Üdvözlet gyermekeim~

Mint tapasztalhattátok, az oldal pár napig nem volt elérhető, ennek egyetlen és megszokott magyarázata van: új kinézet került fel. Tudom, rég nem volt lekódolva az oldal egy dizi váltás miatt sem, de most szükségét éreztem. Sok mindent kellett átvariálni, többek között a Lordjaim is új elrendezést kaptak, valamint a megígért Anime ajánlót is szerettem volna az új kinézettel együtt meghozni nektek, de különféle okok miatt ez most nem sikerült. 

Kárpótlásul viszont helyette a közelgő új szerepjáték bevezetőjét hoztam el nektek, amit csak most, csak itt a Trónteremben olvashattok!

 

Történik Írországban, az Úr megtestesülésének 856. évében.

Csípős, hideg éjszaka volt, mikor a lepusztult város pislákoló fényei végleg kialudtak. Az emberek nyugovóra tértek, a fosztogatók életre keltek. A szerény tengerparti falut, mi egykor gazdag város lehetett, most martalócok vették körül, kik a közeli erdőből fenték fogukat az újabb zsákmányra. Egy páran mozgolódni kezdtek a sötétben, de a húsz fős bandita sereg nagy része még fegyverét élezte, vagy csak szemét meresztette a sötét falu felé. Egy piszkos köpenybe burkolódzott nő ült a csoport közepén egy kövön. Lándzsájának hegyén megcsillant a holdfény, szemei viszont csukva voltak. Aislynn nem gondolkodott. Rutinná vált, megszokássá kellett volna, hogy nőjje magát a rablás és fosztogatás. Most mégis kételkedett. De mivel ezt nem engedhette meg magának, így gondolkodás helyett csak ült némán, a megfelelő pillanatra várva. Ez is csak egy újabb település, ahol megszedik magukat, hogy legyen mit enniük a következő hetekben. Nem mindig élt ám így. Gyermekkorának fényes pompája, a szerető család valahol mélyen ott melengette a szívét egykoron. Most azonban nem érez mást, csak árulást és keserűséget. Elárulták és ezért ő viszont árulást követett el, ami csak még nagyobb undort szült magával szemben. De nem bánta tettét. Voltak napok, mikor hírek jutottak el hozzá, hogy tettének következményeként Dubhlain gazdag kereskedő városa megtagadta a kereskedést a nagyobb városokkal. "Legalább háború nem tört ki." Gondolta magában mindig valamiféle megnyugvást keresve, de tudta, érezte, hogy ez a béke nem tart sokáig. Sose tartott. Amióta az eszét tudja édesapja azért harcol, hogy megőrizze az ország törékeny békéjét és Ő most mindent tönkretett az önzőségével. Hiába térne vissza két év elteltével a fővárosba apja színe elé, már nem teheti jóvá akkori döntését. Már csak annyit tehet, hogy emelt fővel viseli sorsát és.. segít az embereken. "Ehelyett kirabolom őket, elveszem azt, miért oly keményen dolgoztak." A bűntudat ismét motoszkált benne, de józan esze helyre intette, mint mindig. "Nincs mit ennem. Ahhoz, hogy másokon segíthessek, előbb magamon kell segítenem." Mivel nincs foglalkozása, így rendes munkát sem tudna vállalni, mindenhonnan elküldték egy idő után, amint rájöttek ki is Ő valójában. Megesett az is, hogy az életére törtek ezért, de Cathan mindig vele volt. "Az ő életét is tönkretettem." Gondolta Aislynn feltekintve. Szemeivel a férfit kereste, de hamar meglelte a sötétben, maga mellett. Mikor úgy döntött megszökik, Cathan vele tartott egy szó nélkül. Ő volt az egyetlen barátja mindig is. Az udvarban sokan keresték a társaságát, de egyikükben sem bízott meg.
A haramiák mozgolódni kezdtek és lassan megindultak. Aislynn megmarkolta lándzsáját és talpra kecmergett. Olyan régóta ült már azon a kövön, hogy tagjai teljesen elgémberedtek és átfagytak. A torkában lévő gombóc ahelyett, hogy apránként elmúlt volna, egyre nagyobb lett, ahogy a falu felé közelítettek hangtalan az éjszakában. Általában ez a rossz érzés alább hagy, vagy neki sikerül figyelmen kívül hagynia, most mégis gyomrában érezte a görcsöt. "Talán nem kellett volna felderítenem." Gondolta növekvő feszültséggel. Aznap kivételesen elvállalta, hogy felderíti az előttük álló falut, mielőtt lecsapnának rá éjszaka. Eddig sosem tett ilyet, most viszont látni szerette volna nappal is azt a helyet, amit kifosztanak. Talán hiba volt. Amint megpillantotta a napfényben úszó élettel teli falu lakóit, szájában már akkor végigfutott az a keserű íz. Nem akarta bántani őket. Semmilyen módon. Szemei a rabolni való helyett csak is a lehetőséget látták az újításra! Az emberek életének jobbá tételére, a lehetőségekre, hogyan tehetné újra virágzó várossá ezt a romos kis falut, ami mára már láthatóan csak a tenger adta lehetőségekből próbált életben maradni. "De ahhoz, hogy felépíthessek egy virágzó várost, egyedül kevés vagyok." Tudta jól, hogy egyetlen bölcs uralkodó se megy semmire, ha nem áll mögötte vagy egy 200 fős hadsereg. Ebben a világban, ahol az a tiéd, amit megszerzel, nem az volt a kérdés mennyire lennél jó uralkodó, hanem hogy mennyire vagy képes megtartani azt, amit már sikerült megszerezned. Ő egyenlőre még ott sem tartott, hogy megszerezzen bármit is. És nem is akart, egészen ez idáig. Az a napfényben ragyogó tenger, a halászhajók és a kis piac, mely élettel telibb volt, mint maga Aislynn, teljesen elragadta a szívét. Az elhagyatott vár, ami a tenger melletti magas kiszögellésen állt, szinte hívta magához, míg a lábánál elterülő faluvá zsugorodott egykori város egy uralkodóért sírt. Ezt látta aznap Aislynn.

Hódítók
HAMAROSAN