Üdvözlet gyermekeim ~

Nos hát, itt volnánk a teljesen megújult borítóval, amit Bóca készített nekünk. Iszonyúan tetszik és boldog vagyok, hogy sikerült megvalósítani a vad elképzeléseimet! A fejlécünk akár csak egy könyv borítója, benne rengeteg szépséggel, de legfőképpen szöveggel. Ez következik most is, esztelen csacsogás, billentyűzetkoptatás egy újabb elmélkedésem következtében, ami a szerepjáték körül forog úgy általánosságban.

〖__________✩__________☯__________✩__________〗

〖__________✩__________☯__________✩__________〗

Érdekes, - legalábbis én annak tartottam, most hogy rájöttem - az oldal rólam szól, az én életemnek pedig szerves része a szerepjáték. Ennek ellenére eddig egyetlen egy elmélkedés sem született ebben a témában. Eddig. Rögtön orvosoljunk is ezt a fatális hibát, ugyan is valóban elgondolkodtam mostanában magáról a szerepjátékról. Miért is űzik egyesek, milyen formái léteznek és ilyesmik. Ez egy elég hosszú téma, szóval csapjunk a lecsós edény közepibe bele. Miután mindenki letörölgette a képéről a paradicsomlét és paprika karikákat, kezdeném is a; mire jó ez a küszködés? kérdéssel. (Croodék c. animációs mese, aki látta, annak innen lehet ismerős.) Egyébként is sokan gondolhatják így, akik csupán csak hallásból ismerik ezt a hobbit, s látni is csak annyit látnak, hogy hol ilyen hosszú, hol olyan formájú, hol nyílt, hol zárt, hol meg az egész bezár. Most világmegváltó leszek és tisztázom egyszer s mindenkorra: történetet írni jó. Taps vihar, köszönöm, szerényen elfogadom ama virágcsokrot is igen. No, de. Az a nagy büdös helyzet, hogy valóban rohanó világban élünk, ami pont ezért válik monotonná. Iskola-otthon, hétvégén esetleg csavi. Felnőtteknél ugyan ez megspékelve a munka kötőjelvessszőper család storyval. Mindenki legalább egyszer elképzelt már magának egy teljesen más életet. Valaki ezeket könyvek olvasásával éli ki, akadnak akik saját történeteket írnak önmagukkal, kitalált szereplőkkel, létező hírességekkel, anime karakterekkel. Nos, ennek van egy testvérformája, melyet szerepjátéknak hívnak. Az alapkoncepció ugyan az, mint a nagytestvérnél, csak itt éppenséggel akad egy, vagy több partnered az írásban. Általában a több partneres szerepeket szokták nyíltnak nevezni, amikor bárki bekapcsolódhat, nem kötött ismerettséghez a csatlakozás. Zárt akkor lesz egy szerepjáték, ha az írók nem kívánnak ismeretleneket bevonni, csak és kizárólag azzal írják a történetet, akit felkértek egy közös menetre.

❖ Mielőtt még mindenki nekivetkőzne a dolognak, a felek költsönösen megállapodást kötnek az előttük álló játékot illetőleg. Az elsőnek felmerülő kérdés; milyen formában szeretsz, szoktál szerepezni? A válaszok:
a) chetes
b) fórum
c) regény
d) mi a fenéről beszélsz?

