Üdvözlet gyermekeim ~

Rögtön kezdeném azzal soraim, hogy tartalmi friss a héten sem lesz várható. Nem a munka miatt, sokkal inkább azért, mert két hete küzdök egy makacs betegséggel, ami most kezdi csak igazán kimutatni a foga fehérjét. Meh, de a végén úgyis én győzedelmeskedek! Addig is pihenek, ahogy időm engedi és elkezdtem egy új sorozatot, melynek címe: Once upon a time / Egyszer volt, hol nem volt. Ahogy nézelődtem úgy vettem észre, hogy egy elég ismert sorozatról van szó, akinek mégsem rémlik nyugodtan keressen rá, nem fogja megbánni. Az első évad végén járok, de már most vannak kedvenceim természetesen. És igen, nem tagadom az egyik akkor is Rumpelstiltskin (főleg Belle-vel), de meglepő mód nem a klasszikus gonosz iránt érzek unszimpátiát, sokkal inkább Daliást nem bírom elviselni a jelen világban.. Ami pedig a királynét, Regina-t illeti .. nos neki inkább az anyját verném fejbe egy serpenyővel.

Hogy miről is szeretnék pötyögni akkor ma nektek? Az oviban most tartottuk meg az úgynevezett vitamin hetet, minek keretén belül volt nálunk ugrálóvártól elkezdve mindenféle jóság. Négy napot dolgoztunk, csütörtökön délután öt óráig vetélkedőket rendeztünk, melyeken a szülők és a gyerekek együtt vehettek részt, s végül elfogyaszthatták a jól megérdemelt gyümölcs, illetve zöldség salátáikat. Bár az idő elég szeles volt, eső szerencsére nem esett, sőt még a helyi televízió is tiszteletét tette. Érdekes volt közelről látni a nagy, vállon hordozható kamerákat és riportereket, de igazán nem is tudtam megfigyelni őket, hisz a gyerekeimre figyeltem épp, akik nagy élvezettel szaladgáltak ide-oda az udvaron. Azokra vigyáztam, akikért még nem érkeztek meg a szülők, mivel a vetélkedőkön, akadálypályákon a szülőkkel együtt haladhattak végig, szóval szépen ketté volt választva az udvar. Egyik részén mentek a versenyek, a másikon pedig játszva várakoztak a kis lurkók. Az idő ellenére jó kis nap volt, még igazán hosszúnak sem éreztem, pedig reggel nyolctól voltam bent ugyebár, de mint mindig, most is hamar eltelt, a betegség ellenére is. Kivételes alkalom volt ez, hogy négy napot dolgoztunk a héten, mivel a pénteket nevelés nélküli munkanapnak hirdette ki az óvoda, amikor is egy csapatépítő tréning keretében becammogtunk és hát no, bográcsoztunk egyet.

Persze nem erről szólt az egész nap, amíg az étel főzte saját magát, addig az óvonők előre kitalált programokkal, játékokkal szórakoztatták a társaságot. Csapatokba voltunk felosztva, s mondanom sem kell, igazán jóléreztem magam! Voltunk vagy negyvenen, hiszen egy elég nagy óvodáról beszélünk, s bár még mindig nem tudtam megjegyezni mindenki nevét, a hangulat fergeteges volt. Egy két alkalommal már nem csak én, de észrevehetően a többi kollegina is könnyes szemét törölgette, természetesen a nevetéstől. Nem fogok hazudni, mind felnőttek voltunk így hát megfordult köreinkben pár üveg kedvcsináló, hangulatoldó italka is, de ezek mellett még mindig többségben voltak a hagyományos itókák és persze a temérdek mennyiségű sütemény és sós rágcsálnivaló. Még maradt is bőven, akár csak a paprikás krumpliból, ami pont dél környékére lett készen, és amivel már végleg teleettem magam. Utána még beszélgettünk kötetlen, majd hozzáláttunk a pakoláshoz. Jó is volt így, mivel kezdtem megint belázasodni, de nem bántam meg, hogy részt vettem ezen a napon. Kár lett volna kihagyni a programokat is, amiket az óvónők találtak ki, de már maga a társaság miatt megérte, hiszen ha ők nem lennének ilyen jófejek, nem is lett volna élvezetes hiába a leleményes, szórakoztató program. Példának okáért iszonyúan örülök, hogy ilyen laza és jófej főnökünk van, aki maga kínálta a kedvcsinálót érkezéskor, s ő maga ügyelte azért a paprikás krumpli önnön főzési akcióját is végig, majd tállalta fel nekünk, mi pedig szorgos kis gyerekekként álltunk hosszú kígyózó sorokba tányérkánkat szorongatva. Egyébként a feladatok között akadt olyan, amikor szerepelni kellett csapatonként kiállva a többi csapat elé, s bár izgultam ilyenkor, de látva, hogy a többiek is mennyire fesztelenek, mennyire elengedik magukat ezek a felnőtt nők is, nekem sem volt mitől tartanom és nagy örömmel hoztam felszínre színésznői tehetségem.

Szívem szerint írnék még, de csak ömlengés lenne, viszont azt még azért megemlíteném így a végére, hogy .. végre úgy érzem megtaláltam a hosszú távú céljaim is és ezt egyik barátnőmnek köszönhetem. Az ő tettei, az ő bátorsága, az ő sikere inspirált engem is, hogy három év múlva, amikor végig viszem a mostani csoportom az oviban, én is kövessem őt ki külföldre. Bezony. Elérkezett az az idő, amikor a kis Hiyono-ban megszilárdultak ezek az érzések, és valóban neki szeretne majd vágni. Hiába mondogatta eddig mindenki a környezetemben, hiába erőltette eddig anyám olyan nagyon, most érkeztem el arra a pontra, amikor ÉN akarom megtenni, és ráadásul már tudom is, hogy milyen állást szeretnék odakint vállalni. Szóval legyen ez egy tanulság mindannyiunk számára. Ne engedjünk mások befolyásának, csak akkor vállaljunk valamit, vágjunk bele valamibe, amikor mi, saját magunk készen állunk rá. Mert akkor sokkal boldogabb leszel, hogy végre célt és álmot találtál, amit követhetsz teljes szíveddel.