Üdvözlet gyermekeim~

Egy igen letargikus napom beszámolója fog következni. Az a tipikus; ma semmi sem sikerül, szöveggel. Miért osztom ezt meg veletek? Ha végigolvasod, talán rájössz, hogy a te életed jelenleg mégis csak jobb, és okod van a boldogságra. Örülj annak, amid van, ne az legyen a fő szemléleted, hogy másnak mennyivel több van. Mert hamar elveszíthetjük azt a többet is.

Kezdjük a reggelemmel. Már ott pocsék volt, hogy felkeltem. 5 órát, ha aludtam, bár ez nem zavart annyira, mert izgultam a csütörtök miatt. Találkoztam volna egyik barátnőmmel, akit már réééég nem láttam és, hát én az az izgulós fajta vagyok, mint tudjátok. Ám alighogy kiszökkent a csipa a szememből, már kaptam is a hidegvizet az arcomba; még sincs találkozó, sorry. Közbejött családi dolog miatt, majd máskor összehozzuk. Rosszul érintett persze, de én is próbáltam a pozitívabb oldalát nézni, hogy mikor tudnánk a közeljövőben megszervezni, és örültem, hogy egyáltalán interneten keresztül tudunk beszélni. A pluszjeles gondolkodás ellenére, eléggé hazavágta a hangulatomat ez a reggeli hír, így a takarításba menekülvén kifárasztottam magam annyira, hogy józan eszem elszundikáljon.

Ugyanis.

Az éhség nagyúr, főleg, ha tényleg üres a frigótól elkezdve a spájzon át minden kis egérlyuk. Csak hozzávalók vannak, s ilyenkor az ember agya elkezd kattogni; ugyan mit készíthetnék ezekből? Szegényes készletemből pont egy finom zöldborsófőzelélre futotta volna tükörtojással. Na igen, de akár szégyen akár nem, ez lett volna életem első főzeléke. Mindent el kell kezdeni valahol, így kis jutyub-os kutakodás után találtam is nem egy videót arról, hogyan tanácsos elkészíteni eme étket. Na, gondoltam így gyerekjáték lesz. Pontról pontra szándékoztam követni az instrukciókat, így olajat melegítettem, amibe majdan a borsók kerülnek, miket megpuhítunk aztán fűszerezés, liszt és végül tej. Folyamatos kavarás mellett természetesen. Ez mind szép és jó lett.. volna. Ha nem lettem volna már olyan fáradt, hogy szundikáló józan eszemmel tudjam, forró olajba fagyott dolgot beletenni VESZÉLYES. Gyerekek, nem viccelek. Azt hittem ott halok meg. Bár végignevettem az egészet sikítozva, egy türölköző mögé bújva, ha egyetlen egy kisüvítő borsó is eltalált volna, komoly sérülést szenvedek el. Az olaj túl forró volt, így ahogy beleöntöttem egy kis adag borsót, olyan sebességgel vágódtak is ki belőle, hogy a konyha minden szegletére jutott belőle. Mint apró puskagolyók, úgy süvítettek a levegőben, arról nem is beszélve, hogy a hangjuk is olyan volt, mintha egy fegyver csöve sült volna el. Csodálom, hogy a szomszédból senki nem hívta rám a zsarukat. Öt percnyi kereszttűz után a fazék töltényei elfogytak, így fedezékem mögül azonnal odavetődve lekapcsoltam a gázt. Hogy utána mennyit kellett takarítanom, az még önmagában felérne egy negyedik csapással. Ám Eliffe bíztatásának hála újra nekiveslkedtem a gyilkos ételnek. Elkészítése ezúttal zökkenőmentesen folyt, ám akképp festhetett külső szemlélőnek, mintha egy boszorkány kutyvasztana a kondérjában. Sorrend? Tojok bele. Már rég felöntöttem tejjel, amikor még nagyban lapátoltam bele a lisztet, mert még mindig túl hígan úszkáltak a borsók. Aztán még egy kis olaj, na még egy kis tej, ja még cukor is kell. Ha lett volna denevérszárny, békacomb, szerintem azt is beledobom. Ehhez híven úgy lett ehetetlen az egész, hogy még a kutyának se mertem ilyen moslékot kiadni. A borós nem, hogy nem puhult meg, ropogott a fogad alatt, a sok liszttől pedig a rántás olyan masszív lett, mintha kis vízzel fellocsolt lisztet nyelnél. Ment az egész a kukába, én pedig összeütöttem egy rutin rántottát, mert azt azért még tudok.