Nem kell izgulni, itt nincsen jó vagy rossz válassz, szoktál mondani vala, aztán kiderül, hogy mégis. Na, de itten tényleg nincsen, be is bizonyítom. Mi emberek olyan csodálatos képességekkel születtünk, mint a megértés, tolerancia. Ezek mindenkiben ott vannak, csak elő kellene kaparni valahonnan az önzőség és egoizmus vastag takarója alól. Amint ez sikerült, máris elkerülhetőek az esetleges sértődések, ha valaki netalántán más válaszokat jelölne meg, mint, amit mi szeretnénk. Tiszteletben tartani mások véleményét, ezt sokat gyakorolják azok, akik tartós kapcsolatban élnek a szerepjátékkal, aminek a lényege mi is?
Adott egy történet.. na jó, de ki adta? Meseszép válasz: a partnereddel/partnereiddel közösen találhatod ki, milyen korban, világban szeretnél írni és, mint Isten alakítgathatod az általad megalkotott szereplők sorsát. Bizony-bizony, ki nem mondott szabály, de ha a a)-b) gombokra nyomsz, csak is azokkal a karakterekkel cselekedhetsz, beszélhetsz, melyeket te alkottál meg. Ez a szerepjáték egyik alappillére, mondhatni a szó "szerep" fele. Olyan emberek, lények bőrébe bújhatsz, amilyet csak el tudsz képzelni. Hasonlatosan ahhoz, mint mikor olvasol egy történetet, itt is beleéled magad az általatok alakított történetbe és gyermekeitek helyébe, akiket megalkottatok. Tény, egyszerűbb levenni egy könyvet a polcról és belemerülni az előre megírt sorokba, de akiben csak egy cseppnyi vágy is él az írás iránt, az bizonyosan örömét leli annak bármilyen formájában. Miért választaná akkor pont a szerepjátékot? Itt következik a szónak maga a "játék" fele, mely igen csak egyszerű magyarázattal szolgál az előzőleg feltett kérdésre. Ez egy játék, kikapcsolódás, szórakozás, amit valakivel, valakikkel közösen követhetsz el. Társasági élmény, mely barátságokat tehet még erősebbé, ehhez mérten akár ki is alakíthatja őket mondjuk egy nyílt szerepen való találkozáskor.

❖ Miután sikerült közös nevezőre jutni a formát illetőleg, a következőnek felmerülő kérdés a; milyen jelzéseket szoktál, szeretsz használni? Ez kérem szépen nem jelent mást, mint, hogy ki, hogyan jelöli, ha cselekvést ír a karakterével, ha megszólal, és ha magában beszél. Mert valjuk be, mindannyian szoktuk, ezt hívják gondolkodásnak. .. Legalábbis remélem, hogy mindannyian szoktunk. Nos, ezt az egész jelölgetősdit úgy kell elképzelni, mintha csak egy könyvet olvasnál ismételten. A párbeszédeket kötőjellel kezdik, s azzal is zárják, ha egy cselekvés, leírás, gondolat követi, amit általában dőlt betűvel, idézőjelek közé súvasztanak. Az én baráti körömbe is akadtak eltérések, hiszen volt, aki magát a cselekvést is jelöléssel illette, például csillagok közé pötyögte, a gondolatokat esetleg csak dőltel, vagy hullámjel közé pöttyintette, a beszédetet pedig fékövérrel emelték ki, de még lehetne sorolni, bár nem olyan hosszan, hogy ijesztő legyen bárki számára is.

❖ Azonban ezek a kérdések és szabályok mind nem érvényesek, ha már a legelején valaki kidüllesztett mellkasára csapva c) billentyűt nyom. Itt ugyan is drága gyermekeim egy regényt kezdtek el írni, ahogyan az a nagykönyvben megvagyon írva, most ti is írtok egyet. Ehhez híven formailag is úgy néz ki, mint egy könyv - már ami a jelöléseket illeti -, s az oldalszámaitok is lesznek olyan hosszúak minimum egy oldalas reagálásoknak köszönhetően. Ebben a verzióban szigorúan az előre megbeszéltek alapján mozgatható a partner karaktere egy bizonyos határig, hiszen ha végig mi írnánk vele, akkor ennyi erővel egyedül is befejezhetjük a történetet. A másik karakterének mozgatása ékes példa a két író szoros barátságára, s arra, mennyire is jól ismerik egymást, valamint a másik karaktereit. Hiszen csak is így lehetséges életre kelteni a partner szereplőjét, hogy hiteles mondatokat adunk a szájába, hozzá illő cselekvésekkel párosítva. Ha nem vagyunk benne biztosak mit és hogyan reagálna, mert nem ismerjük eléggé a természetét, jellemét, inkább ne is mozgassuk. Ennél a formánál fontosnak tartom, hogy nagyvonalakban legyen egy távoli cél, amit el szeretnének érni a történetben, s írás közben igyekeznek mindketten a szerint alakítani a történetet, hogy a megbeszélt esemény, történés bekövetkezzék. Ebben a köztes időben viszont hatalmas szabadtságot kapnak, megannyi izgalmas kihívással szembesülve, amit egymás számára állítanak azzal, hogy nem csak a saját karaktereiket mozgatják. Hiszen így a visszareagálások alkalmával ki kell sütnünk karakterünk háttér gondolatait, mivel ez az egyedüli, amit se az olvasók, se partnerünk nem tudhatott biztosra, miközben megszólaltatta, mozgatta. Okot, értelmet kell adnunk azon szavakra, cselekvésekre, kvázi újra leírjuk, amit partnerünk, csak éppen a saját karakterünk szemszögéből, majd ezek után visszük tovább a történetet, hogy aztán majd társunk is visszareagálhasson és hozzátehessen a történet haladásához. Néhányaknak első olvasatra unalmasnak tűnhet a folyamatos visszareagálás, ám aki olvasott már több nézőpontból írott könyvet, azt tudja, milyen izgalmas dolog is ez. Van, amikor kifejezetten kíváncsiak vagyunk ugyan mit gondolt egy adott szituációban az egyik szereplő, de sosem tudjuk meg, s azt sem, hogy mit veszítettünk ezzel, amíg nem találkozunk egy olyan művel, ahol folyamatos a nézőpontváltás olyannyira ritmusosan szabdalva, hogy a könyv felénél már észre sem fogjuk venni.

