Üdvözlet gyermekeim~

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, gyors helyzetjelentés, mi szerint a dizi rendelés leadva, amint elkészül feltárom előttetek a Sport menü kapuit, remélem várjátok már, valamint a Bölcs bagoly is új könyvet dugdos majd az orrotok alá. ;) Dalos madárkánk pedig már most új melódiákat csöpögtet fülecskénkbe, ha betérünk hozzá. A szerepjátékok kisé megálltak, tudom, de hát egyikhez sem én vagyok a soros, így csak reménykedek benne, hogy hamarosan megjön a kedve a többieknek is, hogy tovább fűzzűk a szállakat. Játék ismertetők is az új külső után fognak érkezni, avagy a jövőhét folyamán, még nem tudom. Mivel ez egy hosszabb bejegyzés lett, mint terveztem, ezért a hatalmas suprájzö, mi szerint az oldal kikerült a portál ajánlóba, a következő bejegyzés során kerül majd megünneplésre itt a Trón teremben!

Nos, mint a főcimkénk is mutatja, mai témánk a Csak Lányok, vegyítve öröm-bánat-fájdalom-megkönnyebbülés-félelem könnyekkel. Ezek a piszok gaz cseppek ilyen sok félék tudnak lenni, és bizony néha nagyon nehéz megállítani őket, hogy ne mutatkozzanak meg. Sok teória kering arról, vajon jobb-e, ha szabadon fojdogálnak, vagy szilárdan elzárjuk őket a külvilág kutató tekintete elől. Én személy szerint az első verzióval értek egyet, keverve a második lehetőséggel. Woá, elég formabontó, mi? Van, amikor könnyebb csak hagyni, hogy végigömöljön rajtunk minden és kiürüljünk kicsit, de úgy vélem csak és kizárólag szobácskánk zárt falai között, esetlegesen legmegbízhatóbb barátunk jelenlétében, de ilyenkor még ő is elhanyagolható tetszés szerint, ki hogy szereti eltölteni pityergő perceit, magányosan, vagy amaz bizonyos vállon sirdogálva. 

De mit tehet, egy alig 10 éveske gyermekecske? Természetesen testvéreibe, szüleibe kapaszkodik, főleg akkor, ha könnyei nem lelki eredetűek, hanem fizikai fájdalomtól szökkennek előtérbe. Gyerekek, most bebizonyítom nektek, hogy a favágás, miért is főként (- nem elsősorban, de erősen javallott!-) a férfiak dolga. Először is, bitang nehéz feladat lányaim, főleg ha az a szutykos -hat csillagos káromkodás- farönk "csomós", és nem adja olyan könnyen a részeit, hogy szépen feldarabolva sorakozhasson rendezett sorokban. Hiába áldoztam ma az egész napom faírtásra, még mindig nem tudom megmondani nektek, hogy egy bizonyos rönkre, ha ránézel, honnan tudod, hogy az most csomós-e, vagy szépen áthasítja minden problem nélkül a balta?! Édesapám persze nagyon profi ebben, de azért egy egész kertet beterítő röngtengerrel még ő se boldogult volna négy nap alatt sem, így - fiai nem lévén - kénytelenek voltunk mi is beszállni a vad csapkodásba. Mi, azaz két húgom, természetesen az egyikük csak két évvel fiatalabb nálam, így bőven kivehette a részét a munka nehezéből, míg a legkisebb, a szóban forgó 10 éveske irigyelte, hogy nem lengethet és hasogathat, mint a nagyok. Mit van mit tenni, üssön szét párat, de csak óvatosan. Nos, a balta valahogy nem így gondolta, nem volt neki szimpi az odatett rönk, így gyorsan kettészelve suhant is tovább a lendülettől húgom lábacskája felé. Bumm és glugy-glugy, kis vércsik folyik, húgom megszeppenve makog, hogy elvágta a lábát. Na, édesapámnak több se kell, uccu ölbekapja a gyereket, gyorsan be a házba, lavorba vizet engedni és lemosni a sebet. Húgom persze addigra már feleszmélt és kezemet szorongatva hősiesen szipogott visszafolytva amaz gaz cseppeket. Az ijedelem szerencsére nagyobb volt, mint a baj, de persze mindenki tudja, ennél rosszabb is lehetett volna, és bármelyikünkkel előfordulhat. Sajnos van olyan, hogy a favágó eszközünk gondol egyet és a lendülettől megtáltosodva tovább szalad mint kellene.. Mondanom sem kell, ezek után olyan terpeszben hasítottam, hogy azt hittem lemegyek spárgába.

