harcoltunk azért, ki menjen be elsőnek negyedmagával. Mindenképp túl akartam már lenni a dolgon, annál is inkább, mert mint kiderült a kihúzott tételeket nem rakják vissza, így minél később kerülök sorra, annál inkább csökkennek az esélyeim, hogy az általam jó sokszor átolvasgatott tételeket húzzam ki. Miután sikerült kiharcolni az első öt ember személyét, szinte csukott szemmel húztam ki remegő kezekkel a két tételt. Mert hát tudni levő és jól megtanultam már, hogy mindig az első megérzésedre hallgass tétel húzás során is! Áldottam is magam, de csak miután leültem és túl voltam azon, hogy; „Te jó szentséges szmötty mi az isten trutymákja van ebben a tételben????” Ez kb. öt percig tartott. Vettem egy levegőt és rájöttem, hogy hiszen pont ezeket olvastam a vonaton a telefonos tanácskozás után! Hiszen az egyik tételem pont az volt, melyet telefonos barátném is húzott, így előkaptam híres emlékezetem és kiizzadtam magamból egy oldalas elemzést. Levegőt vettem. Rálestem a második tételemre és homlokráncolva ültem. Tudtam a helyes mondatokat, ott kavarogtak a fejemben, a gond csak az volt, hogy ez papíron alig volt fél oldal. Most erről, hogy fogok 15 percet beszélni? De hát tudtam, hogy ehhez már nincs mit hozzá fűzni, hisz ebből a tárgyból csodás voltam, ezért is nem tanultam rá és a 20 tételéből csak hármat dolgoztam ki.

A felelés párhuzamosan zajlott a teremben a két tételből, s persze, hogy egyből a rövidke tételemmel kellett mennem. Nyo leültem, kinyögtem a tételem nevét és sóhajtottam, de a levegő bennem is akadt attól, ahogy a tanárnőm fogadott. Nagy, büszke mosollyal közölve a mellette ülő vizsgabiztossal, hogy egyik legjobb tanulója vagyok és ez a tétel gyerekjáték lesz számomra. Halkan megjegyeztem, hogy na azt én is remélem, majd belekezdtem. A végén egy kérdés és rá a helyes válasz után egyből utamra is engedtek én pedig szinte megkönnyebbültem, hogy a tanárnő tökéletesen elégedett volt azzal a mennyiséggel, amit felmondtam. Rövid várakozás után mehettem is a legveszélyesebb padhoz, ahol az általam emlékezetből írt tételt kellett előadnom. Nos, csodásan csűrtem-csavartam a szavakat olyannyira, hogy már-már belesültem, így éreztem, hogy gyorsan le kéne zárni már ezt is. Ám ezt a velem szemben ülő vizsgaelnök nem éppen így gondolta, s megosztotta velem életszemléletét, mire én csak bőszen és egyetértően bólogattam. Mikor látta, hogy sokan várnak már hozzá megköszönte a feleletem és külön megdicsérte beszédkészségem, mit szerinte élvezet volt hallgatni felelet előadás közben. Fél háromkor kiléptem a kivégzőteremből. Megnyugodtam. Ennyi dicséret után úgy éreztem, ha kiszúrják a szemem egy kettessel én hozzájuk vágom a bizonyítványt és lenyomom a torkukon! Szinte hihetetlen volt, hogy végre vége az egész másfél hónapos szenvedésemnek! Nem mintha annyit tanultam volna, nem, sokkal inkább a nemtanulás következtében fellépő stressznek örültem, hogy pápát inthetek! Azt tudni kell rólam, hogy soha nem tudtam tanulni, mindig is emlékezőtehetségemre támaszkodtam ilyen helyzetekben, s már az érettségin is és számos nagyobb megmérettetésen bizonyított memóriám. Így, miután leadtam a drótot anyumnak, hogy mi a szitu, pihekönnyen vetettem bele magam egy székbe a felkészülési teremben.

Ugyanis, még aznap megkaptuk az OKJ bizonyítványt, ám ugye bár erre várni kellett, amíg mindenki túlesik az akasztáson. Közben olyan dráma alakult ki, hogy azt még egy szappanopera író is megirigyelte volna! Az első csoport éppen megkapta a bizonyítványát, s mint kiderült, olyanok buktak meg, kiknek nem kellett volna.. Nyo megindultak a szervezkedések, minek nem sokkal este 6 óra előtt lett megoldása, mi szerint, a bizonyítványokat kitöltők hatalmasat tévedtek, így természetesen a végén minden megérdemelt megkaptam a bizonyítványt. Nem volt éppen kellemes este hatig ülni étlen-szomjan és a kialakuló dráma közben elbizonytalanodni, hogy mi van, ha a te bizonyítványod is eltolták?! Ezért hát nem is mertem elmenni elemózsiát szerezni, szinte szédelegve vettem át az OKJ bizonyítványt, minél meg sem hallottam a végjegyet, de még először a nevem sem, hogy én következem átvételre. Autogrammot osztottam oda, ahova kellett és csak az után lestem bele a keményfedeles bizonyítvány lapjaiba, melynek tetején egy csodálatos négyes számjegy virított..

Mosolyom fülig ért, hogy bekerültem a végső négyes osztályzatok táborába, ugyanis ennél jobb jegy nem született a végeredményt tekintve. Puszik és könnyes búcsúk után alig vártam, hogy elérjek a nyugati pályaudvarra és vehessek magamnak egy jól megérdemelt dobozt, amolyan kínai tésztásat. Jól megleptem magam egy kiadós étkezéssel hazafelé a vonaton, mely már sokkal nyugodtabban és kényelmesebben telt.

És most itt vagyok, mint szakképzett Kisgyermekgondozó-nevelő, és aki azt mondja ez egy könnyű szakma, az ne kerüljön a szemem elé egy darabig! :D

[My life]