❖ Kétség kívül ez a legnehezebb, leghosszadalmasabb és a legritkábban választott forma, amit játszani szoktak. Kérdezhetnétek, hogy akkor melyik a legelterjedtebb? Úgy gondolom a chates és fórumos stílus közül fogcsikorgatóan nehéz lenne bármelyikre is ráaggadni ama titulust. Csuklóból én azt mondom 50-50% az eloszlási arányuk a szerepjátékozók körében. Ezt nem támasztja alá semmilyen statisztika, táblázat, csupán csak az én brilliáns matematikai képességemre hagyatkozhat a világ ebből a szempontból, no meg a tapasztalataimra.
A szabályokat már tudjátok, de hogy miben is különbözik ez a kettő, és miért úgy hívják őket ahogy? Roppant egyszerű, de leírom, mert szeretek írni és mert a hosszú szöveg tudom, hogy elrettent titeket, muhaha. A chates szerepjáték többnyire valamilyen internetes chat ablakban zajlik, hossza nagyjából 15 mondat, ritkán akár egy bekezdés is lehet. A fórumos játék szintén interneten zajlik, általában olyan helyeken, melyek nem korlátozzák le a leütés számot, mint például egy chat ablak. Erre a legmegfelelőbbnek és a legelterjedtebbnek a fórum oldalak bizonyultak, ahol akár egyszerre több játék, azaz különálló történet is futhat, avagy egy történetnek kreálhatnak külön szobákat, helyiségeket, helyszíneket.
Nyílt szerepjátékos oldallal azért szerintem találkoztatok már egy páran, és aki kicsit jobban körülnézett, az láthatta, hogy gportal.hu oldalain előszeretettel alkalmazzák a vendégkönyv modult fórum helyett. Bevallom én magam is ezt preferálom.

❖ Amikor még anno 6 évvel ezelőtt elkezdtem szerepjátékozni még azt sem tudtam, hogy ezt így hívják. Chates formában törtem a csúcs felé, amíg egy idősebb barátnőm meg nem ismertetett a fórumos verzióval. Rögtön megtetszett, hogy milyen hosszan képes írni az én három soraimhoz képest. Csodálatam a fogalmazását, ahogy folynak a szavai egymás után, a leírásait, ahogy a szemeim előtt táncoltak a képek, a párbeszédeit, amik megnevettettek, a karaktereinek gondolatait, melyek rejtélyeket hordoztak, s csak nagysokára álltak össze egy nagy egésszé. Igazi történet kerekedett ki a reagálásainkból, melyben a szereplők életre keltek, és nevetséges, de én magam is jobban megismertem őket. Egy év leforgása alatt teljesen a rablyává váltam és addig fejlesztettem, míg átestem a regény stílusba. Szerencsére pont kéznél volt egy barátnő, aki a legelejétől fogva ismert engem, így könnyen rááltunk egymás gondolataira, nem okozott nehézséget egymás karaktereinek mozgatása. Annak ellenére, hogy ez a két személy már nincs az életemben mindig örömmel fogok visszagondolni arra, mennyi mindent adtak (Csücsök), mennyi mindenben segítettek fejlődni.