Tanulság? Ha az embernek csak lányai vannak, óvatosan. Fizikailag, ha tetszik, ha nem, gyengébbek vagyunk hölgyeim. Persze, ugyan ez egy férfival is előfordulhat, de ők kibirják, nem de bár? Jól van na, mindenki csak elővigyázatosan. Ugyan akkor igaz, hogy úgy gondolom, mi lányok, nők, hölgyek kezdésként mindenképp olyan rönköket válasszunk edzés és gyakorlás képen, melyet a szakértők csomó mentesnek ítéltek, így nem kell olyan erővel lendítenünk, ami esetleg veszélyesen túlszaladhat. Figyelem, elsőre senki se próbálkozzon vele egyedül! A nap végére viszont egész edzett, rutinos hasogatók lettünk, de örömünk nem tartott sokáig, amint letörölve a szemünkbe patakzó verejtéket megpillantottuk a darabolásunk nyomán keletkezett hússzor annyi kis franc gerezdeket, amik csodálatos összevisszaságban várják, hogy helyükre talicskázzuk őket a fészerbe katonás sorokba baszarintva.

Más, amit még a Csak lányok és könnyek terén el szerettem volna mesélni nektek, az mily meglepő, a barátság témához kapcsolódik, melyet előző merengésemben is pedzegettem. Ebben a hónapban sajnos nagyon elvesztettem ama harmónia egyensúlyomat, amiről szintén beszélgettünk már itt a Trón teremben, és nagyon nehéz volt újra a megfelelő helyre tenni a dolgokat, hogy a mérleg egyenesbe jöjjön. Nem kiabálok el semmit, új munkahelyemen is két hét múlva kezdek, és végre kisgyermekgondozó szakmámban fogok tevékenykedni. Igen, otthagytam az önkormányzatot, pedig a jegyzőkönyv-vezetést egészen megszerettem, de jött ez a lehetőség, és úgy gondoltam, a gyermekekhez húz jobban a szívem, mintsem a - stresszes határidős túlórázós mindent bele most csináld meg és tökéletesen - irodai környezethez. Szó se róla, értékes tapasztalat volt és nem kizárt, hogy valamikor a jövőben szeretném újra beépíteni az életembe a jegyzőkönyv-vezetést, de az remélem még vagy 20 évvel odébb van, és addig a gyerekekkel lehetek.

Na de elkanyarodtam! Lükverc és vissza. Kisgyerekként nem gondoltam volna soha, hogy akkor is lehet sírni, ha nem sérültünk meg, ehhez képest, iszonyúan megváltoztam. Érzékeny felnőtt lett belőlem, és minden olyan dolog elszomorít és könnyeket csal szemembe, ami a szeretteimmel kapcsolatos. Visszatekintve, szeretnék újra gyerek lenni, aki úgy gondolta csak a fizikai fájdalom miatt lehet zokogni. Őszintén hiányzik nagyon, és próbálkozom, hogy a lelki dolgok ne fájjanak annyira, hogy két kis patak csordogáljon az arcomon. Sajnos mostanában eléggé nehéznek éreztem a szívem, szó szerint, és ilyenkor az az elzárkózós típus vagyok. Senkivel nem tudok egy jót beszélgetni, hogy feloldódjak, amíg az életem másik oldala sötét árnyékban van. Talán ezért érezhetik körülöttem a barátaim, hogy olykor közel vannak, máskor elég távol, de nagyon sokat jelent nekem, hogy ezen viszontagságok ellenére itt vannak.

Kérdés. Elgondolkodtam, hogy vajon melyik fajta könny a fájdalmasabb? Az, amit fizikai sérülés miatt ejtünk, vagy amit lelki okok miatt hullajtunk? Az viszont kétségtelen, hogy ha fajták szerint kérdezném, mindenki a boldogság-öröm kombó könnyeire szavazna. Kicsit érdekes, nem? A sírást általában a fájdalomhoz, valamilyen szomorúsághoz kapcsoljuk, az ember mégis akaratlan is elmorzsol egy két könnycseppet örömében is. Hm... ezek a könnyek már csak ilyenek. Jönnek, ha kell, ha nem, és néha előfordul, hogy azt se tudjuk miért.