Ám itt még mindig nem volt vége. Az utolsó csapás, a legszörnyűbb, mindig a történet végére marad. Tárva nyitva volt minden ajtó, ablak, hogy kiszellőzzön a ház a balul sikerült kísérletem után, így mikor egy robbanást hallottam kintről, úgy megugrottam, mintha a borsók visszatértek volna. Sok pedárda egyidejű robbanásához, vagy marha közel fellőtt tüzijátékhoz tudnám hasonlítani a hangot. Egy perc se kellett és az ablakon át máris láttam, ahogy a füst ellepi az utcát. Több se kellett, papucsba pattantam, kabátot kanyarintottam és kirohantam a kertbe. A füst olyan mértékű volt, hogy semmit  nem láttál magad körül. Levegő? Háh, úgy fulladoztam, ahogy életemben még soha. Már tudom mit élnek át azok, akik füstmérgezést kapnak. Vakon kirohantam az utcára, de ott sem volt jobb a helyzet. Az egész utcát vastagon ellepte a füst. Szomszéd liba-csirtke-kakas tartó bácsika is kirohant és együtt álltunk az esőben próbálva megtalálni a tűz eredetét, ami nem volt nehéz. Tekintve, hogy a lángok kétméter magasan csaptak fel két házzal arrébb, a szomszédságunkban. Ha a tűz terjeszkedni kezd, pillanatok alatt eléri a kertünket. Úgy, ahogy voltam, megindultam a ház felé, hogy otthon vannak e egyáltalán, tüzelnek e vagy mi a frászt csinálnak?! A bácsika állt és nézett. Na mondom fasza, hagyjuk a nőkre a felderítést. Pedig megjegyzem, nem idős bácsikáról van szó, hanem egy negyvenes férfiról. Az eső egyre jobban szemerkélt, a lángok alábbhagytak, de még így is emésztett a félelem. A tulaj otthon volt, úgy tűnt úra a helyzetnek, így inkább nem állítottam oda papucsban, lisztes pólóban, hogy ugyan mi a franckarika volt ez kedves szomszéd?! Az én borsórobbanásos sikításaim után nem éreztem rá magam elég bátornak. Visszacammogván a kutyáinkat nyugtadgattam, akik a füst elől bemenekültek okosan a fészerbe, ami pont széliránynak háttal állt, így oda nem jutott a füstből, ami már apadni is kezdett. Bementem ugyan a házba, de feszült figyelemmel kísértem a füst gombolygását. Ha sűrűbb lesz, értelem szerűen a tűz is nagyobb területen ég és akkor már tényleg átrobogok egy sodrófával.

Szerencsére a füst felszállt, én pedig fáradtan, nyúzottan, elkínzottan ültem le arra gondolva; ritka szar egy nap. Tudom, komolyabb baj is történhetett volna mind két esetben, ettől független olyan mértékben kikészültem ezektől, hogy csak ágyba akartam bújni sírdogálni. Egyik barátom, Danikám, megdobott pár film címmel, amiket még nem láttam, így ezzel megkímélve a sírdogálós résztől. De tudjátok mi fáj az egészben a legjobban? Hogy az a találkozó nem jött össze, és még csak interneten se tudtunk beszélni. Nem kötelező velem lenni, de akkor ne mondják az arcomba, hogy hiányzom és jó lenne beszélni.

De a melankólia helyett szolgálnék inkább pár életmentő tanáccsal.

1.  NE tegyél fagyott dolgot közvetlen forró olajba, zsiradékba!
2.  Tömény füst esetén, vizes ruhadarabot tarts az arcod elé, és hasalj le!
3.  Fáradtan, tompán fogó aggyal ne fogj neki új dolgokat főzni! Pláne úgy hogy egyedül vagy a lakásban.

Tartalmi friss is érkezett az oldalra és tervezek is sok új dolgot, már persze, ha megélem. (Ilyen csapások mellett, lehet, hogy előbb kerülök kórházba lassan.)

• Sakura no Hana szerepjáték egyik főszereplőjének, Hayato-dono-nak elkészült a karakterlapja, így kicsit jobban is megismerhetik őt az olvasók.
• Tervek: Sakura no Hana mellékszereplők rövid leírásai, Örökzöldek, Új szerepjáték történetének és karaktereinek felfedése.