❖ Éppen ezért is haboztam, amikor drága barátnőm, akivel lassan két éve szerepezek, de annál is régebb óta ismerem felvetette, hogy szeretné, ha kipróbálnám az általa preferált stílust, ami nem volt mást, mint a chates. A kezdetek, gondoltam én, és kicsit megrettentem. Visszagondoltam az útra, amin végigmentem, meglestem azt, amit elértem, és kicsit úgy éreztem, visszalépés lenne, ha belemennék. Visszafejlődnék, elveszíteném amim van, amiben most jónak tartom magam. De mire valók a barátok? Mellettem termett egy, aki megnyugtatott, bátorított és egyben ráébresztett ostobaságomra. Attól, hogy onnan indultam és visszatérek hozzá, művelem a másik kettő mellett, még nem fog mögöttem teremni a nagy kaszás és vágja le az ujjaim. Mindemellett egy ritka, igaz barátnőmről van szó, már csak ezért is nagy hangsúlyt fektettem a kérésének átgondolásába. Ő alkalmazkodott hozzám, nem egy fórumos játékunk is van, így számomra teljesen jogos, hogy tiszteletben tartom a kérését és legalább megpróbálkozom vele. Egyedül csak a félelmemet az iránt, hogy nagyon idegen lesz számomra szerettem volna csökkenteni, ami sikerült is, amint nekiláttunk a történet megbeszélésébe és az első két szereplő megalkotásának. Bizonytalan voltam persze a játék megkezdésekor, főként a reagok hosszát illetőleg, de úgy gondolom ösztönszerűen is visszaköszöntek a dolgok én pedig egy hatalmas mosollyal az arcomon invitáltam beljebb őket egy bögre forrócsokira. Az első 10 perc után hihetetlen élveztem a játékot, nyoma sem volt szorongásnak, kétségnek. Mint, aki hazaérkezett.
Boldogságomat csak még inkább tetézte, hogy egy másik barátnőm pedig éppen, hogy a fórumos szerepforma iránt érdeklődik, s mit ad isten megpróbálja magát benne velem az oldalán. Számunkra egyben ez az első közös szerepjátékunk is, de mivel ő is egy régi motoros, nem aggódtam egy percig sem, főleg mert nagyjából ugyan azokat fannoljuk khm, akarom írni, ugyan azok iránt érdeklődünk. (Kyáá Geralt, Jacob Frye.. stb) A legegyszerűbb interneten játszani, és őszintén imádom a reagjaim mellé tenni azokaz a giffeket, és ha kell, ha nem, én írok karakterlapot, csak mert imádat van az általam alkotott gyermekeim felé. Így tehát létre is jött a mi kis kuckónk, ahol barátnőm a szárnyait próbálgatja a fórumos stílusban, de szerintem már szárnyal.

〖__________✩__________☯__________✩__________〗

Nos hát ezért született meg ez az elmélkedés, ami talán nem is igazán volt az. Haacsaaak fel nem teszem nyíltan a kérdést, mely megbújt a sorok között: nektek mit adott a szerep, mire tanított meg, milyen stílust kedveltek és mit tennétek meg a barátaitokért? Az én válaszaim megtalálhatóak fentebb, de azért még szmöttyögök itt a végén. A szerepjáték megtanított türelmesnek lenni, toleránsnak, elfogadni mások véleményét, nézeteit és főként tiszteletben tartani azt. Természetesen eddig is megvoltak ezek a skilljeim, de jó bölcs holtáig tanul.
Nekem a szerepjáték csupa jó dolgot hozott az életembe, s végül arra jutottam, teljesen lényegtelen ki milyen formában játszik. Legyen az chetes, fórum vagy regény a fontos mindig csak is az marad; hogy mind élvezzétek, amit csináltok és jól szórakozzatok. Számomra pedig ez megadatott, mi egyebet kérhetnék még?